Keresési találatok: erőszak

A szokondi roma kedden fényes nappal a városközpontban bántalmazta korábbi élettársát.

A nőt kórházba kellett szállítani, miután élettársa helybenhagyta.

Fejbe rúgta egy ukrán honatya a titkosszolgálat tisztségviselőjét egy parlamenti meghallgatáson.

Összesen négyen kerültek gombamérgezéssel a sürgősségire - egy agresszív részeget is el kellett látni.

A 18 éves fiú Óváriban úgy elverte az 58 éves apját, hogy az kórházba került.

A rendőrőrsön folytatta ámokfutását kedden Kuha Norbert.

Erőszakos elemeket, terrorelemeket, pornográfiát, tartalmazó kiadványokat vettek le a polcokról Kínában.

Korábban azzal gyanúsították, hogy szándékosan provokálták ki az erőszakos cselekményeket.

Két esetben riasztották családon belüli erőszak miatt a rendőrséget csütörtökön.

Figyelmeztetéssel látja el az erőszakot ábrázoló videókat és képeket.

Hét alkalommal voltak kénytelenek közbelépni a Szatmár Megyei Rendőrség munkatársai.

Többször is megütötték és autóját is megrongálták egy autószerelő műhelyben.

Vérbe fagyva találta meg fia a 81 éves szatmárudvari nőt.

Ákoson kalapáccsal vertek fejbe valakit, Túrterebesen kaszával vágták meg a házigazdát.

Erőszakos fordulatot vett a belpolitikai válság - 13-an haltak meg.

Ukrajna: most az EU-párti békés tüntetés indokolatlanul erőszakos feloszlatása ellen tiltakoztak.

A büntetett előéletű férfit akár másfél évtizedes szabadságvesztésre is ítélhetik.

Az idén az utóbbi öt év legvéresebb erőszakhulláma pusztít Irakban.

Az áldozat a nagybányai kórházba, a tettes pedig a nagykárolyi bíróság elé került.

A családon belüli erőszakról gerjesztett közvitát Romániában a megvert énekesnő esete.

Nigel Evans brit parlament alsóházának egyik alelnöke.

Megszúrta iskolatársát egy 16 éves mátészalkai diák, a fiú ellen emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás.

Egy 22 éves férfi megerőszakolta a 8 hónapos terhes sógornőjét.

A hétvégi fizikai bántalmazások sorát testvér-verés és egy súlyos fejsérülés teszi teljessé.

Csütörtökön két helyszínen is erőszakos cselekmények borzolták a kedélyeket Avasfelsőfaluban.

Izrael jogszerűen még nem alkalmazhat önvédelemből fegyveres erőszakot Iránnal szemben.

Kórházba kellett szállítani azt a suceavai férfit, akit Csonkaitanya moteljének szobájában vertek meg.

Bevitték a rendőrségre Pákót, aki csak a kisfiával szeretett volna találkozni a számára kijelölt láthatási idő alatt.

A 23 éves férfi ellen súlyosbított nemi erőszak vádjával indítottal eljárást.

Hatodik alkalommal rendezik meg az "Erőszak nélkül az iskolában" elnevezésű kampányt.

Hétfőn délután újból utcára vonultak Bukarestben a Basescu távozását követelők.

Többször is összecsaptak a Basescu ellen tüntetők a csendőrökkel Bukarestben.

Felvonulással zárult Szatmárnémetiben a családon belüli erőszak ellenes hét.

Két Bihar megyei férfi egyelőre ismeretlen okok miatt bántalmazott egy piskolti férfit.

Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka 4.30 körül értesítette egy nő a Krasznabélteken szolgálatot teljesítő csendőröket, hogy Alsóboldádon a 32 éves fia, Stefan U. megerőszakolta húgát, a 15 éves B.S.-t.

Évtizedeken át erőszakot tett lányain egy osztrák férfi a gyanú szerint.

A 22 éves L. Sorin és a 28 éves P. Anca erőszakos támadásról értesítette a homoródi rendőrséget.

Egy 26 éves bélteki nő ollóval szúrta hátba 14 éves unokahúgát.

IMO: legkevesebb 30 ezer ember menekült el Líbiából.

Programot szerveztek az iskolákon belüli erőszakellenes hét alkalmából.

Sajnos gyakori jelenség a diákság körében az erőszak.

Két év felfüggesztettet kapott Palácsik Tímea.

Egy 80 éves nagykárolyi nőt kívánt meg a 29 éves férfi.

Nagy szomorúsággal értesült a merényletekről a pápa.

Damu szabad, exbarátnője pedig retteg.

Maszkos személyek raboltak ki egy Károlyi úti játéktermet.

Damu Roland állítása szerint féltékenység miatt tört ki a „cirkusz”.

Újabb titkokra derült fény Damu Rolanddal kapcsolatban.

Bántalmazással és nemi erőszakkal gyanúsítják Damu Rolandot.

Erőszakos bűncselekmény miatt indítottak eljárást P. Adalbert ellen.

Négy apa-i illetőségű férfi megerőszakolt egy 17 éves lányt.

Égető társadalmi probléma és természetellenes magatartás?

Különös eset: egy 17 éves fiú erőszakolt meg egy 22 éves férfit.

Híradó és rajzfilmek kerültek az erőszakos tévéműsorok listájának élére Romániában.

A családon belüli erőszak megfékezésére hoznának új törvényt.

Néhány korty folyékony extasy, tünetmentes erőszakkal végződhet.

Az erőszak és a drogok ellne lépnek fel a fiatalok.

A sárközújlaki iskolák csatlakoztak az erőszakmentes hét rendezvényeihez.

Egyhetes figyelemfelkeltő kampányt indított a Tanfelügyelőség.

Emberéleteket követelt a történelem során a sporttal kapcsolatos erőszak.

A focival egyidős a játékkal kapcsolatos erőszak - a pályán és azon kívül is.

Élettársát verte meg Erdődön egy ittas férfi.

Fejbe vágta az apja, mert nem volt hajlandó a testvéreire vigyázni.

November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napja.

Saját kasztrálását kérte egy nemi erőszakkal vádolt francia férfi.

A rendező félmillió dolláros kártérítésben állapodott meg áldozatával.

Hatéves kislányt erőszakolt meg a részeg fiatalember.

A Steaua tulajdonosára 10 hónap eltiltást és 8 ezer euró büntetést rótt az RLSZ.

Két évtized alatt harminc nőt ölt meg a sorozatgyilkos.

Középkorú nőt erőszakolt meg egy tizenéves.

Több tízezer eurós kártérítés jár oktalan fogvatartás miatt.

Kihallgatják azokat a kaplonyi futballistákat, akik erőszakosan léptek föl a játékvezető ellen.

A 45 éves T. Vasilét mostohalánya megerőszakolásával vádolják.

A temesvári börtön egyik elítéltje bűnvádi feljelentést tett Isten ellen.

A fővárosi ítélőtábla ma tárgyalja a pártból kizárt reform-MIÉP-esek beadványát.

Senki nem tehető be egyetlen tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.

Régi mondás, de igaz: igazán vonzóak és szépek csak a boldog emberek lehetnek. 

Korunk vámpírjai a klasszikus rémtörténetek szereplőivel ellentétben nem mások vérét szívva táplálják magukat. Kedves, már-már szívélyes emberek ők, akik feltűnően keresik a társaságot, hogy mások energiájának megcsapolásával, leszívásával pótolják hiányzó életerejüket. A köztünk élő energiavámpírok elleni hatásos védekezés eszközeivel a Harmonet írása foglalkozott.  Tevékenységük nem tudatos, ők maguk lennének a legjobban meglepve, ha valaki felvilágosítaná őket arról, mit is csinálnak. Honnan tudjuk meg, ha valaki energiavámpír? Ha leülünk valakivel beszélgetni, és miközben semmi olyan nincs a beszélgetés témakörében, ami egyébként próbára tenné idegeinket, türelmünket, és mégis kezdünk fáradni, figyelmünk elkezd lankadni, akkor tudhatjuk, hogy ilyen emberrel akadtunk össze. Felmerül a kérdés, hogyan védekezhetünk? A legegyszerűbb, ha kezünket és lábunkat keresztbetéve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket". Vagy képzeljük azt, hogy egy energiával telt átlátszó üvegbúrát eresztünk lassan magunkra, ezzel feltöltve magunkat energiával. stop.hu   

A Tanügyi Szakszervezetek Szabad Szövetsége és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezet azzal fenyegetőzik, hogy bojkotálni fogja a szeptemberi iskolakezdést. Az immár hagyománnyá vált fenyegetőzés hátterében ezúttal a Tariceanu kabinet májusi határozata áll, melyben megvonták a tanügyi alkalmazottaknak megítélt második béremelési hullámot. A tanügyi érdekképviseleti szervezetek szerint megengedhetetlen hogy a kormány hamis ígéretekkel áltassa a több, mint 250 ezer tanügyben dolgozót.

«      1   |   2   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: