Keresési találatok: Református-Gimnázium

A római katolikus líceumban két, a református oktatási központban egy osztályt indítanak.

A tanítónők tervei szerint havonta-kéthavonta fognak találkozni.

Március 11-én a Góbé és a Csipkefa zenekar fog zenélni a táncházban.

A diákok a Református Kollégiumok Bibliaismereti Vetélkedőjén arattak komoly sikert.

Sokan érdeklődtek az előkészítő osztályba való beiratkozás iránt.

Ekkor várják a szatmári magyar iskolaközpontok az előkészítőre készülőket.

Ötödik alkalommal szervezték meg az Együtt a Refiért jótékonysági estet.

Március 11-én a Góbé és a Csipkefa zenekar fog zenélni a táncházban.

A tárlatot február 12-ig lehet megtekinteni a Református Gimnáziumban.

Az ötödikeseknek ez az első évfolyama, amelyik már az alsó tagozatot is a Refiben végezte.

Új, modern és biztonságos játékok kerültek az udvarra, a gyerekek legnagyobb örömére.

Az istentisztelet után a végzősök pályaválasztási tanácsadáson is részt vettek.

A gólyabál egyik csúcspontja ezúttal is a szépségverseny volt.

Megadta az alaphangot a Reformáció Emlékévére az elhangzott igehirdetés a Református Gimnázium udvarán.

A Refi újjászületésének 25. évfordulóján 602 diák kezdte meg az új tanévet.

Hetedik alkalommal szervezték meg a Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének Sportnapját.

Pataki Enikő aggasztónak tartja az iskolai autonómia hiányát.

A középiskolás helyek számítógépes leosztásának első köre után egy diák maradt iskola nélkül.

A Református Gimnázium Matematika-Informatika szakos XII. C osztályának végzősei.

A Református Gimnázium Teológia szakos XII. B osztályának végzősei.

A Református Gimnázium Filológia szakos XII. A osztályának végzősei.

Tanévet zárt a Szatmárnémeti Református Gimnázium.

A Johannita Rend versenyére ötvennégy iskola diákja pályázott.

A diákok a Láncos templomban tartott istentiszteleten adtak hálát az elmúlt négy évért.

Az iskola három végzős osztályából összesen 70 diák vett fájdalmas búcsút az oktatási intézménytől.

Tizenöt év után újra a Refomátus Gimnázium udvarán lép fel a Republic.

Tizenöt évvel az első koncert után ugyanoda várják a rajongókat.

Negyedik alkalommal szerveztek megyei szintű népdaléneklő versenyt a Református Gimnáziumban.

Egyházi érettségi lehetőségével élt a Szatmári Református Gimnázium néhány diákja.

A szamoskrassói diákok megtudhatták, milyen egy líceumi diák élete Szatmárnémetiben.

Az önkéntességgel ismerkedtek a Református Gimnázium diákjai.

A hagyományőrzés, értékek megbecsülése és továbbadása a Szatmárnémeti Református Gimnázium egyik fő feladata.

Kedden kezdik a nyílt napok sorát Szatmárnémeti magyar tannyelvű középiskolái.

A Református Gimnázium apraja-nagyja részt vett a költészet napja alkalmából szervezett közös szavaláson.

Vasárnap zárult az egyetemes imahét Szárazberken. Áldásokban gazdag alkalmakon van túl a gyülekezet.

A szatmárnémeti Református Gimnáziumban szombaton fogadták az előkészítősöket és szüleiket.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium négy tanulója alig maradt le az első helyről. .

Február 27-én délelőtt nyílik meg az iskola kapuja az előkészítő osztály iránt érdeklődők előtt.

Harmadik állomásához érkezett a Református Gimnázium diákjainak imaheti zarándokútja.

A Református Gimnáziumban az iskola tornatermében tartották a szalagtűzőt.

Vidám farsangot tartottak csütörtökön a Refiben: Jack Sparrow lányai és a Mézga család is jelen volt.

Kisiskolások munkái tekinthetők meg a Református Gimnázium főbejáratának belső ajtaján.

Az idén is megszervezték a legszebb, leghangulatosabb osztályok versenyét a Refiben.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium közössége hangulatos, színvonalas jótékonysági alkalmat szervezett.

Szombaton, november 21-én 18 órától az iskola dísztermében lép fel az oktatási intézmény apraja-nagyja.

Tartalmas, színvonalas, vidám gólyabált szerveztek a Református Gimnázium diákjai.

Csütörtök délután az iskola dísztermében tartották meg a Református Gimnázium picuravatóját.

Aktuális üzenetekkel bíró, színvonalas műsort adtak elő a gimnázium nyolcadikosai.

Erdély egyik legnagyobb múltú iskolája elsőként indult újra a rendszerváltás után.

A Református Gimnázium tanárai és diákjai az 1849. október 6-i eseményekről emlékeztek meg.

Pénteken mutatják be az egri születésű nyelvész-nyelvjáráskutatóról szóló könyvet.

Negyedik ízben kerül megrendezésre idén a Csak Róla szól nevű evangelizációs alkalom.

Két szatmári kórus is részt vett a Budapesti Református Zenei Fesztiválon.

A Református Gimnázium Teológia szakos XII. B osztályának végzősei.

A Református Gimnázium Matematika-informatika szakos XII. C osztályának végzősei.

A Láncos templomban ballagott el harmincegy általános iskolai diák a Szatmárnémeti Református Gimnáziumból.

Összesen 2667 diák iratkozott be az idei júniusi érettségire, amely a román szóbelivel indult.

A felszólalók jó tanácsokat helyzetek a ballagók lelki tarisznyájába.

Idén is kézműves tarisznyákkal indulnak a nagy útra a Refi nyolcadikosai és tizenkettedikesei.

Cowboyok és cowgirlök is versenyeztek a refi idei gólyabálján.

Szombat délelőtt ünnepélyesen felavatták a Szatmárnémeti Református Gimnázium felújított tetőszerkezetét.

Az iskola tornatermében volt a Református Gimnázium idei szalagtűző ünnepsége.

Több mint 150 diák látogatta meg a gimnáziumot a városi és a vidéki iskolákból.

Április 29-én ismerkedhetnek meg az iskola működésével, tanáraival és diákjaival a nyolcadikosok.

A Református Gimnáziumban csütörtökön tartották a nagy közös versmondást.

Az országos döntőre Marosvásárhelyen kerül majd sor áprilisban.

Hagyományteremtő szándékkal osztálytermi színházi előadást hozott létre a Harag György Társulat.

Minden évben megszervezik az országban működő kilenc Református Gimnázium közötti vetélkedőt.

A helyi iskola diákjai a Református Gimnázium lurkóival közösen farsangoztak.

Szatmár megye több településéről is érkeztek gyerekek a vándortáncházba.

A Bartók Béla Egyesület Bálint-napi előadást tartott a Református Gimnázium dísztermében.

A jelmezesek között a legnagyobb sikert a maskarát öltött tanárok aratták.

A Bartók Béla Egyesület a hagyományokhoz híven kulturális műsorral ünnepli a szerelmesek napját.

Ötödik alkalommal rendezték meg a magyar tannyelvű diákok számára a Mihai Eminescu Szavalóversenyt.

Szatmár megyei diákok is együtt szavalták több ezer társukkal a Himnuszt és a Szózatot.

Betlehemes találkozó és rajzverseny volt szombaton a Refiben.

A Református Gimnáziumban díjazták a leghangulatosabb osztálytermet.

Ötletes betlehemes játékot adtak elő szerkesztőségünkben a Református Gimnázium tanulói.

Romeo és Júlia valamint a 90-es évek - mindez a refi gólyabálján.

«      1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: