Keresési találatok: baleset

Figyelmen kívül hagyta a lámpa piros jelzését, az okozta a vasárnapi balesetet a Crinulnál.

Négy tagú család három tagja vesztette életét a balesetben, köztük egy ismert divattervező.

Egy BMW és egy Solenza frontálisan összeütközött – négy személyt kórházba szállítottak.

Az egyik helyi iskola titkárnőjét kedd délután ütötte el az elsőbbséget meg nem adó kamion.

Az osztrák rendszámú Mazda nem gurult, hanem szinte alacsonyan repült vasárnap reggel.

Aranyosmeggyesen 15 éves kamaszlány vezette a gépkocsit.

Az alig 23 éves Paula Rat műsorvezetőként tevékenykedett az egyik helyi tévénél.

Érdekesség – mindkét esetben szabályosan közlekedő Mercedes és vezetője volt az áldozat.

Épülő házuknál dolgozgatott a házaspár, amikor a férfi elővette a flexet – ez végzetesnek bizonyult.

Egy másik fiatal gépkocsivezető Nagytarnán ütközött neki egy oszlopnak.

Valamennyi német légitársaságnál bevezetik a "két személy szabályt".

Mindkét sofőr komoly sérüléseket szenvedett.

A hatóságoknak nincs okuk azt feltételezni, hogy terrorcselekmény történt.

Az Airbus A320-as órákig vesztegelt a düsseldorfi repülőtéren.

Részeg autós gázolt el egy, az út szélén gyalogló 17 éves lányt Szamosborhídon.

Egy kisgyerek súlyosan megsérült az egyik vasárnapi balesetben.

Személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár viszont jelentősebb.

Újabb személyt gázoltak el a gyalogosátjárón, lovasszekérbe ütközött egy BMW Apa közelében.

Szabálytalankodó kamaszlányt gázolt a nyugdíjas Szatmárnémetiben.

A sofőr vallomása szerint nem fért el egy másik teherautó mellett, de a rendőrök mást gyanítanak.

Két gázolás, egy súlyos sérülés Szatmár megye csütörtöki közlekedési mérlege.

Madonna három, meglehetősen magas lépcsőfoknyit zuhant hanyatt.

A nő gyerekeit hozta haza az iskolából, amikor keresztbe fordult a DN19-es úton.

Országszerte több mint 15 700 tűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Eltört az orgonavirtuóz csigolyája a templomi balesetben.

A balesetről készült megrázó képeket a debreceni tűzoltóság osztotta meg a Szatmár.ro-val.

Újabb tragikus, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Szatmár megyében.

Kedden három közúti baleset történt a megyében, összesen hárman sérültek meg.

A balesetben a rendőrség egy terepjárója és Szatmárnémeti korábbi polgármestere is érintett volt.

A műtrágyát szállító uszály a Vaskapu kezdete előtt süllyedt el.

Valamivel több mint egy órával korábban egy másik súlyos gázolás is történt Szatmárnémetiben.

Idén újabb légikatasztrófa-védelmi gyakorlatot tartanak Szatmár megyében.

Egy fiatal férfi 8 ezer lejt lopott el az egyik mikolai templomból.

Hídpátkanák ütközött, majd egy udvarban kötött ki személygépkocsijával.

Felszállás után lezuhant egy utasszállító repülőgép Tajvanon, több mint ötven utassal.

Vlad Constantin jogosítványát a közlekedési rendőrség munkatársai bevonták.

A részesültek között vannak az áldozatok családjai, valamint a túlélők is.

Ittak, vitába keveredtek, majd egy böllér is megsérült a disznóvágáson.

A kötelező követési távolság be nem tartása és a kivilágítás hiánya három balesetet is okozott.

T. Arnoldot az egyik szatmári szórakozóhely biztonsági személyzete verte meg - 22-25 napon belül gyógyul.

Az újév első óráiban történt baleset a szatmárnémeti Hunyadi (Corvinilor utcában). A balesetben egy taxisofőr és az utasa is könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az egyik utast csak a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.

A kigyulladt Norman Atlantic olasz komphajóról hétfő reggelig 254 embert sikerült kimenteni.

Két közlekedési balesetben összesen öten sérültek meg – szerencsére könnyebben.

Az anyagi kár jelentős, ám szerencsére senki sem sérült meg.

Az énekes ittasan okozott közúti balesetet szombat hajnalban.

Vasárnap délután valamivel 18 óra után történt halálos kimenetelű baleset Decebal és Szamosdob települések között.

A szabálytalan kerékpáros a mentősök igyekezete ellenére életét vesztette.

Egy anya és két kisgyereke a házban tartózkodtak, amelyre a gép zuhant.

A keddi nap folyamán negyven közlekedési bírságot szabott ki a rendőrség Szatmár megyében.

Két cserbenhagyásos gázolás is történt a hétvégén - egyik sem a „klasszikus formában”.

Pénteken nyolc román katona vesztette életét Szeben megyében.

Két autó ütközött a megyeközpont határában szerda reggel 8 óra körül.

Egy karnyi vastagságú fa tartja a közvilágítási rendszer egyik oszlopát a Jubileuilui utcában.

A látványos balesetnek szerencsére nem volt emberi áldozata, a lángoló autót a tűzoltók sem látták.

Négy halálos áldozata volt annak a csütörtöki balesetnek, amelyben egy kisméretű repülőgép az egyesült államokbeli Wichita repülőterének egyik épületébe csapódott.

Újabb szabályosan közlekedő gyalogost gázoltak el Tasnádon – a fiatal lány súlyosan megsérült.

Négy személy súlyosan, további három pedig könnyebben sérült meg a hétvége első felében.

Nyugdíjast gázolt a gyalogos átjárón a fiatal nő Szatmárnémetiben.

Az olasz hatóságok szerint az előtte haladó mikrobusz okozta a hat halálos áldozatot követelő balesetet.

A tiroli hegyimentők tapasztalatai szerint a tragédia leginkább amiatt következik be, hogy a túrázók nem jól mérik fel fizikai állapotukat és megcsúsznak, elesnek (44 százalék).

Három autó ütközött a Károlyi úton, a Kaufland közelében. Komolyabb személyi sérülés nem történt.

Tragikus közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt a Szatmár megyei Felsőszoporon.

Mindkét férfi súlyosan megsérült, az ittas sofőr viszont megúszta a vámfalui balesetet.

Ittas sofőr okozott balesetet Szatmárnémetiben, fiatal nő gázolt el kamaszt Alsószoporon.

A 25 éves Jules Bianchi a Japán Nagydíj utolsó szakaszában veszítette le uralmát autója felett.

Négy személy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült közlekedési balesetekben Szatmár megyében.

Péntek hajnalban két terepjáró ütközött összes Tarsolcon, ketten megsérültek.

A hatóságok szerint a balesetben szerzett sérülései okozták a Kézdiszentléleken elhunyt motoros halálát.

Szörnyű tragédia történt kedden Nagyszokondon: 12 éves gyerek okozta 2 éves öccse halálát.

Az aranyosmeggyesi balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt.

Egy kerítésnek csapódott, majd életét vesztette a jogosítvány nélkül közlekedő motoros.

Ittas robogós Tasnádon, hamis rendszámmal közlekedő autó Nagykároly környékén.

Az elmúlt két nap közúti mérlege Szatmár megyében egy súlyos és három enyhébb sérült.

Az elsőbbség megadásának elmulasztását követően a jármű egy parkoló autónak csapódott.

Vasláb és Marosfő között siklott ki a szerelvény, ugyanezen a szakaszon egy hete is volt egy hasonló baleset.

Ittas sofőr érintett mindkét keddi közlekedési balesetben Szatmár megyében.

Teherautónak aztán egy másik robogónak csapódott a motor – kisebb sérülésekkel megúszta.

A szatmárudvari férfi kora reggel erősen ittas volt – de nem ő okozta a balesetet.

[1]      «      16   |   17   |   18   |   19   |   20      »      [27]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: