Keresési találatok: fizetés

Az első negyedévre megoldódott a pedagógusok bérezése.

Hetvenötmillió dollárral Tom Cruise amerikai színész vezeti a száz legjobban fizetett színész ez évi listáját.

A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál.

Megvonják a sztrájkoló honatyáktól az ülésenként járó pótlékot - jelentette be a képviselőház elnöke.

Ha nem is kiemelkedő összeggel, de azonnali hatállyal csökkentették fizetésüket az olasz alsóház tagjai.

Feleakkora gázsiból megúszta a TV2 a Megasztár 6. zsűrijének összeállítását, mint a korábbi két szériában.

Egy képviselő havi átlagos bruttó fizetése, a költségtérítésekkel, meghaladja a 16 ezer eurót.

2012-től ki kell fizetnünk az orvosi szolgáltatások költségeinek egy részét.

Járművenként öt eurót kell fizetni a Milánó városközpontjába való behajtásért.

A közigazgatási alkalmazottak tizenharmadik fizetést kérnek, szakszervezeti szövetségük pedig követeléssel fordult a kormányhoz.

A versenyvizsgán elért gyenge eredményért az alacsony fizetés a hibás.

Idén is gondot okoz a tanárok fizetése, mivel nincs elkülönítve a kellő összeg.

Több, mint 600 megyebeli gazdának kell pénzt visszaszolgáltatnia.

15 százalékkal emelkedik a költségvetési alkalmazottak fizetése, és egyes nyugdíjak is nőnek.

Megvan a keret a nyugdíjak és a bérek kifizetésére a pénzügyminiszter szerint.

Jó pénzt kapnak a sztárok a reklámokért.

A lakosság körülbelül 1-2 százalékát terheli a nagy vagyonok után fizetendő pótadó.

A megye, ahol  Románia térképét a szegre akasztják?

Több kisnyugdíjas lesz köteles fizetni az egészségbiztosítási hozzájárulást.

Januártól újra drágul az üzemanyag és a dohányárú.

A nyár közepén vezetik be a részleges hozzájárulási fizetési rendszert.

Hétfőn szavazza meg a kormány az egységes bértörvényt, amely számos negatívumot is tartalmaz.

Egyezményt írtak alá kedden a fizetések visszaállításáról és a 750 lejes minimálbérről.

A szatmáriak újabban Görögországban, Máltán és Cipruson vállalnak munkát

2011-ben valamennyit emelkedhet a közalkalmazottak fizetése.

Basescu szerint a pénzügyeseknek nincs joguk a tiltakozáshoz.

Az EU területén a nők 20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak.

A kis fizetésű alkalmazottak bérét 850 lejre növelik.

Kis-jövedelmek növelését javasolja a kormány.

Az egységes bértörvény alapján 60%-al is csökkenhet a vidéken tanítók fizetése.

Románia lakossága fizetésének majdnem felét élelemre költi.

Csak kevesen tudják Romániában, hogy mit jelent a jólét.

Meghatározatlan ideig általános sztrájkba lépnek a köztisztviselők.

Basescu szerint el kell törölni a garantált minimál jövedelmet, vagy legalább csökkenteni kellene összegét.

Az orvos-vándorlásról írt cikket a Süddeutsche Zeitung.

Emil Boc kormányfő ma a szakszervezetekkel tárgyal a fizetések ügyében.

Jövő évtől újra visszatér a régi kerékvágásba a közalkalmazottak fizetése.

Már nincs kiút, megszavazták a fizetések 25 százalékos csökkentését.

A polgármesteri hivatalnak sikerült pénzt szereznie a májusi tanügyi fizetések kiadására.

A miniszterelnök egy felhívással emlékezteti a tanárokat, hogy a sztrájk idejére nem kapnak fizetést.

Nem csökkentik a minimálbért, a szociális nyugdíjat és a garantált minimáljövedelmet, erről döntöttek a szerdai kormányülésen a honatyák.

A megszorításoknak köszönhetően tíz milliárdot spórol országunk.

A nyugdíjakat és a munkanélküli segélyt 15, a közalkalmazotti fizetéseket 25%-kal vágják meg.

Az ország költségvetésének csökkentése miatt a gyerekpénzt is csökkenteni fogják 15 százalékkal.

Szatmár megye tanárainak fizetésének biztosításáról folytak tárgyalások.

A köztisztviselői állások újratárgyalása után sem elégedettek a közalkalmazotti szférában dolgozók.

Romániában hiány van az egzotikus nyelveket beszélő személyekből, ezért ők havi 4 ezer eurót is megkeresnek.

A Csillag Születikben ugyan második lett, de több milliós fizetést kap havonta.

Március 18-án lezárnak Bukarestben a metróalagutak.

Vladescu: félő, hogy Romániának pénzt kell visszafizetnie Brüsszelnek.

A pedagógusok szakszervezete is tehetetlen a márciusi fizetések ügyében.

Az első negyedév költségeinek fedezésére nem folyósították a teljes összeget.

Sophie Marceau a legjobban fizetett francia színészek egyike.

Idén még nem csökkentik a közalkalmazottak fizetését.

Országos statisztikák szerint 111 lejjel nőtt az átlagfizetés.

2009-re még jár a 13-ik fizetés a közalkalmazottaknak.

A kényszerpihenő miatt Bajor Imre több millió forintot veszít.

2009-ben a drágulások lekörözték a fizetéseket.

Egy átlagos romániai lakos 150.000 eurót keres élete folyamán.

Szatmár megye az alsó-középszinten helyezkedik el a fizetési listán.

Az egyházak képviselőivel tárgyaltak a Megyei Tanács vezetői.

Ezen személyek kifizetésére 3,5 millióra lejre van szükség egy évben.

Nem küldik 10 napos fizetés nélküli szabadságra a közalkalmazottakat.

A közalkalmazottak választhatnak, hogy készpénzben vagy banki átutalással kapják a fizetésüket

Több adó megy az államnak, mint a munkavállalók fizetése.

Jövőre 705 lejre fog növekedni a minimálbér.

Lemondanak év végéig fizetésük 20 százalékáról a miniszterek.

Továbbra is biztosított a megyében a tanügyben dolgozók fizetése.

A vakációs prémiumok és a termelés növekedése javított az átlagfizetés összegén.

Szatmár megyében egyelőre biztosítottak a fizetések.

Hiánycikk a számítógép és az autó a romániai háztartásokban.

Fizetésük levonásával büntetik meg a sztrájkba lépett vasutasokat.

A szakszervezet szerint a gyár vezetősége nem adta ki a bérek egy részét.

Sokan inkább lemondanak munkahelyükről minthogy fizetésüket csökkentsék.

Túl sokat fordítanak közpénzből a nyugdíjas közintézményi alkalmazottakra.

Még hat hónapig nem emelnék a fizetéseket és nyugdíjakat.

Elképzelhető, hogy mégsem fagyasztják be a fizetéseket.

Csökkentik az alkalmazottak számát a központi közigazgatásban.

A közalkalmazottak legtöbb 10%-os fizetésemelést kapnak.

E kettő közül kell választaniuk a közintézmények alkalmazottainak.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: