Keresési találatok: Szatmár

A megyei egészségügyi pénztár idén közel hét millió lejt fizet ki a laboratóriumoknak.

Voltak ugyan forró napjaink idén nyáron, az igazi kánikula azonban csak ezt követően éri el Szatmárt: szerdára és csütörtökre narancssárga jelzésű hőségriadót bocsátott ki a Meteorológiai Igazgatóság.

A mentőszolgálat óvatosságra és elővigyázatosságra int a táplálkozási szokásaink kapcsán is.

Nem közlekedhetnek a 7,5 tonnásnál nagyobb gépjárművek abban a 15 megyében, amelyben másodfokú hőségriasztás van érvényben.

Húsz óra alatt 61 bírság, 22 bevont jogosítvány a közúti razzia mérlege.

Nyírbátorra mentek idén a házascsoport-vezetők, hogy július 21. és 23-a között együtt töltsenek egy pihentető és tartalmas hétvégét.

A lányok valamennyi meccsét élőben nézhetjük majd a klub hivatalos Youtube-csatornáján.

Mintegy négyezer regisztrálóval kezdetét vette a nyolcadik Csillagpont Ifjúsági Találkozó, melyre Szatmárról is érkeztek ifjak

Az utóbbi években kevesen választották életpályaként a lelkipásztori hivatást.

Jelentős mennyiségű csapadékra és viharos erejű szélre vonatkozó, sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság Erdély teljes területére.

Gyászszünettel tisztelegtek a csütörtök este halálra késelt rendőrfelügyelő-helyettes emléke előtt.

 Sárga színű kánikulariasztás van érvényben 16 megyében - Szatmár nem tartozik közéjük.

Rendkívül sikeresnek ítélte a sportrendezvény a fő szervező és ötletgazda.


Itt lenne a bizonyíték, hogy szándékosan tartják szegénységben Székelyföldet?


Magyar Lóránd parlamenti képviselő Tusványoson beszélt az erdélyi és a szatmári mezőgazdaság kihívásairól.

Több mint száz különböző jellegű beruházás, terv megvalósítását teszi lehetővé az összeg.

Magyar Lóránd az egységes elbírálást hiányolja és a közbeszerzési törvényt sem tartja jónak.

Sárga jelzésű hőségriadó lesz érvényben péntektől vasárnapig kilenc megyében.

A legtöbb utast érintő változást vezet be hamarosan a Wizz Air.

 

Közel százötven pedagógus választhat magának véglegesen katedrát.

Azzal igazán nem lehet megvádolni a közlekedési minisztériumot, hogy nem lennének hosszú távú tervei...

A fiatal férfi kirepült a személygépkocsiból, a helyszínen életét vesztette.

A jelöltek a hét folyamán „szóbeli vizsgával” folytatják a megmérettetést.

Ijesztően részeg állapotban ültek kormánykerék mögé a szatmári autósok az elmúlt hétvégén.

Az afgán és szíriai menekültek a schengeni övezet valamely országába szerettek volna eljutni.

Viharokra és nagy mennyiségű csapadékhullásra vonatkozó figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Fotópályázatot hirdet a Szatmári Református Egyházmegye a reformáció 500. évfordulója alkalmából.

Ritkán tapasztalható esős nyarunk van Szatmárban – az adatok is ezt bizonyítják.

A regionális első hely után az országos döntőben a második helyen végeztek a szatmári készenlétisek.

Több mint egy százalékkal nőtt meg a sikerességi arány Szatmár megyében.

A két közlekedési baleset szerencsére ijesztőbb volt, mint amilyen súlyos lett.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „Audival teraszozó” férfit.

A diplomata megbeszélést folytatott az állam-és közigazgatás vezetőivel.

Fiktív vásárlásokkal okozott több százezer lejnyi kárt az államkasszának.

Első alkalommal szervezi meg a versenyt a megyei egyesület és a tanfelügyelőség.

Az oktatási minisztérium szerda délben nyilvánosságra hozta a 2017-es érettségik eredményeit. Óvni este nyolcig lehet, a végleges eredményeket június 10-én, hétfőn hozzák nyilvánosságra.

A hivatalos eredmények szerint mintegy négy százalékkal jobban teljesítettek a végzősök idén, mint tavaly.

Májushoz képest tovább csökkent a munkanélküliségi ráta Szatmár megyében.

Vasárnap három ittas sofőr közül kettő balesetet okozott Szatmár megyében.

Csütörtökig lehet benyújtani a líceumi osztályokba való szétosztáshoz szükséges jelentkezési íveket.

A választott tantárgyak vizsgájával pénteken véget ért az idei érettségi – szerdán hozzák nyilvánosságra az eredményeket.

Vörös jelzésű hőségriadót adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország 19 megyéjére és a fővárosra.

Két új papja és egy új diakónusa lesz a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének, a szombati szentelési szertartást követően.

Sárga jelzésű hőségriadót adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország 12 megyéjére.

A szatmári nyolcadikosok 66 százaléka ért el 5-öst vagy annál magasabb átlagot.

A legjobban és a leggyengébben teljesítő megyék között 31%-os volt a különbség - Szatmár megyében 240-en óvtak.

76,9 százalékos az átmenési arány a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgáján, két százalékkal magasabb, mint tavaly.

A mezőgazdasági miniszterhez fordult Magyar Lóránd az állati tetemszállításra vonatkozó módszertan mielőbbi kidolgozása érdekében

Szatmár megyében hat vizsgaközpontban közel kétezer diák ragadt írószerszámot és papírt.

Az ország megszilárdítója, az erkölcsi rend őrzője Szent László, akinek sírjánál csodák történtek.

Egy házba belecsapott a villám, de volt dolguk a tűzszerészeknek is.

Évről évre több dolguk van a készenléti felügyelőség munkatársainak – ezt bizonyítja az idei első félév is.

Péntek 13 órától szombaton 12 óráig jelentős mennyiségű csapadék várható.

A magyarul vizsgázók aránya hét százalékkal kisebb, mint a megye magyarságáé.

A DIICOT nyomozói három megyében 31 házkutatást tartottak.

Szelestyehután és Szatmárnémetiben is komoly beavatkozásra volt szükség a lángok megfékezése érdekében.

Totál részegen amortizált le két gépkocsit a prahovai autós Szatmárnémetiben.

A közel negyven kilométernyi útszakasz modernizálására több mint száz millió lejt hagyott jóvá a kormány.

Hétfőn megkezdődött a nyolcadik osztályos diákok három vizsgából álló képességfelmérője.

Öt megyében huszonkét házkutatást tartottak, kilenc személy ellen indítottak eljárást.

Mezőfény az Év csapata, Somogyi Zsófia pedig az év játékosa – a díjakat többek között Elek Gábor, a Ferencváros edzője, Jeney Zsolt szakosztályvezető és Szucsánszki Zita válogatott játékos adta át.

A román és az anyanyelv vizsgákat kiövetően a digitális ismeretek – pontosabban azok hiánya – komolyabb fejfájást okoztak.

Az Északi Színház ad otthont a Szatmár – Ferencváros határon átnyúló női kézilabda utánpótlás projekt Évértékelő és Díjátadó Gálájának.

Kilencven százalék fölött teljesítettek az anyanyelvből érettségizők Szatmár megyében.

Regionális és megyei versenyen bizonyították tudásukat, hozzáértésüket a hivatásos és az önkéntes tűzoltók.

Csökkent a munkanélküliek száma májusban Szatmár megyében.

A férfinél jelentős mennyiségű kábítószert is találtak, amikor tetten érték.

A határtól alig húsz kilométerre találtak fertőzött állatot.

Két közúti száguldozót meszelt el szerdán a rendőrség Szatmár megyében, ugyanazon az útvonalon.

Tizenegy Szatmár megyei település római katolikus fiataljai csatlakoztak a "Tettek napja" programhoz, munkájukkal segítve közösségüket

Sztrájkolnak a környezetvédelmisek, a pénzügyisek, a légi irányítók, a törvényszéken dolgozók, a prefektúra munkatársai...

Repülőgépről és a kotorékok megközelítésével is küzdenek a szakemberek a rókák veszettsége ellen.

Marcin Wilczek a Via Carpatia projekt fontosságát hangsúlyozta Szatmárnémetiben.

Több mint 30 tonna növényvédő szert foglalt le és több mint 100 személy ellen indított  eljárást a rendőrség.

A Szatmár társadalmi és szépirodalmi hetilap híreiből szemezgettünk.

A roma származású tanulók június közepéig nyújthatják be jelentkezésüket.

Csökkent viszont a vadmacskáké – derült ki az áprilisban elvégzett felmérésből.

Nőtt a szakaszi közlekedési baleset halálos áldozatainak a száma.

A szatmári kormánybiztosi hivatal rendkívüli intézkedéssel igyekszik segíteni a programban résztvevőknek.

Kádár Gyula szerint a cégeknek olyan emberekre van szükségük, akik szeretnének tanulni.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [14]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: