Keresési találatok: Dorel-Coica

Az Eliza Zamfirescu Műszaki Gimnázium több száz diákja immár modern környezetben sportolhat.

A Május 14 Óvoda játszóterét felújították és új eszközök is kerültek az udvarra.

Az új városközpontban lesz a Polgármesteri Hivatal által szervezett termésnapi rendezvénysorozat.

Az ünnepélyes eseményen a nyíregyházai tűzoltók is képviseltették magukat.

Azt hihetjük, hogy a puszta számoknál kevés konkrétabb és tényszerűbb dolog létezik.

Csenger polgármestere több fontos infrastrukturális elképzeléssel állt elő.

Ami tavaly elég volt, idén miért nem – Coica szerint az előző vezetés a hibás.

Folytatódik az Adrian Stef és Dorel Coica közötti közlemény és nyilatkozatháború a rendezvények kapcsán.

Kedden informált Adrian Stef a tervezett rendezvényekről, szerdán megjött Dorel Coica válasza.

Coica szerint a belső vizsgálatot követően megvan a magyarázat a június végén talált lehallgató-készülékekre.

Két órán keresztül küzdöttek a tűzoltók, hogy kiszabadítsák a férfit a föld fogságából.

A lakóknak valamivel több, mint négyszázezer lejjel kell hozzájárulniuk.

A polgármester szerint a szükséges dokumentumok beszerzése miatt álltak le a munkálatok.

Három amatőr, gyufásdoboz nagyságú mikrofont is találtak a polgármesteri hivatal különböző irodáiban.

A polgármester szigorú ellenőrzéseket ígér a gyümölcsárusok kapcsán.

Elutasította Dorel Coica fellebbezését a Nagyváradi Táblabíróság.

Minden idők legjobb városnapja volt az idei, jelentette ki magabiztosan Dorel Coica.

A polgármester ultimátumot adott alpolgármesterének: döntsön, melyik oldalra áll!

Coica: közel fél millió lejt kaptunk hőszigetelésre a fejlesztési minisztériumtól.

A polgármesteri hivatal havi közel 20.000 lej bérleti díjat fizet az épület tulajdonosának.

Közel másfél ezer új parkoló áll az autósok rendelkezésére a 16-os lakónegyedben.

Országos és nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményt elért diákok és tanáraik kaptak jutalmat.

A polgármester egyelőre nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni.

Kereskényi: Coicának ideje lenne tartalommal megtölteni elmúlt két évét.

Magyar Lóránd szerint az RMDSZ nem kíván felszállni a süllyedő hajóra.

Az önkormányzat arra biztatja a szülőket, írassák be bátran gyerekeiket.

A német mérnök az önkormányzat megbízásából készít tanulmányt a város közlekedéséről.

A lakóközösségeknek ki kell fizetniük a rájuk eső részt.

Többek között megállapodás született a járőrözések fokozásáról.

A polgármester megbeszélést folytatott a Mondiala-óvoda sorsáról az épület tulajdonosaival.

Közvetlen munkatársai sem tudtak Szatmárnémeti polgármesterének tervéről.

A márciuskák eladásából származó bevételből ajándékozták meg az Erdei családot.

Folyik a parkolók kialakítása a 15-ös negyedben is, év végéig utca épülhet a töltés mellett.

A városvezetés az Oituz utcáról terelné a teherforgalmat a Fagului utca végén található gyárhoz.

A városi tanácsos Coica és Stef két, egymásnak ellentmondó kijelentését idézte.

Három hét múlva szakszerű kezelés nélkül maradhatnak az Ezüst Otthon idős ápoltjai!

Butka Gergely, a Szatmárnémeti RMDSZ városi tanácsosának válasza a polgármester kérdésére.

Illojális konkurencia támogatása és törvénytelenség miatt támadják a PDL-ét az optikusok.

Szatmárnémeti polgármesterei immár kilenc éve köszöntik az 50 éve házasokat.

A BBTE egyetlen vasat sem hajlandó fizetni az új épület felújítására.

Megyei Fejlesztési Ügynökséggel válaszol a megyei tanács a metropoliszövezetre.

A BBTE csak akkor költözik, ha az új épület állapota megfelelő számukra.

A polgármester „rendet kíván tenni” a Pirosberek körüli városrészben.

A polgármester szerdán beszélt a vállalkozókkal, február végére készülhetnek el a részletek.

Egyéni kioszkot ígért a polgármester minden árusnak.

Dorel Coica szatmárnémeti polgármester gyakorlatilag felrúgta helyi szinten az USL pártszövetséget.

A vezetőség szerint évi öt-hat tonna üzemanyagot lopnak el a vállalattól.

Több tíz piaci árus lepte el csütörtökön a Tanács termét.

Govor szerint a szatmári USL erős és egységes – nem akar újabb Valer Marianokat.

Nem váratott sokat magára Stef tanácselnök Coicának adott válasza.

Az érsebészet vezetője szerint alaptalanok Coica személyét illető vádjai.

Példátlan támadást intézett a megyei tanács elnöke ellen a polgármester.

A pokol felé vezető út is állítólag jó szándékkal van kikövezve.

Tavasszal dőlhet el a filharmónia sorsa, ám Fátyol marad.

Coica: a Transurbannál sem lop mindenki, az Apaservnél jól dolgoznak, a PDL a szemétre való.

Az elmúlt hetekben a megszokottakhoz híven ezúttal is közel félszáz sportolót díjazott Coica.

Kereskényi és Pataki az összeférhetetlenségi törvényt bírálják.

A tanácselnök az igazgatótanács munkájának felülvizsgálását követelte a csúszások miatt.

A polgármester a vállalat privatizálását helyezte kilátásba.

Noha csak a háttérben, de tovább folyik a harc az Apaservért.

Coica ígérete szerint hamarosan eltűnik a korhatár szerinti korlátozás.

Az ünnepi fények idén 320 ezer lejbe kerültek a polgármesteri hivatalnak.

Szatmárnémeti észak-keleti részének lakói fellélegezhetnek: napokon belül megszabadulnak a teherforgalomtól.

A téli ünnepek körüli eseményekről, programokról számolt be hétfő déli sajtótájékoztatóján Dorel Coica.

Az időjárástól és a havazás mennyiségétől függően 2-3 millió lejbe kerülhet a tél a városnak.

Coica: arra kérjük Kacutaro Kavai úrat, legyen a szatmáriak hírvivője Japánban.

A december elsejei ünnepségek annyiba kerülnek, mint az idei városnapok fele.

A polgármester két hét gondolkodási időt adott a két ellenzéki pártnak.

Az önkormányzat vezetői beszéltek megvalósításaikról, terveikről – ám nem mindenki értett velük egyet.

Atléták, sakkozók, labdarúgók, vívók és cselgáncsozók vehették át a díjakat.

Coica a gyerekeknek elmondta: szociális negyedbe költöztetné az Ostrovului lakóit a hivatal.

Polgári fórumon értékelheted Dorel Coica egy éves tevékenységét hétfő délután

Miniszter, államtitkár és EP-képviselő is tiszteletét tette az Üzletemberek Bálján.

Ramnicu Valcea-i kollégáját látta vendégül Dorel Coica.

Coica kiadta a parancsot: le kell bontani az egykori kazánházat.

A Golescu híd után ezúttal a kórház előtt is éjjel dolgoztak, következik a járda.

A polgármester és a frakcióvezetők ellenőrizték a Florisal telepét.

Szerdai sajtótájékoztatóján Coica szót ejtett a Pannónia megvásárlásáról és a hőszigetelésről is.

Kedd éjszaka a Decebal hídon kátyúztak, a következő éjszakákon ez folytatódni fog.

Coica szerint az E.ON Gaz akadályozza a polgármesteri hivatal munkáját.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: