Keresési találatok: Szatmar

Évek óta porosodtak a polcokon, a napokban azonban mind elkapkodták.

Dacian Ciolos személyesen is tárgyal a vízumkényszer eltörléséről.

Szatmár megyében közel kétezer diák kezdte el az érettségit hétfőn.

Immár nyolcadik éve vonulnak végig Szatmárnémetiben, a Sugárúton a virágparádé résztvevői.

A fejlesztési minisztérium projektje a héten kerülhet a miniszterelnök elé.

A batizi Szent József plébániára hívták a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ministránsait

Június 13-án kezdődik és július 16-án ér véget – íme az idei érettségi programja.

Minimálisan ugyan, de nőtt a munkanélküliség aránya májusban Szatmár megyében.

Idős bácsika vetett véget életének, a mentősök már nem tudtak segíteni rajta.

A választási iroda délutánra ígéri a végleges eredményeket Szatmár megyében.

Akkor szép egy ember élete, ha kezdi megsejteni a titkot, amelyből a világmindenség fakadt

Sokan kíváncsian, egyesek fenntartásokkal várták a legendás Republic koncertjét.

Az emberek pozitív visszajelzései adnak erőt a munkámhoz.

Nyolc községben nő, egyben pedig csökken a tanácsosok száma – vajon melyek ezek?

Meglehetősen eredeti érvet talált a prefektus a választási részvétel fontosságának kiemelésére.

Elmenni szavazni nem gazdasági, hanem demokratikus gesztus.

A megyében ugyanannyi a medve, mint tavaly, de csökkent a vadmacskák száma is.

Vasárnap lesz az egyházmegye búcsúünnepe, a Jézus Szíve Búcsú

Harmadik alkalommal szervezték meg a tettek napját a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fiataljaival.

Két éves a Szatmár-Ferencváros projekt, Mátészalkán először díjazták a résztvevőket.

Az áprilisi állásbörzén 71 munkanélküli személy jutott kenyérhez.

A prefektúra döntése igazolta az RMDSZ-frakció korábbi aggályait, a dél-afrikaiak is elégedetlenek.

A példátlan kezdeményezés csöppségeire pazar gála vár.

A múzeum kizárólag hétvégenként várja a vendégeket.

Szatmárnémeti régi városközpontja két óráig veterán autók varázsában élt.

Műhelymunka, konferencia, nyílt napok – a következő másfél hónap a pályaválasztásról (is) szól.

Elképesztően jó eredményeket értek el a szatmári diákok!

Két gépkocsit próbált meg ellopni egyetlen éjszaka alatt – nem sikerült neki!

Craiova után Avasfelsőfaluban is gondot okoznak a fránya villanyoszlopok.

Nőnek a gombák, a hétvégén pedig a sürgősségin ellátták az idei első gombamérgezett személyt is.

A 2016-os esztendő több fontos történelmi esemény emlékéve is.

A szatmári csapat célja nem lehet más, mint a címvédés.

A filharmóniában ünnepelték meg a Román Vöröskereszt 100. születésnapját.

Az áprilisi mérleg szerint 3,76%-os a munkanélküliség a megyében.

Ingyenes táborozáson vehetnek majd részt a nyertes pályamunkák beküldői.

A testi épségével játszik, aki nyáron is téli gumit használ!

A megyei választási iroda kisorsolta a pártok a szavazólapon elfoglalt sorrendjét.

Egyházi érettségi lehetőségével élt a Szatmári Református Gimnázium néhány diákja.

Akció közben fülelték le a betörőt, 24 órára őrizetbe vették.

Bartos Bertalan 39 évig vezette a Megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökséget.

Bő egy hónappal mandátuma lejárta előtt bemutatta négy éves tevékenységét Adrian Stef.

Az RMDSZ Szatmár megyében 45 településen indít tanácsos-, illetve 29 településen polgármesterjelöltet.

Hatvanadik alkalommal tartják meg a megye legnagyobb folklórfesztiválját.

Európa tíz országából érkezett fiatalok a vidékfejlesztés kevésbé ismert módjával ismerkedtek Szatmárban.

A ruhák kétharmada Szatmárnémetiben gyűlt össze.

A hétvége során kirótt bírságok értéke meghaladja a 68.000 lejt.

Félezernél több páciens a sürgősségin az ortodox húsvét hétvégéjén.

Öt ittas vezető bukott le a hétvégén a megyében – volt akit az árok fogott el.

Jézus keresztre feszítése után a harmadik napon feltámadt.

Eladná a remetemezői kúria még birtokában lévő épületét a megyei tanács.

Jelentős hiányt halmozott fel a Közigazgatási Palotát működtető cég.

A jóváhagyott három autó helyett kettőt vásároltak, de azok nem biztos, hogy terepjárók.

Szombaton és vasárnap hat fizikai bántalmazáshoz szálltak ki a mentősök Szatmár megyében.

A gyilkosságok arányát is tekintve a legbiztonságosabb megyék közé tartozik Szatmár.

Az Aurel Popp Művészeti Iskola diákjai a polgármesteri hivatalban vehették át újabb díjaikat.

Az elmúlt fél évben nagy mennyiségű műtrágyát importáltak – vizsgálat indult ellenük.

A pénzügyminisztérium adatai szerint a püspökség vagyona megközelíti a 30 millió lejt.

A mélyen a romániai és az uniós átlag alatt a szatmári munkanélküliségi ráta.

Március óta közel száz közös ellenőrzést hajtott végre a két rendvédelmi hatóság.

A Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás sikeresen megvalósította a projektet.

Félszáznál is többen találtak munkahelyet az állásbörzén – a szervezők szerint.

Sok száz ember gondja volt az, hogy megszerzi-e az ígéretek földjének pecsétjét.

Aranyosmeggyes és Máramarossziget kerékpárosai nyerték a megmérettetést.

A hétvégén városunkban rendezik a biológia tantárgyverseny országos döntőjét is.

Mert az EU malmai is lassan őrölnek – négy pályázati tengely indult útjára.

Több száz gyerek és szülő élte meg a kézilabda és az együvé tartozás csodáját.

Nyolcszáznál több diák szavalt közösen a magyar költészet napján a Kölcseyben.

Súlyos sérüléseket szenvedett egy másik kisgyerek is, őt Kolozsvárra szállították.

Igazi ostrom alatt áll hétfő óta a Szatmár Megyei Rendőrség épülete!

Hét megyéből 224 diák méri össze tudását.

A munkaerőfoglalkoztatási ügynökség három új képzést indít áprilisban.

Idén Temesváron rendezték meg a matematika verseny országos szakaszát.

Szatmár megyében összesen 48 új rendőrt alkalmaznának.

A rendőrség nyomozást kezdeményezett az ügyben, a térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálják.

A kategóriák győztesei képviselhetik a megyét a besztercei országos döntőn.

A következő hetekben visszatérhetnek a határátkelőkhöz a korábbi határőrök.

Országosan közel kétezer, Szatmár megyében közel félszáz rendőrt alkalmaznának.

166 évvel ezelőtt jött létre a csendőrség, pénteken is megemlékeztek a „születésnapról”.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [15]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: