Keresési találatok: vizsgálat

A személygépkocsi egyik utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Román gázipari vállalatoknál vizsgálódik az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága.

Fiktív klinikai tesztek miatt kerültek bajba az egészségügyi dolgozók.

Az egészségügyi központban az orvosok igényeinek figyelembe vételével folyamatosan bővül a felszereltség.

Az egészségügyi központban az orvosok igényeinek figyelembe vételével folyamatosan bővül a felszereltség.

A bűnvádi eljárás megindítását ügyészségi források a Mediafax és az Agerpres hírügynökségnek is megerősítették.

Dragneát hivatali visszaélésre és közokirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítják.

Márciusban az alap bőrgyógyászati konzultációhoz ingyenes dermatoszkópos vizsgálat jár.

Vizsgálatot indított az olasz kormány az iráni elnök miatt letakart ókori szobrok ügyében.

Hivatalból indított vizsgálatot a DNA a börtönben írt dolgozatoknak és könyveknek az ügyében.

A korrupcióellenes ügyészség veszi át a kormányfőhelyettes konvojában történt halálos baleset kivizsgálását.

Nem zsarolás, hanem fenyegetés gyanújával folyik bűnvádi eljárás a volt államfő ellen.

A Szatmár.ro szakértőihez napi rendszerességgel érkeznek kérdések - ezekből szemezgettünk.

231 képviselő szavazott a mentelmi jog megvonása és a vizsgálat megindítása ellen.

A Szatmár.ro szakértőihez napi rendszerességgel érkeznek kérdések - ezekből szemezgettünk.

A Szatmár.ro szakértőihez napi rendszerességgel érkeznek kérdések - ezekből szemezgettünk.

A gázszolgáltató ugyanakkor mossa kezeit, mondván, a felelősség az alvállalkozóé.

Tavasszal és ősszel általában kevesebb a véradó.

A román sajtó szerint az épületek visszaszolgáltatása kapcsán nyomoznak - az egyház nem tud vizsgálatról.

Börtönökben és fogdákban vizsgálják, hogy tiszteletben tartják-e az emberi jogokat.

További 4800 magánszemélyre terjeszti ki vagyonosodási vizsgálatait a román adóhatóság.

Újrakezdik a büntetőjogi vizsgálatot Romániában az 1990 júniusában lezajlott eset ügyében.

A Kék Könyv Projekt vizsgálatait a Wright-Patterson támaszpontról irányították.

A volt minisztert befolyással való üzérkedéssel gyanúsította a korrupcióellenes ügyészség.

A szemtanúk szerint a nő rosszul lett, a helyszínre érkező mentősök már nem tudtak segíteni rajta.

Politikai nyomásra panaszkodik az igazságszolgáltatás a Lukoilt érintő ügyben.

A szaglás idős kori élessége megjósolhatja a várható élettartamot: mérések alapján az orvosok megmondhatják, életben lesz-e páciensük még öt évig - derült ki egy amerikai tanulmányból.

Az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri.

Válaszd az egészséget, vizsgáltasd ki magad a Hungaro Medical Service-el.

A gyanú szerint torkon ragadta egyik képviselőtársát.

Múmiák szénatomjai alapján végeztek vizsgálatokat és jutottak következtetésre francia tudósok.

DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy pestistemetőt találtak a londoni városi vasút építői.

Chitoiu volt pénzügyminiszter ellen is bűnvádi eljárás indítását kérik.

Alapelvük a minőségi szolgáltatás, a kedvező árak és az operatív ügyintézés.

Románia egyik legelismertebb pilótája és egy orvostanhallgató vesztette életét.

A magzatok nemének megállapítására szerveződött csoport bukott le Kínában.

Az egymillió eurós hitelnek parlamenti bizottság jár utána.

A Z/Yen félévente összeállított, bonyolult mérési metodikával kialakított listája 80 várost és térséget vizsgál.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) attól tart, hogy az RMDSZ bejelentése nyomán büntetést kap a FIFA-tól.

Lényegesen elterjedtebbek az öngyógyítás különböző formái az állatok körében, mint korábban gondolták.

A módszer segítségével akár molekuláris szintű képet tudnak alkotni a vizsgált szervek belső szerkezetéről.

Egy élelmiszerbiztonsági ellenőr férjének cége hamisította Romániában a marhahúst.

Vizsgálatot indítottak szerdán Romániában, miután antibiotikummal kezelt romániai pulykákból származó húst találtak Németországban az ottani hatóságok.

Román szakhatóság: nem igazolódott be az aflatoxin-gyanú a magyarországi tejnél.

Görögországból jött a jelzés: Romániából származó, marhahúsként címkézett lóhús került az országba.

Megtalálták és már vizsgálják a szibériai város körzetében pénteken becsapódott meteorit apró darabjait.

Röntgensugaras vizsgálattal derült ki, hogy olykor egyszerű falfestékkel dolgozott a vásznon.

A soron következő hetedik és nyolcadik felülvizsgálati látogatását kezdi meg kedden Bukarestben az IMF.

Vizsgálat indult, mely azzal a szexbotránnyal függ össze, amely az Olt megyei rendőrségnél robbant ki.

Kétségtelen, hogy a magas vérnyomás sokkal több rizikófaktort tartalmaz, de az alacsony okait is vizsgálni kell.

Svájci kutatók a foszforos terhelési görbe segítségével vizsgálták a tó vizének állapotát.

A Területi Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség 223 munkaügyi ellenőrzést végzett.

A szatmárnémeti Korall Klinikán október 1-től ingyenes csontsűrűség-mérést végeznek.

Nagyszabású ügyészségi vizsgálat a magánegyetem oktatói és alkalmazottai ellen.

Szándékosan hajtott-e túl közel a parthoz a Costa Concordia kapitánya - erre a kérdésre is választ adhat a vizsgálat.

Október elsején ingyenes csontsűrűségmérésen vehetnek részt az érdeklődők.

Egészségesebbek azok a gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, amelyben kutya van.

Antonescu magyarázatra szólította fel a legfőbb ügyészt a népszavazás ügyében végzett vizsgálatokról.

Évente 130 ezer szívbeteg azért hal meg, mert nem váltja ki és nem veszi be azokat a gyógyszereket.

Egy hajszálon múlik annak kiderítése, hogy Vincent van Gogh festett-e egy képet vagy sem.

Az amerikai gyógyszerügyi hatóság engedélyezte a lenyelhető, apró műszernek a forgalomba hozatalát.

A Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazás ügyében nyomoz a román ügyészség.

Meglepő különbségeket tártak fel amerikai kutatók, akik az életrajzi memóriát vizsgálták.

Az oktatási minisztériumnak alárendelt szakértői testület szerint Ponta nem plagizált.

Dr. Bzduch Zsolt, nyújt betekintést a West Medica neurológiai rendelőjébe.

Román lap: átszerveztek egy bizottságot, amely a miniszterelnök plágium-ügyét akarta vizsgálni.

A Megyei Tanácsnak köszönhetően harminc éves berendezést cseréltek le a legkorszerűbbre.

A Missouri Egyetem kutatói rábeszéltek egy csapat egészséges, aktív fiatalt, hogy kevesebbet mozogjanak.

A Pentagon és a CIA vizsgálja, hogy titkos adatokhoz jutott-e a bin Laden-film rendezője.

Negyven román állami vezető ellen vizsgálódnak a nemzetgazdaság aláaknázása gyanújával.

Kedvezményes mikrokamerás hajvizsgálat a szatmárnémeti Salon Exprssive-ben.

Fiatal holland textilmunkások stresszhormonszintjét vizsgálták.

Gáspár Győzike és felesége, Bea ellen adócsalás és magánokirat-hamisítás indul vizsgálat.

Vezető ellenzéki politikusokat is érinthet egy korrupciós vizsgálat.

A klinika munkaorvostanásza nyújt betekintést eme szakterületbe.

A klinika munkaorvostanásza nyújt betekintést eme szakterületbe.

Többfunkciós ultrahangkészülék, többéves gyakorlattal rendelkező szakorvos.

Dr. Bzduch Zsolt, nyújt betekintést a West Medica neurológiai rendelőjében.

Basescu szerint nem elég színvonalas a Belügyminisztérium.

Az ősi Aquilea titkait kutatják a legkorszerűbb technológiák segítségével.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: