Keresési találatok: épület

A magyar történelmi egyházak templomai elől indulnak a tüntetők a Székely Mikó Kollégium épülete elé.

Már júliusban nekilátnak a kivitelezők a Szarvas-fogadó tetőszerkezete felújításának.

Már a 300 méteres magasságot is meghaladta az évtized közepére elkészülő Sanghaj Torony.

Az ikertornyok helyén épülő öt torony legnagyobbika a legmagasabb épület New Yorkban.

2012. január 14-én fél nyolckor épp 120 esztendeje volt, hogy felavatták a mostani színházépületet.

A tervek szerint az első emeleti kiállítótermeket és az elektromos hálózatot újítanák fel.

Öregotthonná alakítanák a Zárda épületét, ha érkezne erre pályázati kiírás.

A Várdomb utcai zsinagóga felújítása folyamatban van.

A lomtalanításnak nagyjából vége, kezdődhet a munka az új Kölcseyben.

Több, mint 12 000-el kevesebb lakás építését fejezték be tavaly, a 2009-es évhez képest.

Nem adott elsőbbséget, ezért történt a baleset.

Csütörtök este a tűzoltók távolítottak el veszélyes vakolatdarabokat az épületről.

Lezárják a szatmárnémeti Kazinczy (Stefan cel Mare) utcát két éjszakára.

Két vályogépület fala dőlt ki szerdán Lázáriban.

Németh: a magyar egyetem a romániai magyarság egyenjogúságának próbája.

Lekerültek a magyar utcanévtáblák több nagyváradi épületről.

Az épület több termében dolgoznak, de keddre minden kész lesz.

Kiírták a licitet a Közösségi Rendőrség új székházának felújítására.

Szórakozásból rombolt le egy afganisztáni épületet három lengyel katona.

A Kölcsey volt épületében már két helyen is beszakadt a második emeleti plafon.

Az építkezések és az új házak engedélyeit ellenőrzik.

Nem maradna üresen ősszel a három szatmárnémeti iskola épülete.

A helyi önkormányzat döntése szerint lebontásra kerül a különleges épület.

A világ legmagasabb épülete ideiglenesen nem fogad turistákat.

A tanács elfogadta a Gazdasági Iskolaközpont bővítésének tervét.

A napokban újabb nyílt levelet tett közzé a Kölcsey Szülői Bizottsága.

Két év múlva vadonatúj épületbe költözhet át a Mondiala óvoda.

Másfél éve tart a Mondiala óvoda épülete körüli huzavona.

«      1   |   2   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: