Békéltető tárgyalást tartanak, amelynek célja, hogy egymás szemébe nézzen a színész és felesége.
Érvénytelenítette a bíróság a tagozatkezdő osztályok indítását tiltó tanfelügyelőségi rendeletet.
Czeizel Endre hagyatéka körül másfél évig tartott a jogi hercehurca.
Jogerősen pert vesztett a prefektus, készülhet az együttélési kódex Hargita megyében.
Egy 23 éves nő azért perelte apját, hogy az továbbra is támogassa anyagilag.
Romániában öt év alatt mintegy 300 ezer ember lehallgatását engedélyezték a bíróságok.
Románia ellen ákosi romák indítottak pert a strasbourgi bíróságon rendőri túlkapás miatt még kilenc évvel ezelőtt.
Tavaly jelentősen megnőtt a törvényszéki ügyek száma az azt megelőző évhez képest.
Elutasította a pitesti-i táblabíróság Klaus Iohannis perújítási kérelmét.
A kézdivásárhelyi bíróság jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását.
A biztosító ellen megvesztegetés gyanújával büntetőper van folyamatban.
A Pro TV szerint ez az első eset Romániában, amikor valakit "iskolára ítélnek".
Ha Dragneát bűnösnek találja a bíróság, a korábbi felfüggesztett börtönbüntetését is le kell töltenie.
Első fokon megszüntették a legnagyobb román energiacég ellen a csődeljárást.
Jóváhagyta a romániai legfelső bíróság hétfőn az 1989-es forradalom aktáinak újranyitását.
A minisztérium szerint kételyeket ébresztenének a pártatlanságot illetően.
A székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi felvonulás kapcsán büntettek.
A bíróság ismét meghiúsította Gyergyószentmiklós polgármesterének visszatérését.
De miért nem lett semmi a vagyonelkobzásból?
A román bíróság szerint Székelyföld az etnikai jellege miatt nem lehet turisztikai célpont.
A bíróság döntése nem jogerős!
A 94 éves német férfi a vád szerint bűnrészes legalább 170 ezer ember meggyilkolásában.
A legtöbb bűncselekmény vagyon ellen irányult a tavaly Szatmár megyében.
Újabb székelyföldi települést kötelezett a bíróság a Községháza felirat eltávolítására.
Jogerős ítéletben minősítette reklámzászlónak a székely zászlót a Bihar megyei törvényszék.
Vádlottként hallgatta ki a legfelsőbb bíróság Pontát az úgynevezett Turceni-Rovinari perben.
A bukaresti táblabíróság megerősítette az alapfokon hozott hároméves felfüggesztett börtönbüntetést.
Georgeta Barbalata bíró ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat.
Elfogták azt a férfit, aki lövéseket adott le a milánói központi bíróság épületében.
A Kolozsvári Táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a korábbi törvényszéki ítéletet.
Csődvédelem alá helyezte a kolozsvári CFR labdarúgócsapatot működtető CFR 1907 Cluj Rt.-t.
Az alkotmánybírák megmagyarázták miért alkotmányellenes a tavalyi sürgősségi rendelet.
Liberman külügyminiszter Izrael cserbenhagyásával vádolta az európai országokat.
Magas rangú rendőrségi alkalmazottak is segítették a több megyére kiterjedő bűnbandát.
A közbeszerzésen vesztes, majd a fellebbezést is elvesztő cég most a törtvényszéken keresi igazát.
Vizsgálatot indított a DNA Tukacs és egy nagyváradi ügyvéd ellen.
Végérvényesen az anyjánál marad Bence, Fekete Pákó (38) gyermeke! – hozta meg a döntést a bíróság.
Bírósági határozat kötelezi Kolozsvár polgármesteri hivatalát a helységnévtábla kihelyezésére.
Nem sikerült az ügy valamennyi érintettjét szabályosan beidézni.
Végül a bíró állította le Nikit, aki a vádlottak padján ülő anyját védte.
Hét személyt ítélt letöltendő börtönbüntetésre tavaly a szatmári bíróság.
Megvesztegetéssel és hűtlen kezelésre felbujtással vádolják.
A Nagy Románia Párt volt politikusát jelölte alkotmánybírónak a szenátus.
A becsületbíróság kijelentette, nem Tőkés kérésére halasztották el a döntést.
Közel 24 évvel a forradalom után született jogerős ítélet egy meglincselt milicista ügyében.
Nem hoz jogerős ítéletet a legfelső bíróság a Mikó-ügy csütörtöki fellebbviteli tárgyalásán.
Az új törvény szerint a feleknek egyszer meg kell próbálniuk kibékülni, csak utána kezdődhet a per.
Nem minősül gyógyszernek az elektromos (e-) cigarettákhoz használt nikotintartalmú folyadék.
A vitázó feleknek meg kell jelenniük egy igazságügyi közvetítő előtt, mielőtt bizonyos ügyekben a bíróság elé kerülnek.
Noha öt éve lehetséges, mégis kevesen élnek a költségmentesség lehetőségével.
Halasztással kezdődött a fellebbviteli tárgyalás az egyik - lakásfelújítással kapcsolatos - korrupciós ügyében.
A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy korrupcióval vádolt korábbi tagját, Maria David bírót.
Az alapvető szükségletek körébe sorolta az otthoni internethozzáférést a német szövetségi legfelső bíróság.
Összeült a Hám János püspök boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát újrakezdő és lefolytató bíróság.
Tudomásul vette a romániai Ploiesti táblabírósága, hogy megszűnt az illetékessége a Mikó-perben, és átutalja az ügyet a legfelső bíróságnak - közölte kedden Georgiana Petre, a táblabíróság illetékese az MTI-vel.
Felmentettek Svédországban egy nemi erőszaktevő férfit, mert a bíró szerint az áldozat nem ellenkezett eléggé.
Rendőrló etetéséért került bíróság elé egy férfi Skóciában: a lovat kolbászos tekerccsel traktálta.
Nyolc év börtönre ítéltek egy 27 éves kínai férfit, aki meg akarta alapítani a Kínai Köztársaság Pártot.
A Hargita megyei tanács 2009-ben hozta határozatát, amellyel a megye jelképévé tette a székely zászlót.
Korábban Liptai parkolás közben visszaélt elhunyt édesanyja rokkantkártyájával.
Az idei esztendő első felében 476 panaszt nyújtottak be autósok a Szatmár Megyei Bírósághoz.
Az első fél évben majd ezer esetben emeltek panaszt a szabálysértési eljárás ellen.
Vak betörő kerül bíróság elé Kínában: hihetetlenül kifinomult hallása segítette tettei elkövetésében.
A Szatmárnémeti Bíróság tavaly tizenkilencezer ügyben járt el.
A román bíróság hosszas huzavona után elismerte Paul herceg dinasztikus jogát.
Felmentették Adrian Nastase volt román miniszterelnököt a korrupciós vád alól.
A román legfelső bíróság ítéletet hirdet Adrian Nastase volt román miniszterelnök egyik perében.
Ismét részt vett a milánói bíróságon ellene folyó per tárgyalásán Silvio Berlusconi.
Sajtótájékoztató keretében ismertették a Szatmár Megyei Bíróság képviselői a gyámügyi bíróság szerepét.
Elutasították első fokon az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését.
Raffael Sándort és Németh Győzőt első fokon ítélte el a bíróság.
Benyújtották az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat.
Több mint húsz Szatmár megyei iskola pedagógusai számára döntött kedvezően a bíróság.
Az ellenzék reménykedik, hogy alkotmányellenesnek találják a munkatörvénykönyvet.
Florin Cioaba hétfőn megnyitotta a kisebbségi csoport első saját bíróságát.
Kétezer romániai restitúciós per van folyamatban az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
Több mint 11.000 megoldatlan üggyel kezdték az évet az ügyészek.
Több pert nyert meg a Román állam az Emberi Jogok Európai Bíróságának, mint az előző években.
Tudor Chiuariunak és Nagy Zsoltnak kell bíróság elé állnia.
Romániában is korlátoznák az alkotmánybíróság hatáskörét.