Keresési találatok: auto

Közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén.

Már az első hat órában 50 ezer lekérés futott be, s voltak olyan kritikus pontok is, amikor egyszerre 4 ezren ezren szerettek volna hozzáférni az autóik adataihoz.

A fuvarozók azt kifogásolják, hogy az internetes alkalmazásokat működtető cégeknél bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját.

Nem csak kukákat lopnak a Szatmár megyei Nagykárolyban, hanem autókban felejtett értékeket is.

A végzetes vita azt követően robbant ki, hogy a fiú szeretett volna autóval elmenni otthonról, viszont nem tudott kihajtani az udvaráról.

Alig múlik el úgy nap városunkban, hogy ne történne az utakon egy koccanás vagy könnyebb baleset.

A rendőrség rövid idő alatt kézre kerítette az elkövetőket, egy 31 és egy 19 éves férfit.

Rekord áron – 250 ezer dollárért – kelt el Marilyn Monroe Arany Glóbusz-díja. Nem csak a díj, de a színésznő autója is kalapács alá került.

A több ezer eurós autó Dániából érkezett.

Az autó ellopását már több mint egy éve jelentette tulajdonosa.

Szerda reggel hatalmas füstoszlop magasodott egy autóbontó fölé: az irodahelyiség és egy fémszerkezetű csarnok is lángra kapott.

A szerencsétlenségben négyen vesztették életüket.

Azonnal riasztott a rendszer, amint ellenőrizték az autó iratait.

Hivatásos és önkéntes tűzoltók közös erővel dolgoznak a lángok eloltásán, melyek a közeli erdőre is komoly veszélyt jelentenek.

Újabb lopott autó akadt fent a határátkelőnél.

Kedden egy autótulajdonos bejelentette, járgányát ismeretlen tettesek ellopták. A nyomozás azonban nem várt fordulatot vett.

A jármű egy autójavító műhely udvarán állt, amikor a motorháztető alól lángok csaptak fel.

Felvonulás miatt kell fennakadásokra számítaniuk az autósoknak szombaton.

Az AutoAs szakemberei felkészülten várják a te autódat is, legyen szó akár általános állapotfelmérésről, akár akkumulátorcseréről. Utóbbit ráadásul kedvezményesen megteheted!

Nemrég ünnepelte születésnapját Balázs Klári, augusztus első fele így mindig róla szól. 

Családok, nászútról hazatérő párok és fiatalok is vannak azok között, akiket maga alá temetett a híd. 

Több tényező is közrejátszott a balesetben.

Már csak a jövő hónapban van lehetőségünk beírattatni az EU-n kívülről hozott jobbkormányos autóinkat.

A Morandi híd 200 méteres, ipari övezet fölött átívelő szakasza omlott le.

Hatalmas sorok kígyóznak a határátkelőknél, viszont nem minden autót szereztek tisztességesen a tulajdonosaik.

Pörgős vagy? Nincs ellenedre a munka? Érdekel a műszaki terület? Akkor itt az idő, jelentkezz!

Pörgős vagy? Nincs ellenedre a munka? Érdekel a műszaki terület? Akkor itt az idő, jelentkezz!

Fontos például, hogy mindig legyen előttük víz, de nem szabad a tűző napon vagy autóban sem hagyni állatainkat. 

Akár rövid, akár hosszú vakációra indulsz, érdemes átnézetned autódat, mielőtt útnak indulnál.

Megérkezett a hivatalos rendőrségi jelentés arról, miért ütközött egymással két jármű.

Két embert komoly sérülésekkel szállítottak kórházba, az egyik sofőrt a tűzoltók menekítették ki a volán mögül.

Drasztikusan megemelkedett a forgalomba írt autók száma a tavalyi évhez képest, ennek oka főként a környezetvédelmi bélyegilleték eltörlésében keresendő.

A román sofőr egy olyan osztrák autót szeretett volna behozni, melyet a spanyol hatóságok köröznek.

Segítségnyújtás nélkül hajtott tovább a sofőr, aki miatt egy másik autós balesetet szenvedett.

Találd meg a céged számára legmegfelelőbb haszongépjárművet a Ford West márkaképviseletnél!

A Ford West márkaképviseletnél most megtalálhatod a céged számára tökéletes autót.

Újabb balesethez vezetett a rohanás, figyelmen kívül hagyják a sofőrök a közlekedési szabályokat.

A Helyi Tanács a szerdai tanácsülés során hivatalosan is a közterület-fenntartó vállalat rendelkezésére bocsátotta azt a speciális emelővel rendelkező járművet, mely a szabálytalanul parkoló autókat hivato

Ha ez önmagában nem lenne elég, a járműve még csak be sem volt íratva. 

Ez az autó kivételesen nem lopott, más ok miatt keresték az olasz hatóságok.

Cserbenhagyásos balesetet szenvedett Marsi Anikó. A TV2 a műsorvezetője csak a profizmusának köszönheti, hogy a nézők észre sem vették a jeleit.

Az idei május bizony sokaknak okozott forró pillanatokat – autóban ülve, útközben valahová.

Nem mindennapi látvány fogadta a jármű tulajdonosát.

Olaszországban már keresték azt az autót, amivel egy sofőr a petei határátkelőnél akart átjutni Magyarországra.

Figyelmen kívül hagyta a közlekedési szabályokat egy autós, balesetet is okozott vele.

«      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: