Keresési találatok: Adrian-Stef

A Közép-Kelet legfontosabb turisztikai kiállításán népszerűsítették Szatmár megyét.

Adrian Stef megyei tanácselnök Darmstadt-Dieburg körzetben járt munkalátogatáson.

Adrian Tataran hősies cselekedetét egy 2 ezer lej értékű kerékpárral díjazta a Szatmár Megyei Tanács.

Több mint tízezer euró havi bérleti díjat fizet a megyei tanács és reménykedik a hosszabbításban.

A megyei tanács vezetői köszöntötték hétfőn a szatmári Dakar-hőst.

Pataki: Elegünk van abból, hogy a szakbizottságokat csak az utolsó órákban hívják össze.

Stef méltatja az új költségvetési törvényt, Pataki szerint viszont szappanbuborék a PNDL.

A Szatmár Megyei Tanács immár képtelen támogatni az önkormányzatok pályázatait.

A Máramaros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság rendezvényén vett részt Adrian Stef.

A megyei tanács alapítótagként csatlakozik a közösségek közötti fejlesztési egyesülethez.

Stef és Govor felháborítónak tartja a számtalan, ellenük tett feljelentést.

Szatmár megyében idén 10-en teljesítettek tökéletesen az érettségin és a képességvizsgán.

A Szatmár Megyei Tanács és támogatók jóvoltából ajándékozott a Mikulás a Szatmár Megyei Kórházban.

Az anyagi kár jelentős, ám szerencsére senki sem sérült meg.

Stef és Govor szerint az önkormányzatnak kell megoldania a problémát.

A Balcescu-Petőfi együttműködési szerződést kötött a tiszafehéregyházai intézménnyel.

A 44 oldalas kiadvány a megye gazdasági lehetőségeit kívánja bemutatni potenciális befektetőknek.

Az elnökválasztási kampány jegyében estek egymásnak a felek a tanácsülésen.

A munka viszont csak november elején kezdődik itt meg.

72 nagykárolyi utcában és Kaplonyban európai szintű vezetékes víz és szennyvízhálózat lesz.

Számos hibát lehet felfedezni a Szatmár megyében rejlő turisztikai lehetőségeket bemutató kiadványban.

Szerdán mutatták be a megyei tanács Force Tourism című kiadványát.

Az ünnepélyes eseményen a nyíregyházai tűzoltók is képviseltették magukat.

Enatescu ismét szorgalmazta Lükő Béla sírjának felújítását.

A párt és a kormány döntésének következtében a két politikus előtt szabad az út a PLR-be.

Megkezdődött az országút felújítása: avasi településeken vezet majd át a jó út egészen a megyehatárig.

A tanácselnök szerint a bútorzat nagy része már készen van, keveset kell már csak várniuk a szatmáriaknak.

Télen már síelni lehet majd a lunaforrási sípályán - mondta Mircea Govor.

Mintegy másfél száz kenus vágott neki a Szamosnak, a célállomás Szamossályi volt.

Folytatódik az Adrian Stef és Dorel Coica közötti közlemény és nyilatkozatháború a rendezvények kapcsán.

Szamossályi falunapjához köthetően pénteken 11 órakor kenutúra indul Szatmárnémetiből a településre.

Kedden informált Adrian Stef a tervezett rendezvényekről, szerdán megjött Dorel Coica válasza.

Pénteken a prefektúrán díjazták a tízesre érettségiző, illetve a képességvizsgán kiemelkedően teljesítő diákokat.

Összesen 41 Szatmár megyei település liberális szervezetének vezetőségét eresztették szélnek.

Több ízben is PDL-PNL szembenállásba torkollott a megyei tanács ülése.

Le lesz zárva a központ, de nem lesz járhatatlan a város, ígérik a megyei tanács vezetői.

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a nagyszabású sporttáncversenyt.

Elfogadta végre a megyei tanács a legjobban gazdálkodó település versenyszabályzatát.

A történelmi mélypont után egyelőre kérdéses a szatmári PNL sorsa.

Május 18-án első alkalommal került megrendezésre a „Rozmaring az Asztal Sarkán" elnevezésű fesztivál.

Enatescu lett a megyei szervezet elnöke, aki biztosított: senki más nem lép át a PSD-be.

Remetemezőn ért véget a faültetési akció – ősszel várható a folytatás.

A svájci nagykövettel is tárgyalt Stef a romák munkaerő-piaci és társadalmi integrációjáról.

A megyei tanács veszi át az Ezüst Otthon üzemeltetését, de ki fizeti ki az adósságot?

A Jó tetteket ültetünk Romániában mozgalom keretében, március 29-én Erdődön ültettek fákat.

Az új címer a két világháború között használt címer stilizált változata.

A Szatmár Megyei Tanács március 24.- április 13. között bonyolítja le a kultúrkaravánt.

Stef megalapozatlan tartja az ANI határozatát és fellebbez.

Az épület állaga csak romlott az elmúlt években - nézd meg a gépgalériákat.

A Szatmár Megyei Tanácselnök tagadja, hogy mindez a szatmári reptér rovására történt volna.

Megyénk kultúrkincseit Maria Petca Poptean mutatja be a magyar fővárosban.

A PSD elnöke szerint a megyei tanácsnál nem, a dekoncentrált intézményeknél viszont várható változás.

A megyei tanács vezetői a németországi Aalenben tárgyaltak az elmúlt napokban.

Az MT számba vette a finanszírozás lehetőségét is, ám erre kevesebb az esély.

A közúti infrastruktúra rendkívül fontos területet a Szatmár Megyei Tanács számára.

A megyei tanács egy vasat sem fizet a leltárban maradt tejkészletért.

Szatmár megye 2008 óta fejezi ki tiszteletét kiemelkedő személyiségei előtt.

Megyei Fejlesztési Ügynökséggel válaszol a megyei tanács a metropoliszövezetre.

A megyei tanács 18,355 millió lejt osztott szét az önkormányzatok között.

Bebizonyosodott, amit a szakemberek az első perctől kezdve feltételeztek.

Dorel Coica szatmárnémeti polgármester gyakorlatilag felrúgta helyi szinten az USL pártszövetséget.

Govor szerint a szatmári USL erős és egységes – nem akar újabb Valer Marianokat.

Adrian Marc tagadta, hogy a belgyógyászat körül kialakult botrány állna döntése hátterében.

Nem váratott sokat magára Stef tanácselnök Coicának adott válasza.

Az érsebészet vezetője szerint alaptalanok Coica személyét illető vádjai.

Példátlan támadást intézett a megyei tanács elnöke ellen a polgármester.

Tavasszal dőlhet el a filharmónia sorsa, ám Fátyol marad.

Az RMDSZ-t támadta utolsó sajtótájékoztatóján a tanácselnök.

A tanácselnök az igazgatótanács munkájának felülvizsgálását követelte a csúszások miatt.

Pénteken egy újabb köztéri szoborral gazdagodott Szatmárnémeti.

Szatmárnémeti észak-keleti részének lakói fellélegezhetnek: napokon belül megszabadulnak a teherforgalomtól.

A megyei tanács összesen ötezer román nemzeti lobogót oszt szét december elseje alakalmából.

Kedd délután kezdetét vette a a Művészeti Iskola Napjai rendezvénysorozat.

Több millió eurós uniós pályázatokról és rezidens orvosoknak szóló lakásokról is szó esett.

Miniszter, államtitkár és EP-képviselő is tiszteletét tette az Üzletemberek Bálján.

Másfél évnyi munkálatok után szerdán végre átadták a Gheorghe Lazar utcai járóbeteg-ellátót.

Az önkormányzati vezetők arra biztatják a beruházókat, vásároljanak telket Lunaforráson.

A tanácselnök szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatokat Győr-Moson-Sopron megyével.

A határon átnyúló projektek zavartalak folytatását biztosítja a hitel.

Mégis bérbe adná a járóbeteg-ellátó egy részét a megyei tanács.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: