Keresési találatok: államfő

Iohannis konzultációra hívja a pártokat a fontos célkitűzések meghatározására.

Ha elveszíti a pert, nem töltheti be az elnöki tisztséget.

Basescu leköszönő államfő azt kívánta Iohannisnak, hogy öt év múlva válasszák újra.

Országunk frissen megválasztott államfője az első európai politikus, akinek ez összejött.

Iohannis, a Basescu államfőhöz közel álló B1 hírtelevízióban "hazai pályán" mozgott.

Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt jelöltjének államfővé választását támogatja.

Az INSCOP szerint Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje a szavazatok 3 százalékára számíthatna.

Biró Rozália szenátort, az SZKT elnökét javasolja miniszterelnök-helyettesnek és kulturális miniszternek.

Visszalépett az államfőjelöltségtől is Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt távozó elnöke szombaton.

Ha nem lesz olyan államelnökünk, aki segítsen bennünket, akkor nehéz lesz jól kormányozni - mondta.

A volt államfő az őt érintő rendőrségi ügyekről beszél.

Ismeretlen helyen tartózkodik a leváltott ukrán államfő.

A volt olasz kormányfőt most korrupcióval vádolja a szenátus.

Vádolták Ion Iliescut az események évfordulóján rendezett bukaresti megemlékezésen az egykori forradalmárok.

Ponta szerint megvolt az ötven százalék az államfő leváltásról rendezett népszavazáson.

Az egyiptomi hadsereg döntése alapján ideiglenesen Adli Manszúr gyakorolja az államfői teendőket.

A román képviselőház elutasította az államfő alkotmánymódosító javaslatát.

Nyitrán egy nemzetközi bonsai kiállításon beírt az indonéz pavilon emlékkönyvébe.

Az oroszok nem elégedetlenek Putyinnal, de elegük van abból, hogy nincs változás az ország vezetésében.

2014 decembere helyett a jövő év nyarán tartaná meg az USL az államfőválasztást.

Az USL miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Basescu államfő.

Az eredetileg húsz pályázó közül a törvény által előírt feltételeket mindössze nyolcan teljesítették.

Nápolyi tolvajok ellopták Joachim Gauck német államfő testőrfőnökének a karóráját.

Szakértő: marad a feszült viszony a román államfő és a kormányfő között.

Vasárnap 18 548 szavazókörzetben lehet szavazni, 7.00 és 23.00 óra között.

Nincs már hitele Traian Basescu felfüggesztett államfőnek, ezért fenyegetőzik Európával - mondta egy USL naggyűlésen.

Antonescu: az ideiglenes mandátum idején kizárt az intézményvezetők cseréje.

Basescu szerint Pontát már az egész világon copy-paste kormányfőként ismerik.

A román szenátus megszavazta a népszavazási törvény módosítását - a képviselőház is szavazni fog a módosításról.

Traian Basescu államfő felfüggesztéséről döntenek a törvényhozók a csütörtökre összehívott rendkívüli ülésszakon.

A parlament felhatalmazta Victor Pontát, hogy ő vegyen részt az Európai Tanács júniusi ülésén Basescu államfő helyett.

A moszkvai Kremlben beiktatták hivatalába Vlagyimir Putyin államfőt, a március 4-i elnökválasztások győztesét.

A francia államfő ismét elindul az elnöki székért az alig több, mint két hónap múlva esedékes elnökválasztáson.

Az olasz államfő Mario Montit, a volt EU-biztost kérte fel az új kormány megalakítására.

Az államfő október 25-én kijelentette: a jövőévben nem lesz nyugdíj- és bércsökkentés.

José Manuel Barroso megbeszélést folytatott Traian Basescu román államfővel.

Államfő a koalíció parlamenti többségének elvesztésétől tart.

Kifütyölték Traian Basescu államfőt a román nemzeti ünnepen.

Szigorúbb intézkedéseket léptetne érvénybe az államfő a romák ellen.

A román államfő "politikai tűzszüneti megállapodást" ajánlott az ellenzéknek.

Traian Basescu megérti a tiltakozókat.

Tusnádfürdőn, a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen vesz részt az államfő.

Horst Köhler német államfő lemondása politikai bombaként robbant.

Constantinescu akadályozta meg tizenegy évvel ezelőtt letartóztatást.

A román államfő az alkotmánymódosításról konzultált.

Futópadot használ a 80 éves Ion Iliescu, volt román államfő.

Az államfő Emil Bocot kérte fel ismét kormányalakításra.

Van mit vizsgálódnia a Megyei Rendőrségnek a választások után.

18,3 millió választót várnak vasárnap az urnák elé.

Vladimir Voronin bejelentette: távozik a hivatalából.

Radu herceg bejelentette: mégsem akar román államfő lenni.

Traian Basescu államfőt az elnökválasztások előtt egyre több támadás éri.

Az államfő felkérte a miniszterelnököt, hogy 20 %-kal csökkentse a közigazgatásban dolgozó alkalmazottak számát.

Kelemen Hunor lett az őszi államfőválasztás hivatalos jelöltje.

Kelemen Hunort javasolja az RMDSZ állandó tanácsa államfőjelöltnek.

Frissítették vagyonnyilatkozataikat a kormányzati tisztségviselők és Románia államfője.

Átvonultak a részvevők a németországi Kehlből a franciaországi Strasbourgba.

A madárinfluenza járványról folytatott vitát a nagybritanniai elemzők véleménye zárhatná le.

«      1   |   2   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: