Keresési találatok: Pusztadaróc

Az elmúlt héten ökumenikus imahetet tartottak Pusztadarócon.

Az önkormányzatnak sikerült visszavásárolnia a régi kultúrház melletti területet.

Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Mikola és Szatmárnémeti között.

Rendőrkézre került egy 15 éves betörő is, aki 2015-ben két ingatlanba is behatolt.

A rendőrök autófeltörőket, cigarettacsempészt és fatolvajt is azonosítottak a hétvégén.

Remek arányban, 95%-osan pályázták meg az uniós támogatást a Szatmári Kistérségi Társulás tagjai.

A község három településén végeztek infrastrukturális fejlesztéseket – kizárólag saját forrásból.

A két település kultúrotthonát is új felszerelésekkel látják el.

Kilencedik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei Református Lelkipásztorok Focibajnokságát.

Hátborzongató dologra bukkant egy pusztadaróci lakos hétfő dél körül.

A napokban zajlik az épület bebútorozása, a számítógépek már bekapcsolásra várnak.

Modernizálják Pusztadaróc leghosszabb mellékútját – csak az a kérdés, milyen pénzből.

Pusztadarócon és Halmiban tartanak templombúcsút május 1-jén, Szent József a munkás ünnepén.

Mindkét sofőr komoly sérüléseket szenvedett.

Idegenben is otthon kezdett a Reki, megújul pálya Szamosdarán és Petén is.

Újabb tragikus, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Szatmár megyében.

Pusztadarócon Pete és Atya szennyvízellátása vár megoldásra.

Reális az esély, hogy finanszírozást kapjon végre a kerékpárút megépítése Pusztadarócon.

Az eszközök beszerzésével több feladatot is meg tud oldani majd az önkormányzat.

A község vezetői arra kérik a lakosokat, szelektíven gyűjtsék a hulladékaikat.

Kormánytámogatásból és saját forrásból is finanszírozná az önkormányzat a beruházást.

A hagyományos amatőr teremfoci-bajnokságnak idén is Pusztadaróc ad otthont.

Akik szeretnének nevezni, siessenek: már nyolc csapat jelentkezett, már csak négy együttesnek van hely!

Fontos változás! Idén egyetlen csapatban sem szerepelhet hivatalosan igazolt játékos!

Szegény pára elpatkolt, szerencsére az autós nem sérült meg.

Öt évnyi papírmunka és öt hónapnyi építkezés után adták át a felújított iskolát

Pusztadarócon és Halmiban ünnepelnek búcsút május 1-jén, Szent József a munkás ünnepén.

Halmiban rendezték meg a hétvégén a Fodor István Emléktornát.

A pusztadaróci önkormányzat költségvetésének nagy részét erre áldozza.

Jelentős összegű kárt okozott a tűz, ám szerencsére nem terjedt át a szomszédos lakóépületekre.

A polgármesteri hivatal tervei szerint a következő két évben az utak 90%-át leaszfaltozzák.

Gaman szerint nem meglepő a sváb falvak jó eredménye – a többiek előtt járnak.

A csoportmeccseket szombaton, az egyenes kieséses szakasz meccseit vasárnap rendezik.

A szervezők ezúttal is 12 csapatot várnak a patinás teremfoci-bajnokságra.

A szervezők ezúttal is 12 csapatot várnak a patinás teremfoci-bajnokságra.

A szervezők ezúttal is 12 csapatot várnak a patinás teremfoci-bajnokságra.

A csütörtöki támogatásnak hála a hivatalok ki tudják fizetni az áfát.

A besztercei férfi vasárnap éjszaka próbálta meg kirabolni az egyik pusztadaróci kutat.

Életveszélyese állapotban szállították kórházba a 35 éves vadászt.

Még legkevesebb tíz napon keresztül tart az útszűkület Pusztadarócon.

Súlyos közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Szatmárnémeti és Pusztadaróc között.

A bajnoki cím sorsa a második, a kupáé az első félidőben dőlt el vasárnap délután.

A daróciak kiütéssel, az újvárosiak viszont egy szoros meccsel jutottak a döntőbe.

Vasárnap délután az Olimpia-stadionban rendezik a megyei kupa és a bajnokság döntőjét is.

Első határ menti településként Pusztadarócon helyeztek üzembe a térfigyelő rendszert.

Remek hangulat, jó meccsek, zsíros kenyér és egy igazi bulis harmadik félidő -ez jellemezte az Emlékkupát.

Itt a II. Fodor István Emléktorna teljes programja - nézd meg.

Február 12-én két éve annak, amikor 35 éves korában eltávozott kollégánk, Fodor István.

A már hagyományos SZAL-TÓ teremfoci bajnokságban Szatmár megyei döntőt rendeztek.

A hagyományos csengeri kispályás focikupára ezúttal az év utolsó napjaiban kerül sor.

Egy 69 km hosszú, két országot és 24 települést érintő kerékpárút-hálózat részévé válhat Pusztadaróc.

Tizenkét csapat feszül egymásnak szombaton és vasárnap Pusztadarócon.

Ha nem igyekszel, lemaradsz az ősz focibulijáról – november 8-ig még jelentkezhetsz.

Légy része egy nagy sorozatnak és november 8-ig nevezd be csapatod.

Újabb második világháborús robbanófejet találta Szatmárnémeti közelében, ezúttal Pusztadarócon.

Három marokkói állampolgárt rabolt ki és vert meg V. Attila egy 13 éves kiskorú segítségével csütörtök este Pusztadarócon.

A pusztadaróci önkormányzat is megtartotta alakuló tanácsülését hétfőn.

A Román Kupa megyei szakaszát az Óvári Somesul nyerte meg az Olimpia stadionban megrendezett döntőn.

Szerda délután zárul le hivatalosan a 2011-2012-es labdarúgóidény Szatmár megyében, amikor is a címvédő Óvári Somesul összecsap a Román Kupa döntőjében a Pusztadaróci Recolta csapatával.

Gaman Mihály az RMDSZ polgármester-jelöltje Pusztadaróc községben.

Egy megyei és határon átívelő kerékpárút-hálózat kiépítése volt a téma a Pusztadarócon szervezett műhelymunkán.

A négy hektáros területen jövő nyáron helyezhetik örök nyugalomra az első ügyfeleket.

Súlyos személyi sérülést okozó közlekedési baleset történt hétfő reggel Szatmárnémetiben - egy tehergépkocsi elütött egy kerékpárost.

A három kategóriából kettőt nyertek meg a daróciak a Csengerben.

A hétvégi, csengeri rendezésű Öregfiúk focitornára hat Szatmár megyei együttes is benevezett.

A határ menti kisvárosban ifjúsági korúak jelentkezését is várják egy másik tornára.

Egy utas súlyosan megsérült abban a közlekedési balesetben, amely szerda késő este Pusztadarócon történt.

A hagyományos teremfoci-bajnokság harmadik helyét is szatmári csapat szerezte meg.

Az önkormányzat mintegy hétszáz nebulót ajándékozott meg négy faluban.

Idén először minden iskolás gyerek karácsonyi csomagot kap, Gaman szerint nincs beköltözés.

Bár négy községben is nőtt a lakosság száma az elmúlt tíz évben, a nagy többség esetében a csökkenő tendencia a jellemző.

Egy robogós súlyosan megsérült a kedd reggeli balesetben.

Kedden 12.00 óra körül baleset történt Pusztadarócon.

A Pusztadarócról elrabolt kislányt és az emberrablót Szatmárnémetiben találta meg a rendőrség.

A romániai és magyarországi lovasokból álló csapat átlovagol Magyarországra is.

Tizennégy év alatt először zárja az évet tartozással a pusztadaróci önkormányzat.

Csütörtök délelőtt katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak.

A pusztadaróci általános iskola kosár- és foci tornával ünnepelt.

A Filip Zoltán tanár úr vezette csapat Pátyodon nem talált legyőzőre.

Teherautó ütött el egy 55 éves férfit Pusztadarócon.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: