Keresési találatok: színész

Társproducerként és színészként is szerepet vállalhat a Patriots' Day című filmben.

Az Apostle Paul című filmben Jackman mellett több híresség is szerephez jut.

A színész állítja, néhány százezer forinttal tartozik csupán az adóhatóságnak, és törleszt szépen.

A Jóban Rosszban-ból kirúgott színészt pótolni kell.

Fiatalkorában rettenetesen dadogott, három percbe is beletelt, mire egy mondatot befejezett.

Újra kellett éleszteni az intenzíven a színészt.

Gyászolók százai gyűltek össze a rövid betegség után elhunyt egyiptomi filmcsillag, Faten Hamama búcsúztatására.

Makranczi Zalán színművész megkérte a kezét és ő igent mondott.

Január 18-án lesz hatvanéves Kevin Costner Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező, producer.

A Hacktion című magyar sorozat forgatásán ismerkedtek meg két éve.

The Water Diviner című első világháborús filmmel mutatkozott be a színész-rendező.

Egy karácsonyi meglepetés-koncerttel újra a szatmári közönség elé lép a zenész és a három színész.

Három premier három hónap alatt, és még a Barátok köztben is forgat.

November 17-én tölti be 70. életévét Danny DeVito, aki 150 centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja.

Életének 92. évében, pénteken elhunyt Gera Zoltán, a nemzet színésze.

A távolság miatt érhetett véget Liptai és Horváth Ákos színművész kapcsolata.

Rövid, de súlyos betegségben hunyt el a Kossuth- és Jászai Mari- díjas színművész.

A 77 éves hollywoodi színész, Robert Redford kapta meg a Charlie Chaplinről elnevezett életműdíját.

Alföldi Róbert segédjeként láthatjuk viszont a színész-műsorvezetőt.

A Kicsihuszár új tulajdonosa a beázás mellett egyéb problémákkal is meg kell küzdjön.

Ma is fáradhatatlanul dolgozik, de a munkánál már fontosabbnak tartja családját.

Utolsó erejével szeretett kollégájától búcsúzott a nemzet színésze.

Egy nappal Sztankay István után egy újabb magyar színészlegenda távozott az élők sorából.

A 78 éves színész hosszú betegség után, családja körében hunyta le örökre a szemét.

A színész szerint a műsorvezető viccelődött a gólyatáborban megerőszakolt lányon.

A Kedvesem előadójánál kiverte a biztosítékot a kritika.

A természetgyógyász jogtalanul nyilatkozott valótlan dolgokat a színész halála után.

Egy ódon kastélyban mondja ki az igent Szarvas Attilának.

Hatvanhárom éves korában meghalt Robin Williams Oscar-díjas hollywoodi komikus, színész, rendező és producer.

A színész őrjöngve gyászolja Bajor Imre halálát - nehezen dolgozza fel a szomorú eseményt.

A francia komikus több mint 130 filmben és 100 színdarabban játszott.

Sokáig hetven százalékos hallássérült volt a színművész.

Egyelőre a spórolt pénzéből és a zenekarával való fellépésekből fog megélni.

A keleti gondolkodásmód és az edzés tartja fitten a művésznőt.

A Ponyvaregény egykori sztárja Hook kapitányt alakítja az NBC musicaljében.

A színművész-műsorvezető kedvese, Ancsika szerint Buci elkezdett nőiesedni.

A Forbes listáján a színész-rendezőtől alig lemaradva Ákos lett a második.

Július 1-jén hunyt el a kétszeres Oscar-díjas színész, a filmtörténet egyik nagy legendája.

A háromszoros Oscar-díjas művésznő a ma élő legnagyobb színészek egyike.

Bár szervezete nagyon legyengült, ódzkodik a kórházi kezeléstől a színész.

Három lány után fia született a népszerű színész-műsorvezetőnek.

Segíts kiválasztani az évad legjobb előadását és a legjobb alakításokat nyújtó színészeket!

A június 18-án megtartandó előadás teljes bevétele jótékonysági célt szolgál.

Nemcsak nőnek öltözött férfit, de alakít hasba lőtt férfit és űrlényt is!

Az RTL Klub konkurenciájánál tér vissza a képernyőre a színész.

Soha nem gondolta, hogy egyszer tűsarkú cipőben fog pipiskedni a színpadon.

Nevettetve akart tanítani, felhívni a figyelmet a társadalmi ellentmondásokra.

Április 15-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.

Egyelőre nem kellett megműteni a Nemzet Színészét, állapota stabil.

Kulka János után újabb magyar sztár vallott másságáról.

Az Oscar-díjas színész februárban bekövetkezett halálát véletlen kábítószer-túladagolás okozta.

A színész felesége, Ildikó, megrázó vallomást tett.

Bár titkolni sosem akarta, teljes nyíltsággal csak most beszélt homoszexualitásáról.

Véget ért Bajor Imre kálváriája a Kicsihuszárral.

Folytatódik a kártérítési háború a színész és áldozata között.

Egy súlyos vascső zuhant a színpadra előadás közben.

A 86. Oscar-gálát vasárnap rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.

A múlt és a jelen mozihőseire építik az idei Oscar-műsort.

Péntek hajnalban megdézsmálta egy szórakozóhely zárva tartó VIP-részlegét.

A színész teljesen elzárkózott a külvilágtól, annyira megviseli betegsége.

Jön a negyedik gyerek, minden pénzre szüksége van a családnak.

A népszerű színész-humorista szívbetegséggel küszködött.

Iszonyú fájdalmak gyötrik a térde miatt.

A kolozsvári magyar színház örökös tagja 100 éves volt.

Kern András rendezésében és főszereplésével készül a Gondolj rám című film. A forgatókönyvet a színész-rendező és Vámos Miklós írta.

A világ egyik legvonzóbb férfijaként tartják számon.

Peter O'Toolet az Arábiai Lawrence szerepe tette világhírűvé. 82 éves volt.

Kezdő színészként szeretett bele Szinetár Dórába, mára sikeresebb, mint volt neje.

A francia film legismertebb és legkedveltebb színésze volt.

Bőrrák miatt kezelik az egykori futballsztárt, hollywoodi színészt, akinek a felesége is rákos.

A két színész kapcsolata olykor eléggé viharos volt.

A színész már az első filmszerepe után tudta, sikeres lesz a pályán.

Szűcs Ervin színművész kapta idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház által megítélt Bánffy Miklós-vándordíjat.

Napi öt lejből fog megélni öt napon keresztül az Oscar díjas sztár.

Szabó Győző élete teljesen megváltozott, mióta 102,5 kilóról lefogyott 83-ra.

Scorcese filmjei révén került a rivaldafénybe, és lett napjaink "legkiválóbb mellékszereplője".

Botránykönyve miatt akár másodszor is rács mögé kerülhet a színész-műsorvezető.

Ötnapos nemzetközi fesztiválra kerül sor február 5. és 10. között.

December 22-én lesz ötvenéves Az angol beteg, A napfény íze sztárja és a félelmetes Voldemort.

Gyerektartás miatt pereskedik a börtönből Damu Roland.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: