Keresési találatok: Európai-Unió

A polgármester a június 23-ára kiírt népszavazáson az EU-ból való kilépésre voksol.

Románia politikai és gazdasági rendszere egészségesebb, mint Magyarországé.

Minden negyedik ember ebben halt meg 2013-ban az EU országaiban.

Bosnyák remények szerint a tagjelölti státust már 2017-ben elnyerhetik.

A társadalom elöregedése csak az egyik aggasztó kihívás.

A tagországok megállapodtak az Oroszország elleni uniós szankciók meghosszabbításáról.

Megközelíti az 1 milliót az idén Európába érkezett menedékkérők száma.

Mérsékelten nőtt az infláció az Európai Unióban novemberben.

A brit sajtó szerint Cameron a kilépés mellett kampányolna, ha az EU elutasítja reformigényeit.

Tusk: az EU elsődleges feladata, annyi életet mentsen meg, amennyit csak tud!

Ráütötte a végső pecsétet az EP a roamingdíjak eltörlésére és az uniós netsemlegességi szabályokra.

Remek arányban, 95%-osan pályázták meg az uniós támogatást a Szatmári Kistérségi Társulás tagjai.

Egyre elégedetlenebbek az Európai Unióval a csehek, s amennyiben most új népszavazást tartanának a szervezethez való csatlakozásról, akkor az negatív eredményt hozna.

Nem a menekültektől, hanem az illegális bevándorlóktól kell megvédeni az EU határait.

A Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület tagjai az olasz fővárosban vettek részt műhelymunkán.

Éves összevetésben 85%-kal nőtt a menedékkérők száma az idei második negyedévben az EU tagállamaiban.

Több mint 1300 szabad munkahelyet kínálnak szerte az Unióban.

Az EU-s finanszírozásokról tájékoztatták az érdeklődőket csütörtökön egy konferencia keretében.

Az Európai Unió legszegényebb régiója az Európától legtávolabb eső területe.

Szerbia célja, hogy az Európai Unió tagja lehessen - jelentette ki Brüsszelben Aleksandar Vucic.

A miniszterek a tematikus vitát követően foglalkoznak majd a Líbiában kialakult helyzettel is.

Jelentős különbségek vannak a tagállamok között - Romániában Vasluiban a legrosszabb a helyzet.

Eugen Teodorovici: Ezt az árat Románia a butaságért fizeti.

Potenciálisan nőtt az anyák és újszülöttek egészségügyi kockázata is.

Németországban és Ausztriában volt a legkisebb munkanélküliségi ráta.

Brüsszel szélesebb körű adatbázishoz férhetne hozzá.

Federica Mogherini: a civileknek biztonságosan el kell tudniuk hagyni a konfliktusövezetet.

Úgy vélik az EU tovább rontja az amúgy is feszült kapcsolatot.

A britek többsége kilépne az Európai Unióból a legújabb közvélemény-kutatás adatai szerint.

A nyugat-balkáni országok a nem túl távoli jövőben az EU tagjaivá válhatnak?

Az utasok száma stabilan emelkedik 2009 óta, amikor a gazdasági válság miatt csak 753 millió utas volt.

A hatóságok naponta mintegy ötven menekültet vesznek őrizetbe.

Változtattak az élelmiszerosztás módján, emiatt nem lehet még átvenni a segélyt.

"Ezekben az időkben Európának sikerre van szüksége" - jelentette ki Tusk.

A képviselők túlnyomó többsége támogatta a társulási egyezményt.

Románia nagyon lassú ütemben tudta lehívni az uniós pénzeket.

Magyarországnak abszolút európai állásfoglalásai vannak - jelentette ki az államfő.

Az Európai Bizottság elnöke szerint viszont nem kell visszaeséstől tartani.

Kerchove szerint így mutatnák meg az Iszlám Államnak, hogy még ők is játékban vannak.

A Gazprom orosz gázipari cég szóvivője azt mondta, hogy először hall erről.

Oroszország válaszul kitilthatja légteréből az amerikai és európai repülőgépeket.

Egészségügyi rendszereket korszerűsítenek,közszolgáltatások színvonalát javítják a pénzből.

Az eddig meghirdetett 1,9 millió euró mellé még kétmillió euró támogatás odaítéléséről döntött az Európai Bizottság az afrikai Ebola-járvány megfékezésére.

Az államfő élesen bírálta az Európai Unió vezetőit.

Cselekvést sürget az EP is a fiatalok foglalkoztatásának növelése érdekében.

Az EU elkötelezett az ukrán válság békés rendezése mellett.

A legnagyobb csökkentést a külföldi mobilinternetezés esetében írják elő.

Olaszországban a román tulajdonban lévő vállalkozások adják a hazai termék két százalékát.

Megállapította, hogy az ultranacionalista áramlat teret nyert Európában.

Konzervatív Párt reformokat követel Brüsszeltől, különben a kilépést helyezte kilátásba.

Az adatok szerint az EU-é a legnagyobb szelet a tortából.

Nem változott márciusban a munkanélküliség az eurózónában havi összevetésben.

Az EU-ban egységesen kötelező autópálya-használati díj bevezetését javasolja az Európai Bizottság német tagja.

Az Európai Unió a nukleáris biztonság egyik kulcsszereplőjévé vált Európában és globális szinten egyaránt.

Az ülés fő témája az Oroszország elleni esetleges büntetőintézkedések lesz.

Románia egyelőre nagyon messze áll attól, hogy aláírhassa a pénzügyi keretmegállapodást az unióval.

A brit pénzügyminiszter, Osborne, borúsan látja a helyzetet.

2014 kül- és belpolitikai téren is a tárgyalások, konzultációk, vitasorozatok éve lesz Szerbiában.

Románia több pénzhez jutott az Európai Unió alapjaiból, mint amennyit befizetett.

Görögország idén várhatóan elsődleges költségvetési többletet tud majd felmutatni.

Az elnök szerint ez kell legyen a következő nagy cél.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök mélyítené a kapcsolatot országunkkal.

Szerinte új alapokra kell helyezni az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlást.

Közel 900 ezer bevándorló érkezett 2012-ben az EU-ba.

Több tízezer fős tömeg tüntetett az Európai Unióhoz való közeledésért Moldova fővárosának utcáin.

Súlyosan veszélyeztetné London globális pénzügyi szerepét, ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból.

Az unió területén 3600 szervezett bűnözői csoport működik.

Az Európai Unión (EU) belüli mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjainak önkéntes kivezetését javasolják.

A következő év elejétől már csak olyan tejet lehet forgalmazni, amely megfelel a szigorú uniós szabályoknak.

Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország csatlakozhatott az EU-hoz.

Ezen a napon emlékeznek meg a kontinensen a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról.

Európai Bizottság: az ország készen áll az Európai Unióhoz való csatlakozásra 2013. július 1-jén.

Magyarország és Románia egy-egy képviselőt veszít az új felállás szerint.

A horvátok 54 százaléka voksolna igennel, 37 százalék ellenezné az EU-tagságot.

A munkára az ókori város romjainak korábbi pusztítása és elhanyagolása vet árnyékot.

Olaszország tiltakozására újraforgatták az EU a Nobel-békedíj átadáséra készített videofilmjét.

Emelkedett a munkanélküliségi ráta októberben az euróövezetben és az EU-ban is.

Az összegből 70 millió a munkahelyteremtést, 50 millió pedig a szakképzést hivatott támogatni.

Az Észak-Nyugati Fejlesztési Régió önkormányzatai már a 2014-2020-as időszakra készülnek.

Václav Klaus cseh államfő szerint Csehszlovákia kettéválása 1992-ben a legjobb megoldás volt.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: