Keresési találatok: Ilyés-Gyula

Hétfőn lát hozzá a város négy új játszótér építéséhez, az év végére lehetnek készen.

Utolsó hivatali napjaiban Ilyés aláírta a bontási engedélyt, jövőre kezdődhet az építkezés.

Tisztelt szatmárnémetiek, köszönöm a bizalmukat, köszönöm a támogatásukat!

A polgármesteri hivatal 13 kilométernyi úttal készült el eddig, még kilenc van hátra.

Közel másfél hónap munka után elkészült Szatmárnémeti egyik legforgalmasabb útjának, a Károlyi útnak a felújítása.

Csehi Árpád Szabolcs és Ilyés Gyula kampányzáró sajtótájékoztatót tartott.

Rendhagyó interjúban terveiről, motivációjáról, aggályairól és önmagáról beszélt Ilyés Gyula.

Szatmár megyében az audivizuális médiában az idei választások során elmaradtak a legfontosabb jelöltek nyílt vitái.

A két lépésben zajló munkálatok június 20-án érnek véget a város egyik legforgalmasabb útszakaszán.

Leleplezték II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrát Szatmárnémetiben.

Rendhagyó interjúban terveiről, motivációjáról, aggályairól és önmagáról beszélt Ilyés Gyula.

Romániában egyetlen más megye van csak, amely elébe ment a szeméttározó megépítésének.

Ilyés Gyula és Csehi Árpád társaságában Borbély László is megnézte az újjászületett parkot.

Az élőkönyvtár hasonlít egy hétköznapi könyvtárhoz, azonban az élő könyvek különböző szakemberek.

Személyes jelenlétével biztosította támogatásáról az RMDSZ Szatmár megyei jelöltjeit Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor, Csehi Árpád és Ilyés Gyula is részt vett a 6-os számú óvoda ünnepségén.

Dr. Bura László bemutatja a szatmáriaknak Ilyés Gyulát - úgy, ahogy ő megismerte.

Kelemen Hunor Tasnádra, Ákosra, Krasznabéltekre és Szatmárnémetibe látogat.

Szatmárnémeti megkapta az RMDSZ Családbarát Önkormányzat díját.

Egy évszázadnyi hányattatás után otthonra talált az 1882-ben készült, Kölcsey Ferencet ábrázoló festmény.

Gyereknapi rendezvényekre, ballagásokra, könyvcserére látogattak az RMDSZ jelöltjei.

A több, mint tíz millió lejes vissza nem térítendő hitelből további hat utcát újítanak fel.

A Batizi út mentén és a Solidaritatii negyedben örülhetnek a gyerekek.

Hiába erősködik Ilyés kampánystábja, hogy legyen nyilvános vita, Coica nem akar kötélnek állni.

Cserey Csabcsival zenélt együtt Ilyés Gyula és Csehi Árpád csütörtök este a Chilly Csárdában.

Ilyés: a városra vonatkozó jövőbeni tervekkel kapcsolatosan alapvető fontosságú az emberek véleménye.

Az SzMDSz harmadik alkalommal szervezi meg az egyik legnépszerűbb programját, az Okoscserét!

A tanácsosok a 22 pont között döntöttek például a jövő évi adókról és az Iparosotthonról.

Dorel Coica nem hajlandó semmilyen nyílt vitára Ilyés Gyulával.

Jeles vendégek részvételével szerveztek konferenciát.

Szatmárnémetiben ezúttal sem emelik a helyi adókat és illetékeket, jelentette be Ilyés Gyula.

A polgármesteri hivatal első lépésként hat rendelőt szeretne beüzemelni.

Cserey Csaba: "Ilyés Gyula olyan polgármester, akinek látszik a keze nyoma."

„Coica már számtalanszor bebizonyította, hogy semmit sem tud az adminisztrációról."

Az SZMDSZ kezdeményezésére a polgármester is kefét-seprűt ragadott és munkához látott.

Közel nyolcvan kiemelkedően jól teljesítő diákot jutalmaztak.

Ilyés is, Silaghi is a város és lakóinak érdekeit nézi - mindent megtesznek, hogy legyen terelőutunk.

Az osztály felújítása 2,64 millió lejbe került.

A megyeszékhelyen vasárnap estig tart az össznépi banzáj.

Hétfőn, május 28-án délben vette kezdetét a Poesis Kulturális Napok 13-ik kiadása.

Hétfőn Ilyés és Günthner jelenlétében nm. ft. Schönberger Jenő püspök szentelte fel a központot.

A mindössze 20 esztendős győri sportoló „letaszította a trónról” a tavalyi bajnok Cortean „Sanyi” Alexandrut.

Szerdán a Zöld Házban konferenciát tartanak a kerékpárút-hálózatának fejlesztéséről.

„Több éve figyelem azokat, akik a város művészi értékeit, rejtett szépségeit fedik fel" - fejtette ki Ilyés Gyula.

Ilyés: a szatmáriak értékelik a kézművességet, a kézművesek pedig jól érzik itt magukat.

Szatmárnémetiben folytatódhat az ANL-lakások építése, több száz fiatalnak teremtve ezzel lakhatási lehetőséget.

Ilyés Gyula nyílt levele: A szatmáriak megérdemlik az igazságot.

Ilyés Gyula reményét fejezte ki, hogy a végzősök valóra tudják váltani álmaikat.

Támogatásáról biztosították Ilyés Gyula jelenlegi polgármestert a 16-os lakónegyed lakói.

Ilyés Gyula polgármester három kérdéssel fordul a felelőtlenül ígérgető választási ellenfeléhez.

Ilyés Gyula 2012 őszétől szeretné a személyes online lakossági fogadóóráit rendszeressé tenni.

Ilyés Gyula több olyan felújított lakást adott át, amelyekben restitúció miatt lakás nélkül maradt családok költözhetnek.

A munkálatok első fázisa véget ért, már átszállították az első kutyákat.

Az Európai Elhízás Elleni Nap alkalmából változatos sportrendezvényekkel várták az egészséges életmód követőit.

A polgármesteri hivatal költségvetéséből tovább bővül a vízhálózat a Szatmárnémetiben.

Ilyés Gyula Facebook fogadóórát tart szerdán este 8 órai kezdettel.

Sok, közel félezer felvonuló ünnepelte az Európai Nemzeti Parkok Napját.

Csütörtök délelőtt megnyitotta kapuit a III. Szatmáron Készült termékkiállítás.

Az RMDSZ politikusait szeretettel fogadták az emberek, ám a panaszok sem maradtak el.

Újabb szatmári kollekciókat mutattak be szombat délután a Grand Mallban.

Újabb uniós projekt indul útjára Szatmárnémetiben, újabb kazánházat sikerül modernizálni.

Hatalmas sikert arattak a szatmári divatcégek kollekciói.

Szombaton, a szatmárnémeti Kispiacon és a Nagypiacon adódik lehetőség személyesen is találkozni Csehi Árpáddal és Ilyés Gyulával, az RMDSZ megyei tanácselnök és szatmárnémeti polgármester-jelöltjével.

A polgármester egy rádióinterjúban beszélt céljairól.

Ilyés Gyula, tisztségben lévő polgármester nyerne, ha most vasárnap tartanák az önkormányzati választásokat Szatmárnémetiben.

A rendezvény III. kiírásán debütál a szatmári textilipart csokorba gyűjtő Szatmári Konfekció márka.

Hatvanöt cég mutat be, a rendezvény csütörtök délelőtt nyitja kapuit.

Ilyés írásban fordult a tárcavezetőhöz, és a megyeszékhelyet elkerülő út megépítésében kér segítséget.

A 17-es lakónegyedben található iskola modernizálása több, mint két millió lejbe kerül.

Sok fiatal megmutatta görkorcsolya- vagy gördeszka-tudását a másodszor megrendezett extrémsport-versenyen.

Önszerveződött lakossági fogadóórát tartott Ilyés Gyula a hétvégén a szatmárnémeti 15-ös lakótelep lakói számára.

Több játszótér állapotát is ellenőrizte tegnap Ilyés Gyula polgármester és Kereskényi Gábor alpolgármester.

A Szatmárnémeti Városi Tanács áldását adta a két új befektető szerepvállalására.

A szatmárnémeti Reménység Központban találkozott a város időseivel csütörtök reggel a polgármester.

Szatmárnémetiben egy fémfeldolgozó, Vetésen egy hőerőmű épül – a VT válaszát várják.

Jobban érzik magukat a város lakói, mint 4 éve, derül ki az ilyes.ro weboldalon zajló közvélemény-kutatásból.

Élvezhetőbb és korszerűbb sportolási lehetőség látszik kialakulni a szatmárnémeti Micro 17 lakótelepen.

A Győzelem Napját, Európa Napját és a Függetlenség Napját ünnepelték Szatmárnémetiben.

Az út mellett a kanalizálást is modernizálják a Soimoseni utcában.

«      1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: