Keresési találatok: fegyver

Mint a filmekben: Bukarestben egy nő lelőtte a szomszédját, mert az szóvá tette a túl hangos zenét.

Az idén eddig nyolc fegyverviselési engedélyt vontak vissza Szatmár megyében.

Az autót árverésen értékesítette az alsó-szászországi rendőrség, a kocsi egy gyilkosé volt.

Felfüggesztik a lelki problémákkal küszködő rendőrök fegyverviselési engedélyét.

A francia fegyvereladások összege tavaly 37 százalékkal 5,12 milliárd euróra csökkent az előző évhez képest, de Párizs hatszázalékos világpiaci részesedéssel megtartotta a negyedik helyét a világ legjelentősebb fegyverexportőrei között - közölte szerdán a francia védelmi minisztérium.

Vasárnap este saját vadászfegyverével lőtte szíven magát egy elkeseredett férfi.

A brit rendőrség újabb felvételeket hozott nyilvánosságra a zavargások kapcsán.

A rezsim hajlandó tárgyalni a felkelőkkel, ha leteszik a fegyvert.

Románia részt vesz a fegyverembargó betartatásában.

19. századbeli huszárfegyverekre bukkantak Nagykárolyban egy építkezés során.

A 112-es számon az állatokkal szembeni erőszakos cselekedeteket is be lehet jelenteni.

Nagytarnáról értesítette a rendőrség dolgozóit az a 40 éves T. Ana, akinek kutyáját lelőtte szomszédja.

A bogdándi rendőrség dolgozói eljárást indítottak a 43 éves K. Miklós helyi lakos ellen.

Az ukránok 43 százaléka kész lenne fegyverrel védeni a hazáját.

Évek óta készülődött az ellenállásra a lövöldöző svájci nyugdíjas.

Lelőtték a túszszedőt a Discovery Channel épületében, miután ráfogta fegyverét egy túszra.

Második világháborús fegyvert találtak egy padláson.

A múlt héten közel 30 fegyvert kobozott el a Román Rendőrség.

Legendás amerikai akciófilm, 22.10 órai kezdettel az RTL Klub műsorán.

A lépések között van a Közel-Kelet térségének atomfegyver-mentesítése.

Valószínűleg szerelemcsalódás vezetett az öngyilkossághoz.

Szatmár megyében 1487 személy rendelkezik fegyvertartási engedéllyel.

Kilencven éves a világ legelterjedtebb kézifegyverének tervezője.

Terrorista szervezetekkel üzletel Románia.

Több fegyverlövés dördült el a hétvégén Szatmár megyében.

Hat rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea.

Fegyvertartási engedélyeket ellenőriz a Szatmár Megyei Rendőrség.

Fegyvert találtak egy börvelyi lakosnál a határrendőrség munkatársai.

Észak-Korea elkezdte feldolgozni elhasznált nukleáris fűtőelemeit.

Az országban több mint 10 millió lőfegyver van magánkézben.

A fegyverrablás miatt leváltották a román légierő parancsnokát.

Peter Falk, életében először, 78 évesen pucéran állt a kamera elé.

Az eladásra szánt katonai felszerelések értéke 330 millió dollár.

Legújabb kutatások kimutatták, hogy a búzakorpa csökkenti a vastagbélrák kockázatát.

«      1   |   2   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: