Keresési találatok: pályázat

A Start-up Nation Románia pályázati lehetőségről fognak tájékoztatni március 30-án.

Péntek a határidő, addig kell leadni a helyi fejlesztési program pályázatait.

A polgármesteri hivatal folyamatban levő beruházásokra és újakra is kér támogatást.

Bukarest megígérte a várost a repülőtérrel összekötő metróvonal megépítését a szervezőknek...

A Regionális Operatív Program 5.1-es tengelyén próbálnak pályázattal finanszírozást nyerni.

Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás aláírta a szerződést a "Active YOUth for Europe" című projektre.

Szatmárpálfalván szervezett konferenciát a környezetvédelmi minisztérium.

Előbb vendégeket fogadtak, majd Magyarországon jártak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai.

évbemillió euró pályázati pénz érkezett az elmúlt 4 évben a községbe - és ez csak a kezdet!

Pályázatot írt ki a The Spectator olyan versekre, amelyekben Erdogan államfőt sértegetik.

Mert az EU malmai is lassan őrölnek – négy pályázati tengely indult útjára.

Locsolóvers és húsvéti rajz kategóriákban várják a pályamunkákat.

Szatmár megyében meghaladhatja a 10.000-et a Szülőföldön magyarul program támogatottjainak száma.

Ki, miért, mikortól és miként pályázhat?

Mese-, vers- és novellaíró pályázatot hírdet a szombathelyi Oladi Általános Iskola és a SZOSZSZC Szakképző iskola.

Remek arányban, 95%-osan pályázták meg az uniós támogatást a Szatmári Kistérségi Társulás tagjai.

Október végéig lehet pályázni élményterápiás vagy művészetterápiás foglalkozásokra.

A következő pályázati időszakban tizenkét tengely mentén lehet uniós forrásokhoz jutni.

Szatmárnémeti közel áll ahhoz, hogy hét millió lej értékű pályázatot elbukjon.

A Gitár East Egyesület pályázatot hirdet minden magyar erdélyi zenekarnak.

Három önkormányzat, egy kivitelező, ugyanaz a probléma – de van-e megoldás?

Számos pályázati lehetőség nyílt meg a Szatmár Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökségnél.

A pályázati lehetőségekről tájékoztattak a prefektúra Társadalmi Párbeszéd gyűlésén.

Az EU-s finanszírozásokról tájékoztatták az érdeklődőket csütörtökön egy konferencia keretében.

Még az idén a helyükre kerülnek azok az új megfigyelőkamerák.

Több látványos beruházás megvalósíthatósági tervein dolgozik az önkormányzat.

A pályázat benyújtási határideje 2015. február 28.

A Szatmár Megyei Tanács immár képtelen támogatni az önkormányzatok pályázatait.

Átlátható, kompetenciákon és projekteken alapuló megmérettetést akarnak.

A szatmári pályázatok összértéke meghaladja a hatvan millió eurót.

A Szatmári Református Egyházmegye második alkalommal hirdeti meg digitális fotópályázatát.

A kétéves projekten belül 12 találkozási lehetőség van, melyből 7 érint szatmári fiatalokat.

A legalacsonyabb árat ajánló pályázót hirdetik ki győztesnek.

A Református Gimnázium dísztermében díjazták a kreativitásból jeles, alkotói vénával rendelkező diákokat.

A FRF pályázik a 2020-as Európa-bajnokság néhány mérkőzésének bukaresti megrendezésére.

A veszprémi Padányi Bíró Márton Katolikus Gimnázium tanárai és diákjai látogattak el a megyébe.

A polgármesteri hivatal nem volt képes megfelelően előkészíteni a közbeszerzési pályázatot.

Két tucat pályázat állapotáról ejtettek szót a pénteki megbeszélésen.

Megyei Fejlesztési Ügynökséggel válaszol a megyei tanács a metropoliszövezetre.

Az előző költségvetési ciklusban Szatmár megyében közel 230 millió eurót pályáztak meg sikerrel.

A piarista nővérek felújítják a nagykárolyi zárda két épületét - ez gyermekotthonként működik majd.

A kulturális egyesület pályázatot hirdet, amelyre két kategóriában várják a saját készítésű sárkányokat.

Második alkalommal kerül megszervezésre csíkszeredai Pál Galéria pályázata, az ArtDebut.

A legjobb alkotások felkerülnek a LiterArt oldalára.

A Piaccsarnok pályázat a Consult Scolari Egyesület eddigi legfontosabb határmenti pályázata volt.

Európa Napján zárult Sógor Csaba Facebook pályázata - a legjobbak Brüsszelbe utaznak.

Ragadj tollat és jelentkezz a Tehetségkutató Vers- és Prózaíró pályázatra.

A kölcseysek együtt dolgozhattak a nyíregyházi Széchényi gimnázium diákjaival.

Lassan életveszélyessé válik Szatmárnémeti egyik legpatinásabb épülete.

A szervezők pályázatot hirdettek a 12. Partiumi Magyar Napok logójának megtervezésére.

Pályázatokkal kapcsolatban tartottak képzést szatmári magyar fiataloknak.

Újabb előadás a Consult Scolarinál: a téma most a romániai illetve magyarországi cégalapítás volt.

A pályaműveket - egy-egy felvonásos darabot, tanulámányt vagy esszét - elektronikus formában várják.

A Szatmár Környéki Közösségek Kistérségfejlesztési Egyesülete új pályázatot hirdet

A Szatmár Környéki Közösségek Kistérségfejlesztési Egyesülete új pályázatot hirdet.

A Szatmár Környéki Közösségek Kistérségfejlesztési Egyesülete (Szatmár Környéki Helyi Akciócsoport) pályázatot hirdet.

A pályázat meghirdetője a kolozsvári BBTE Magyar Filozófiai Intézete.

A szatmáriakat régóta foglalkoztatja az egykori Nyári Színház területének sorsa.

Egy pályázat révén tanulmányi ösztöndíjban részesült a kölcseys diák.

Több mint 50 nagyléptékű beruházás valósulhat meg a magyar-román együttműködés keretein belül.

A jövő tanévben is magyarországi iskolákban tölthetnek néhány napot a kölcseys diákok.

Több községben komoly elmaradások vannak a pályázatok kivitelezésében.

A pályázat határidejét a nagy érdeklődés miatt hosszabbítanák meg.

Április 6-án még pályázhatnak a külhoni magyar diákok az Ady Endre ösztöndíjra.

A "Szülőföldön magyarul" pályázat űrlapjai megérkeztek Szatmár megyébe is.

Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a 2013-as évre vonatkozóan is meghirdette gyakornoki programját.

A napokban jelent meg a Szatmár Megyei Agrárkamara havilapjának legfrissebb száma.

Nemzetközi meseíró pályázatot hirdet a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház.

Január 15-én éjfélig lehet leadni a lakhatási támogatásra való pályázatot 35 évnél fiatalabb értelmiségiek számára.

A marosvásárhelyi Studium Alapítvány lakhatástámogatási pályázatot hirdet fiatal szatmárnémeti értelmiségiek számára.

Már évek óta meghirdeti rajz-grafika pályázatát a Püspökség Média- és Pasztorális Irodája.

Befejeződött a fogyatékos gyermekek integrációjára indított program a magyar-ukrán-román határrégióban.

Összehangolt madártani felméréseket végeztek a pályázatban résztvevő szervezetek önkéntesei.

Az EU támogatásával kereskedelmi központ épül Csengersimán.

Szerdán Szatmárnémetiben tartották az útépítési pályázat nyitókonferenciáját.

Közös projekteken gondolkodnak a szervezetben részt vevő öt ország képviselői.

Kirándulásokat szerveznek a magyarországi diákoknak.

Minden, amit a pályázatokról tudni érdemes - 40 percben.

Nemzetközi pályázatban vesz részt a V. Lucaciu Általános Iskola.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: