Keresési találatok: jogosítvány

Egyetlen nap leforgása alatt 24 sofőr jogosítványát függesztették fel.

A szabálytalankodók java része gyorshajtás miatt kapott bírságot.

Az igazoltatás azonban nem csak erre a szabályszegésre derített fényt.

Az országos adatokhoz képest Szatmár megyében kevesebbet kell várni, viszont az elméleti és a gyakorlati vizsga között eltelt idő így is legalább harminc nap.

A száguldozó kedvű sofőr 90 napra gyalogossá vált.

Gyorshajtókra és törvénysértőkre vadásztak, sokan maradtak jogsi nélkül.

Nem olyan régen történt egy hasonló eset, a sofőrt akkor is előállították.

A rendőrség közúti ellenőrzési akció során igazoltatta a fiatalt.

Ha nem történik meg a baleset, ki sem derül, hogy nincs jogsija.

A felelőtlen sofőrt Józsefházán mérte be a radar.

Ez a hétvége sem telt úgy el, hogy a közlekedési rendőrök ne füleltek volna le ittas vezetőket.

A felelőtlen sofőrök lakott területen belül is jócskán meghaladták a 100 km/h-s sebességet.

A Gombáson bemért sebesség volt a tegnap rekordja, viszont nem ez volt az egyetlen gyorshajtás

Nem bújhatott ki a felelősségre vonás alól sem a gyorshajtó, sem az ittas vezető, sem a szabályszegő.

Két baleset is elkerülhető lett volna, ha a vétkes sofőrök betartják a táblák által előírt szabályokat.

A Szatmár Megyei Rendőrség fokozott közúti ellenőrzéseket tart, hogy kiszűrhesse a forgalomból azokat az autósokat, akik a saját, és mások életét is veszélyeztetik.

Eseménydús hétvégét zártak a közlekedésiek, sokan akadtak fenn az ellenőrzéseken.

A közlekedési rendőrök a megye több pontján is mértek

A balesetben nem csak a gázcső, de a vétkes sofőr is megsérült.

Aki ma szerette volna járműbejegyzéssel vagy jogosítvánnyal kapcsolatos ügyeit intézni, új időpontot kap.

Három közúti balesethez is kivonultak kedden a rendőrök.

A hétvége három napja alatt több mint kétszáz közúti bírságot szabtak ki a rendőrök Szatmár megyében.

Négy közlekedési balesetben összesen heten sérültek meg az elmúlt hétvégén Szatmár megyében. Ami megdöbbentő, két esetben is jogosítvánnyal nem rendelkező autós okozott balesetet.

A szabadságukat töltő külföldi vendégmunkások hazatértek és most újítják dokumentumaikat.

Több bűncselekményt is elkövetett a fiatal férfi, bíróság előtt számolhat el tetteivel.

Kilenc hónap alatt ötödször állították meg a rendőrök és mindig ugyanazért indítottak ellene eljárást.

Szerdától online kérhetünk időpontot a jogosítvány- és a gépjárműbejegyzési osztályon.

Négyen maradtak jogosítvány nélkül – voltak, akik eleve anélkül vezettek.

Ha nem feltétlenül szükséges, ne most kérvényezz új jogosítványt!

A kötelező 11 osztály elvégzésétől tennék függővé a jogosítvány kibocsájtását Romániában.

Egy szatmári fiatal nem tudott megállni az autójával a vasúti sorompónál.

Elvették a rendőrfőnök jogosítványát - gyorshajtáson kapták beosztottjai.

A marosi fiatal a súlyos bírság mellett a bíróságon is felelhet felelőtlensége miatt.

Egy hullarészeg, jogosítvánnyal nem rendelkező autóst buktattak le a rendőrök a Petőfi Sándor utcában.

Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indult ellene eljárás.

A hétfő mérlegéhez tartozik még egy hamis jogosítvány és egy bejegyzetlen gépkocsi.

Öt ittas vezető bukott le a hétvégén a megyében – volt akit az árok fogott el.

Lesz mit mesélnie az unokáinak a most még csak 25 éves Robert H.-nak!

Alaposan megkönnyíti a jogosítvány megszerzését az új módosítás.

A 35 éves M. Zsolt a 30 éves I. Alexandru jogsiját és személyijét mutatta a rendőröknek.

Az avasfelsőfalui férfit vasárnap délután állította meg a rendőrség.

Negyvennyolc éven át vezetett jogosítvány nélkül egy 74 éves osztrák férfi, míg végül egy balesetben lebukott. Burgenland tartomány felsőőri járásában a férfi hétfőn összeütközött egy másik autóval - közölte a burgenlandi rendőrség kedden.

Egy 19 éves fiatalember 0,99 ml/l alkoholkoncentrációval a lehelletében vezetett - pedig jogsija sem volt.

A gyalagosoknak járó elsőbbségadás elmulasztásáért vontak be sok vezetői engedélyt.

Az utakon 264 millió úgynevezett civil gépjármű fut, amelyből 154 millió személygépkocsi.

Elsőbbségadás elmulasztása miatt történt baleset a csütörtökön 18 óra körül a Lükő Béla-Marsilia kereszteződésben.

A jogosítványra pályázók alig 38,92%-a vette sikeresen a vizsgát első nekifutásra.

A petei határátkelőt szerette volna megkerülni a moldovai férfi.

Jogosítványokkal üzérkedő rendőrségi vezetőket ítéltek el.

A petei határátkelőnél hamis jogosítvánnyal fogták el a férfit, autós üldözés és lövések Kistécső közelében.

Elszabadult utánfutó és farönk is okozott balesetet a hétvégén Szatmár megyében.

A közlekedési rendőrség csak vasárnap 71 bírságot szabott ki Szatmár megye közútjain.

Egymillió eurót nyert élete első lottószelvényével egy 17 éves lány Nagy-Britanniában.

Egy férfi ittas vezetés, további öt autós pedig a sebességkorlátozás átlépése miatt veszítette el vezetői engedélyét.

A First Drive-nál az első tíz diák, aki megfelel a jelentkezési feltételeknek, 300 lej kedvezményt kap!

Az új KRESZ január 19-én lép életbe, az országban pedig közel 200 ezer robogó van bejegyezve.

A hétfői nap két gépkocsivezetőről derült ki, hogy jogosítvány nélkül vezetett közúton. Ráadásul mindketten halmozták a törvénysértést.

Vizsgához és ez által egy vezetői jogosítvány megszerzéséhez kötnék a robogó-használatot.

Jogosítvány nélkül vezetett és egy iskolának csapódott egy férfi Avasfelsőfaluban.

A büntetés leggyakoribb oka a gyalogosoknak elmulasztott elsőbbség megadása volt.

A széles körű ellenőrzéseket az Avasban végezték az utóbbi idők balesetei miatt.

A belügyminisztérium csökkentené a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzésének korhatárát.

Hamis okirattal közlekedő személy ellen indított eljárást a Szatmár Megyei Határrendészeti Felügyelőség július 5-én.

A hétfői nap folyamán összesen hat vezetői engedélyt függesztett fel a Szatmár Megyei Rendőrség.

A Szatmár Megyei Határrendészeti Felügyelőség január 9-én eljárást indított egy férfi ellen.

A színész 30 év után belátta: nem furikázhat örök életében sofőrrel.

Hajtási nélkül vezető sofőrt füleltek le a határrendészek.

Hamis jogosítványt mutatott fel egy férfi a határrendészeknek.

14.547 személy vizsgázott, a tanulók 63 százaléka pedig elhasalt a vizsgán.

Egy 27 éves fiú hamis jogosítványt mutatott fel a határrendészeknek.

Románia területén nem hiteles jogosítványt használt egy máramarosi férfi.

Hamis jogosítvánnyal akarták átlépni a határt.

Egy Felsőbányai fiatal hamis jogosítvánnyal próbált átkelni a határon.

Hamis jogosítvánnyal akart a határon átlépni egy Suceava-i férfi.

Németországban ha valaki egyszer jogsihoz jut, soha nem kell már megújítsa.

Két kiskorút azonosított a Szatmár megyei rendőrség, amint jogosítvány nélkül közlekedtek gépjárművel.

Vádemelés Romániában hamis magyarországi jogosítványok ügyében.

Egy máramarosi férfi ellen nyomozást indított a szatmári határ rendőrség, mivel hamis jogosítványt mutatott fel az országból kimenet.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: