A korrupcióért korábban hároméves letöltendő szabadságvesztéssel sújtott Dan Sova volt közlekedési miniszter perét újratárgyalják.
2016 óta New Yorkban és általában az Egyesült Államokban megszaporodtak a rasszista és az antiszemita bűncselekmények.
Két körözött bűnözőt is elfogtak a rendőrök a szerdai nap során: egyikük lopott, a másik pedig külföldön embercsempészként tevékenykedett.
A 71 éves férfi két alkalommal szándékosan fákat döntött a vasúti sínekre, hogy vonatbalesetet idézzen elő.
Egy guatemalai bíróság az 1982-ben elkövetett guatemalai tömeggyilkosságért ítélte el az Egyesült Államokból kitoloncolt volt katonát.
Az ítélet súlyossága heves tiltakozásokat váltott ki a kínai közösségi médiában.
A sofőrt két és fél évnyi letöltendőre ítélték.
A döntést a legfelsőbb bíróság egy fekete férfi pere kapcsán hozta meg.
Schultz egyik úttörője volt az úgynevezett fájdalomcsillapító klinikák munkatársainak.
A férfi egy 16 éves lányt szemelt ki magának, ám a tini elhárította közeledését.
A férfi még 2017 novemberében mészárolta le saját szüleit és nagyanyját, a bíróság pedig csütörtök délután mondott ítéletet az ügyben.
A Monsanto vegyipari óriáscég köteles csaknem 290 millió dolláros kártérítést fizetni rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának.
B. Adriant a bíróság három év és négy hónap letöltendőre ítélte kenőpénz elfogadása miatt.
Restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás.
Mindkét fiatal Szatmár megyéből származik, hasonló okok miatt kerülnek rács mögé.
Alina Bica azonban időközben elmenekült Romániából, egyesek Panamában látták.
Sebastian Ghitát azzal vádolja az ügyészség, hogy többek között egy rendőrfőnököt is megvesztegetett bizalmas információkért cserébe.
Udrea jelenleg Costa Ricában tartózkodik, ahol politikai menedékjogért folyamodott.
A lányát házasságra kényszerítő anyát négy és fél évre börtönbe küldték.
A férfi tette miatt 10 évet tölthet majd a rácsok mögött.
Sokan szeretnének meglógni az igazságszolgáltatás elől, de nem mindenkinek sikerül.
A Szatmárpálfalváról származó nőt a Nagykárolyi Bíróság ítélte több évnyi letöltendőre.
Ennek célja, hogy kiderítse, terheli-e az őröket V. Adalbert szökése miatt felelősség.
Egészen fura dolgok derültek ki a VV Fanni-ügy kapcsán a férfiről, akit a gyilkossággal gyanúsítanak.
A halál papjaként emlegetett férfit öt ember meggyilkolása miatt ítélték el.
A férfi most megvesztegetés kísérlete miatt állhat bíróság elé.
A csalók 2014-ben 515 millió forintot csaltak ki a Tiszántúli Református Egyházkerülettől hamis szolgáltatások kiszámlázása által.
A kedden kimondott jogerős ítélet kivonatát szerdán tette közzé honlapján a legfelsőbb bíróság.
A bűnös férfi korábban már a családtagjait is bántalmazta.
Szabadlábra helyeztek az Egyesült Államokban egy férfit, aki huszonhárom évig volt börtönben - téves ítélet miatt.
A befolyással való üzérkedés miatt elítélt politikus a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora volt.
Az Athenian Brewery ellen 2004-ben indult versenyhivatali vizsgálat a görög vállalat állítólagos jogsértő magatartása miatt.
Most egy energiaipari vállalat csődbe juttatásáért ül.
Az elkövető, a 32 éves Joseph Schreiber elismerte a bűncselekményt, és nem vitatta a súlyosságát.
Jogerős ítélet: el kell távolítani a zászlót a Hargita megyei önkormányzat épületéről.
A fellebbviteli tárgyalás után valamennyi vádlott súlyosabb ítéletet kapott.
Az ítélet nem jogerős, az elítéltek valószínűleg fellebezni fognak.
A jogerős ítéletet pénteken hirdette ki a bukaresti ítélőtábla.
Jogerősen 4 év letöltendő börtönre ítélte a konstancai táblabíróság az egykori államelnök testvérét.
Jogerős ítélet a marosvásárhelyi utcanévtáblák ügyében.
Megfosztottak román állampolgárságától egy terrorizmusért elítélt szíriai üzletembert.
Ítélet született az akkori államfő leváltásáról, 2012-ben kiírt népszavazással kapcsolatos perben.
Népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt jár a büntetés.
Meghozták az első ítéleteket a Microsoft-aktaként emlegetett korrupciós perben.
Érvényben marad a Tőkés László kitüntetésének megvonását kezdeményező becsületbírósági határozat.
Jogerős ítéletben minősítette reklámzászlónak a székely zászlót a Bihar megyei törvényszék.
A 36 éves férfi május végén részegen késelte halálra idős szüleit a kis szatmári faluban.
Oskar Gröninget 300 ezer rendbeli gyilkosságban való bűnrészesség miatt ítélték el.
Az elítéltek a román-ukrán határon lévő Szeretvásár nevű határátkelőnél dolgoztak.
2012-ben akadályozta a korrupcióért elítélt volt miniszterelnök rabosítását.
A volt ifjúsági és sportminisztert korrupció miatt ítélték el.
A volt közlekedési minisztert korrupcióért ítélték el.
Francesco Schettinót örökre eltiltották a közhivatalok viselésétől.
Mircea Moldovant huszonkét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti ítélőtábla.
Nyolc hónapja egy kelet-kínai gyorsétteremben percek alatt agyonvertek egy vendéget.
Összeomlott Demcsák Zsuzsa a férje elleni büntetőper ítélethirdetése után.
A május elején elkövetett tettei miatt 110 ezer lej és 22500 euró kártérítést is kell fizetnie Florin L.-nek.
Kelemen Hunor: az igazságszolgáltatást használták a visszaállamosításhoz.
A vádlottak felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, az egyház elveszíti az iskola tulajdonjogát.
November 26-án, szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.
Ügyészi és védelmi fellebbezések miatt nem jogerős az elsőfokú ítélet.
Kolozsvár volt polgármestere korrupcióért négy és fél éves büntetést kell letöltsön.
Egymillió eurót kell fizessen az országutakat és autópályákat kezelő hatóság.
Tizennégy halálos áldozattal járó tömegszerencsétlenséget okozott az M43-on.
A táblabíróság elutasította Antal Árpád polgármester fellebbezését.
A jogerős ítéletet rekordgyorsasággal hozta meg a bíróság.
Zsarolásos emberrablás és súlyos rablási zsarolás bűntette miatt ítélték el.
Ugyanakkor felmentették bűnszövetkezet létrehozásának vádja alól.