Keresési találatok: kutatás

A kutyák szaglásérzékelése tízezerszer pontosabb, mint az emberé, olyan szagokat is meg tudnak különböztetni, amelyeket az ember nem érzékel.

A fogyasztók egyharmada a figyelmeztetések ellenére továbbra is visszahívott termékeket használ, ami arra utal, hogy a kockázatok jelentőségét nem sikerül elég egyértelműen közölni.

A földalatti mauzóleumfelfedezése óta több mint 7000 életnagyságú, bronzfegyverzettel ellátott katona, ló és egyéb hadi felszerelés nyomára bukkantak.

Amikor az öltözéket megtalálták, a kutatóknak 13 évbe tellett, hogy megfejtsék, miért ilyen leheletvékony. 

Az új kutatások alapján erősen feltételezhető, hogy a kilencedik bolygó lényegesen közelebb van, mint korábban vélték.

A kutatók emellett azt is kimutatták, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát.

Egy friss katatás szerint az e-cigarettázók szájszöveteiben ugyanolyan rákkal kapcsolatos molekuláris változások zajlanak le, mint a dohányosoknál.

A dohányzó szülők gyermekei nagyobb eséllyel gyújtanak rá.

Az európaiak túl sok húst, cukrot és zsírt fogyasztanak, azonban nem esznek elég gyümölcsöt és zöldséget.

A betegek egyetlen reménye jelenleg a korai felismerés.

A vérvizsgálat jövőben arra lehet alkalmas, hogy gyorsan és olcsón azonosítsák az Alzheimer-kórra és más idegrendszeri betegségekre utaló agyi károsodásokat.

Tudósok egy nemzetközi csoportja szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.

A jégtörőhajó a klímaváltozást vizsgálja a világ leggyorsabb ütemben melegedő, de ebből a szempontból eddig alig kutatott térségében.

Az arcot különös gonddal formázták meg, szemet, orrot mintáztak, sőt fogakat is véstek rá.

A csillagászok soha ilyen galaxissal nem találkoztak, így sok a megválaszolatlan kérdés.

Több ezer cápatojást fedezett fel az óceán talapzatát kutató távirányítású robot.

Ha mindenki egészséges étrendet akarna követni, sokaknak felkopna az álla.

A vizsgálat segíthet az automatikus arcfelismerő technológiák fejlesztésében.

Az amerikai és a japán szakember a rák elleni modern immunterápia kifejlesztésével érdemelte ki a legrangosabb tudományos elismerést.

Megfelelő fűszerezéssel íze megkülönböztethetetlen az igazi szalonnáétól.

 A Földközi-tenger keleti medencéjében már 13 ezer évvel ezelőtt is főzték a sört.

Egyes hölgyek különösen vonzó illatúak minden férfiorr számára – közölték a Berni Egyetem tudósai.

2050-re egy közel 40 ezer kilométer hosszú felvonó vezethet a Földről az űrbe.

A legésszerűbb megoldás, hogy hagyjuk az anyagokat maguktól lebomlani és eltűnni.

Igen nagy jelentőségű leletekkel gazdagodtak a kutatók. 

A szoborfej mellett állatcsontokat, cserépfigurákat és edényeket is találtak.

Az állat maradványaira a kelet-szibériai tajga egyik 100 méteres mélyedésében bukkantak.

A jég akár egy jövendőbeli emberi Hold-misszió számára is hozzáférhető forrás lehet.

Annak ellenére, hogy ma nagyobb mennyiségű fa nő, azok kevesebb anyagot tartalmaznak, mint néhány évtizeddel korábban.

Kutatók szerint a szénhidrátban szegény étrend megrövidítheti az élettartamot, ezért kerülendő.

Lehetőség nyílik a csökkentett allergén- és antigéntartalmú búzafajták azonosítására, nemesítésére.

A keresztesvirágú zöldségekben megtalálható vegyületek kulcsszerepet játszanak a folyamatban.

A kutatást az amerikai Toledói Egyetemen végezték. A zöld, a sárga, és a vörös fény nem veszélyes.

Első alkalommal vizsgálták az ember és a macska közötti kapcsolatot.

A roncs több mint 2500 éve fekszik a hullámsírban.

A hölgyek hajlamosabbak késleltetni a kezelést, sokkal később fordulnak szakorvoshoz, mint a férfiak.

Az elvándorlás erősödését például a teljes lakosság 51 százaléka és a magyarok 75 százaléka valószínűsíti.

A gép Kuala Lumpurból tartott Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén, amikor 2014. március 8-án, egy órával a felszállás után eltűnt.

Az eltűntek által hátrahagyott személyes tárgyakat keresnek, amelyek segítségükre lehetnének a beazonosításban.

A lábfej kétszer akkora, mint a T-Rexé: szélessége csaknem egy méter.

A gyakorlatban a mesterséges intelligenciát a diagnózist végző orvost segítő eszközként akarják alkalmazni.

A gyermek keresése minden egységet mozgósított, még egy négylábú kollégát is.

A kutatók azt találták, hogy a bezöldített területek 400 méteres körzetében lakóknál 41,5 százalékkal csökkent a depresszió érzése.

Az egyetemen őrzött papirusz írását több száz éve próbálják dekódolni a kutatók.

A szakértők szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani a rágcsálók irtására.

Az előzetes becslések szerint a lelet még a 3. század előttről származik.

További tesztek szükségesek ahhoz, hogy megállapítsák, a szer megóvja-e az embereket a HIV-fertőzéstől.

Bár a kutatás rendkívül összetett volt, a kísérlet mögött egyszerű elgondolás állt.

A drága autók, órák, tollak és ruhák birtoklása azt a célt szolgálják, hogy viselőjük az ellenkező nem felé jelezze hol helyezkedik el a társadalmi ranglétrán.

A Parkinson-kór lassan előrehaladó, leépüléssel járó idegrendszeri betegség.

A diákok és edzőjük június 23-án tűntek el, csodával határos módon élve találták meg őket.

A kutatók átfogó vizsgálatokat végeztek az egész géntérképen, hogy megtalálják a vírus szaporodásához szükséges emberi molekulákat.

Ahhoz, hogy ilyen alacsony legyen a hőmérséklet, tiszta égboltra, száraz levegőre van szükség napokon keresztül.

A szakemberek régóta keresik a választ arra, hogy mekkora lehet az ember maximális élettartama.

A két expedíció alatt mintegy kétszáz állat- és növényfaj több mint ezerhétszáz példányát vizsgálták meg.

A nőknél a melanomán kívüli bőrrák fajták kockázata a levegőben töltött minden öt évvel együtt emelkedett.

Kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség.

A honfoglalók genetikai összetétele nagyon változatos: nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai eredetű.

A legridegebb körülmények között is képes létezni ez a baktérium.

A halat fogyasztó gyermekek intelligensebbek társaiknál.

A formálható hidrogél a szervezet saját gyógyító mechanizmusait használja ki, nem szükséges hozzá gyógyszeres hatóanyag.

Egyelőre azt sem tudják, hogy egy nagyobb szobor egy részletét, vagy önálló alkotást találtak-e, de tovább folytatják az ásatásokat.

Azok az alkotások, amelyeknek tetején még egy-egy több tonnás fejfedő is díszeleg, még inkább zavarba ejtette a tudósokat.

A szakemberek szerint sürgető lenne, hogy a páciensek mihamarabb részesülhessenek az új kezelésben.

A mesekönyv szövegéhez szorosan kapcsolódó illusztrációk jelentősen hozzájárulnak az óvodások meseértéséhez.

Valószínűleg a genetikai hajlam a legfontosabb kiváltó oka az artéria- és koszorúér-meszesedésnek.

India legnagyobb részén a sötétség uralkodik, mivel ott kevés gazdasági tevékenységet folytatnak.

Erre keresték a választ egy nemzetközi kutatócsoport tagjai.

Számítógépes modellel fejtették meg amerikai tudósok, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agya az evolúció során.

A legfőbb károsító tényezők: a vizek szennyezése, a műanyag mikroszemcsék felhalmozódása, a kártevőellenes szerek használata és a mesterséges megvilágítás.

Az akut limfoblasztómás leukémia kétezer gyermekből egyet sújt - írta a tanulmányt ismertető BBC News.

A védett területek jó része a valóságban csak papíron élvezi a védelmet.

Az elmúlt 20 évben jelentősen javult a rákbetegek túlélési aránya a korai diagnózis és a kezelések kombinációja miatt.

A meztelen tengeri csigák egyik csoportját először megtanították egy védekező mechanizmusra, majd az emléket átültették a többiekbe.

A felmérés részeseinek 76 százaléka nem szeretné, ha adófontjaiból bármennyit is az esküvő kiadásaira fordítanának.

«      1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: