Keresési találatok: Victor-Ponta

A PNL közölte: bizalmatlansági indítvánnyal próbálja leváltani Pontát.

Párhuzamba állította a franciaországi muzulmánok és a romániai romák integrálását.

Az alkotmánybírák megmagyarázták miért alkotmányellenes a tavalyi sürgősségi rendelet.

Módosították az oktatási törvényt, hogy a miniszterelnök lemondhasson doktori címéről.

Ponta: nem lesz szükségünk újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásra.

Eddig azért nem tette meg, mert jóhiszeműnek tartotta érvelését - mondta a kormányfő.

Basescu: két miniszter személyével nem értek egyet, de kénytelen vagyok elfogadni őket.

Az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettes lesz.

A partner-pártok mindenikének a választmánya megszavazta a karcsúbb, új kabinet névsorát.

Az előkészítéssel megbízott parlamenti bizottság a jövő év során dolgozza ki javaslatát.

A kampányban azt állította Iohannisról, hogy biztosan összeférhetetlenné nyilvánítják.

Ponta: a költségvetés-tervezet szerint 2015-ben nem lesznek adó- és illetékemelések.

Az elnökválasztáson alulmaradt Ponta népszerűsége látványosan visszaesett.

Az államfő kijelentette, hogy Ponta mérhetetlen károkat okoz Romániának.

Újabb költségvetési kiigazításról fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány.

Tariceanu jelezte: pártja nem az RMDSZ helyett lép be a kormányba.

Ponta ismét leszögezte, hogy 2015-ben nem lesz adóemelés.

Például, ha Iohannis a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.

Ponta: nem ért meglepetésként, és tiszteletben tartom, hogy az RMDSZ ki akar lépni kormányából.

Ponta: nem bűnbakot kellene keresni, én megfizettem a történtek politikai árát.

Az Országos Útügyi Vállalat másodszor is elhalasztotta a szatmárnémeti kerülőút versenytárgyalásának lezárását

Az államfővé választott Klaus Iohannis népszerűsége több mint kétszeresére ugrott.

Nem ők a felelősek azért, hogy torlódás alakult ki külföldi szavazóköröknél - mutatott rá.

Illyés Gergely politológus szerint Ponta veresége inkább belülről ássa alá legitimitását.

A részleges eredmények szerint Klaus Iohannis a szavazatok 54,81%-át gyűjtötte be.

Klaus Iohannis Szatmárnémetiben a voksok 70,03 százalékát szerezte meg.

"November 16-án mindenki szavazzon Victor Pontára" - kéri a választókat Nicolae Bura.

Iohannis, a Basescu államfőhöz közel álló B1 hírtelevízióban "hazai pályán" mozgott.

Erdélyben a megkérdezettek 58 százaléka tartotta jobbnak Pontát.

Sok fontos dologról nem esett szó a moderátor kezéből gyakran kicsúszó műsorban.

Jean-Paul Carteron személyes blogján biztosítja támogatásáról Pontát.

A külügyminiszter a külföldi választókerület körüli jogviták miatt mondott le hétfőn.

Három határátkelőt adtak át szombaton a szerb-román határszakaszon.

Victor Ponta továbbra is tévévitára hívja Klaus Iohannist - négy vitára kerülne sor négy tévéadón.

A Szövetségi Állandó Tanács döntése értelmében a szavazókra bízzák, kit támogatnak a második fordulóban.

Első jelöltként Calin Popescu Tariceanut, a szenátus házelnökét nevezte meg.

Vadim Tudorra csaknem 350 ezren adták szavazatukat, ez a leadott voksok 3,68 százaléka.

Az IRES közvélemény-kutató cég az exit-poll mellett szociológiai felmérést is végzett.

Erdélyben szinte kivétel nélkül Iohannis vezet, Erdélyen kívül viszont sehol!

Az elképzelések szerint 2015-től jöhet a focióra a romániai iskolákban.

Imádkozni fogok Traian Basescuért is, mert nagyon feldúlt, zaklatott - tette hozzá.

Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt jelöltjének államfővé választását támogatja.

Itt nem működik az igazságszolgáltatásban a "putyini típusú" nyomásgyakorlás - tette hozzá.

Politikai nyomásra panaszkodik az igazságszolgáltatás a Lukoilt érintő ügyben.

Adrian Sarbu adóhátraléka elengedése fejében államfőt csinálna a miniszterelnökből.

Ponta szerint nem szabad elindulni olyan "lejtőn", amely viszályt, széthúzást eredményez.

Így majd leadhatják voksukat azok, akik nem tartózkodnak a lakcímüknek megfelelő településen.

Ponta utakat ígér, a jelek szerint nem csak Szatmárnémetiben.

Klaus Johannis liberális pártelnök: a kormány több sürgősségi rendeletével gond van!

Az ActiveWatch egy televíziós műsorban elhangzott hasonlatért kérte a kormányfő megbírságolását.

Az INSCOP szerint Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje a szavazatok 3 százalékára számíthatna.

A kormányfő szerint az új rendszer visszaszorítja majd a korrupciót.

A csökkentésből származó bevételek így az önkormányzatokhoz jutnának.

Ponta és Dragnea átadták a buszokat és vidékfejlesztési szerződéseket írt alá.

Ponta nem ragaszkodik szociáldemokrata miniszterelnökhöz államfővé választása esetén.

Szatmár megyében összesen 27 önkormányzat kap buszt.

Ponta szerint Románia nem áruló volt, hanem csak a nemzet érdekeit szolgáló tettet hajtotta végre.

Dan Sova volt közlekedési minisztert jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják.

Az ellenjelölt tudatlannak és hiányos műveltségűnek nevezte a miniszterelnököt.

Johannis: kevesebb lármát és több komolyságot akarok az államfői feladatok ellátásában!

A kialakult helyzet miatt az államfő Victor Ponta miniszterelnököt okolja.

Felkérték a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit.

A Nyergestetői csata 165. évfordulójának megemlékezésen vett részt a miniszterelnök.

Biro Rozália akkor veheti át hivatalát, ha az államfő aláírja kinevezését.

Már biztos: a szociáldemokraták hivatalos elnökjelöltje lett a kormányfő.

Nem világos, hogy a kabinet miből pótolja a csökkentés miatti bevételkiesést.

Az RMDSZ elnökeként részt fog venni a kormánykoalíció politikai egyeztetésein.

A jobboldal lehetséges jelöltjei közül Klaus Johannis áll legközelebb ahhoz, hogy legyőzze.

A SZÁT a javaslat ismeretében hoz döntést arról, hogy kilépjen-e a kormányból az RMDSZ.

Bakk Miklós: a PSD a magyar szavazókat is szeretné maga mellett tudni.

A koalíciós vita akár az RMDSZ kormányból való kilépéséhez is vezethet.

Ponta kész bármilyen megoldásra, hogy folytassa az RMDSZ-szel való "korrekt együttműködést".

Ponta szerint politikai támogatás nélkül a verespataki beruházás csak halott terv.

Államtitkári rangú tisztségbe nevezte ki Victor Ponta Liviu Robert Neagut.

Szerinte szükség lenne egy jobboldali összefogásra a Ponta vezette PSD-vel szemben.

A közvélemény-kutatások szerint a balközép kormányfő valamennyi jelöltet legyőzné.

Ponta leszögezte: az együttműködés nem jelenti a PPDD kormányba lépését.

Ezzel az erdélyi embereknek üzen: a kormány valamennyi erdélyi közberuházást megvalósít.

E szerint a munkáltatóknak 15,8 százalékot kell fizetniük az államkasszába októbertől.

«      1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: