Keresési találatok: Románia

A házasodást és gyermekvállalást bátorító, a házasságok élettartamának növelését elősegítő közpolitikai reformot szorgalmaz két keresztény családszervezet.

A statisztikai intézet szerint 2016 decemberéig 4,7 millióra csökkent Románia sertésállománya.

A Deutsche Telekom csoporthoz tartozó Telekom Románia árbevétele az idei első negyedévben 229,8 millió euró volt.

Az év első három hónapjában meghaladta a tízezret a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér forgalma is.

Az új baktériumnemzetséget a Sapientia Tudományegyetem és az ELTE kutatóinak sikerült kitenyészteniük.

A szállítmány Iránból érkezett és Hollandiába tartott...

A Román Nemzeti Bank kormányzója szerint ugyanakkor a kockázat sem volt soha nagyobb!

A kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvény 2018. január elsején lép hatályba Romániában.

A testületnek azonnal megoldásokat kell találnia a 2016-ban kezdődött oltáshiányra.

A Ziarul Financiar összegzése alapján Szatmár megyéhez képest csak öt romániai megyében kevesebb az átlagnyugdíj.

Feloldják a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat irattárának titkosságát.

Magyar Lóránd: a hazai piac erősítését szolgálja a sertéstartó gazdák támogatását célzó országos program.

Romániában a jegybank monetáris politikájának agresszívabb szigorításával számolnak londoni elemzők.

Az Eurostat adatai szerint 2014-ben 91 eurót költött erre a román állam lakosonként. 

A román hírszerző szolgálatnak sikerült elhárítania egy kormányzati intézmény ellen irányuló kibertámadás kísérletét. 

A EB elnöke Klaus Iohannis államfővel és Sorin Grindeanu miniszterelnökkel is tárgyalt az MCV lezárásáról.

A kétéves kisfiú nem volt beoltva!

Nicolae a korrupcióért bebörtönzött elítéltekre is ki akarta terjeszteni a parlamenti vitán lévő közkegyelmi tervezetet.

Az államfő megnevezte azt az országot, amely akadályozza Románia schengeni csatlakozását.

Márciusban 108.438 személy kapott 1.233 lejnyi, vagy annál kevesebb gyereknevelési támogatást.

Az elmúlt héten több mint 170 új kanyarós megbetegedést jelentettek az egészségügyi intézmények.

A kisebb városok és a kisebb kórházak sínylik meg leginkább az orvoselvándorlást.

Túlzásba viszik Romániában az antibiotikum-használatot, jelentette ki a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke.

Román és szerb határrendészek közösen fognak járőrözni a két ország határán.

A külügyminiszter szerint Románia valószínűleg azon európai országok egyike, ahol a legfejlettebbek a nemzeti kisebbségek védelmét biztosítani hivatott szabványok.

Több mint 400 környezetkímélő autót adtak el az év első három hónapjában Romániában.

Andreea Pastarnac miniszter szerint Románia határain kívül 4,4 millió román állampolgár él.

 Repülővel vízum nélkül utazhatnak hétfőtől Kanadába azok a román állampolgárok, akik...

Romániában szabadabb a sajtó, mint Magyarországon a Freedom House jelentése szerint.

Több mint 30 millió lejt utalt ki a kormány  négy vér-, szövet- és sejtbank megépítésére és felszerelésére.

Rossz bánásmódért felelősségre vonható az oltást megtagadó szülő, ha meghal a gyereke.

Tavaly 11,8 millió euróra nőtt a Digi Communication távközlési csoport adózás utáni nyeresége.

Az Automobile Dacia tavaly 5,3 milliárd euróra növelte kereskedelmi forgalmát.

A betegek ezentúl jelezhetik a gyógyszerhiányt a 0727.341.434-es telefonszámon.

A román bruttó hazai termék 0,2 százalékának megfelelő többletet jegyeztek a román államháztartásban az első negyedévben.

Módosította az érdekellentétként ismert korrupciós bűncselekmény meghatározását a román képviselőház.

Az Országos Börtönigazgatóság adatai szerint Románia legzsúfoltabb fegyháza Szatmárnémetiben működik.

Egy újabb, ezúttal öthónapos csecsemő halt meg kanyaróban hétfőn a temesvári Victor Babeş fertőzőkórházban.

A két kiskorú mellett további öt felnőttet sodort el a lavina - utóbbiak túlélték a tragédiát.

Összesen 173 településen akadozott az áramellátás, ami 90.000 egyéni fogyasztót érintett.

Romániában csaknem 1330 menedékkérőt tudnak elhelyezni az e célból kialakított befogadó központokban.

Alkotmányossági kifogást emeltek az ellenzéki pártok azon törvénymódosítás ellen, amely biztosítja az anyanyelvhasználatot az egészségügyben.

Timmermans: az EB bizakodó, hogy Románia maradéktalanul végrehajtja az igazságszolgáltatási reformokat.

Utakat és vasutakat torlaszoltak el a viharos szélben kidőlt fák.

Az észak-erdélyi pálya Kolozsvártól nyugatra eső szakaszainak építését eddig állami költségvetésből finanszírozták.

A sárga és narancssárga figyelmeztetés szerdán reggel lép érvénybe és péntekig tart.

Április 15-től működőképes a jégeső-elhárítási rendszer - jelentette be a mezőgazdasági minisztérium.

A kirótt bírságok összértéke 6.472.024 lej - áll még a rendőrség közleményében.

Romániában 85 százalékkal, 655 millió euróra nőttek a külföldi tőkeberuházások az idei első két hónapban.

2016-ban is fejenként átlagban 80 liter sört ittak Romániában - közölte a romániai sörgyártók egyesülete.

Több száz bírságot szabott ki hétvégén a rendőrség, két tucat autós maradt jogosítvány nélkül.

Kedden kezdi az utolsó negyedévre vonatkozó gázolaj-támogatások kifizetését az APIA.

Hétfőn kezdődött és csütörtökig tart az olvasási, írásbeli és matematikai képességek felmérése – Szatmár megyében több mint háromezer kisiskolás számára.

Bizottság vizsgálta meg, hogy Romániában is gyengébb minőségűek-e a nyugati termékek.

A Cupru Min bányavállalat szászavinci zagytározójából április 3-án folyt szürkeiszap az Aranyos folyóba.

 Grindeanu szerint Románia akkor csatlakozhat az eurózónához, amikor a lakosság jövedelme megközelíti az EU más országaiban élőkét.

Vasárnap 44, szombaton 15 határsértőt fogtak el a szerb-román határon.

További 56,58 millió lej összegű támogatást kapnak idén az állattenyésztők.

Az összes csemetéből 1,44 milliót állami erdőkbe ültettek.

A szabadkereskedelmi egyezmény életbelépése után Kanada elismeri a romániai szakemberek okleveleit.

A középkorú férfi hétfő délután próbálta meg elhagyni az országot.

Péntektől szigorúbb határellenőrzési szabályokat vezet be a román határrendészet.

Növekedésre számíthatunk az idegenforgalomban, amelynek a fő hajtóereje a belföldi turizmus.

 Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban Romániában, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma

A pénzügyminisztérium adatai szerint Romániának 39 millió eurót kell törlesztenie áprilisban az Európai Unió (EU) fele a 2009-ben felvett készenléti hitel kamataiként és illetékeiként.

Az adóhatóság a természetes személyek adózásának egyszerűsítését kéri.

Az egészségügyi minisztérium még idén CT-vel szerelne fel minden megyeszékhelyi kórházat. 

Románia népszerűsítéséért kapott kitüntetést a hivatalos látogatáson Bukarestben tartózkodó brit trónörökös.

Stefan Ionita, a közúti infrastruktúrát kezelő állami vállalat vezérigazgatója nyilatkozott.

Átlagban 5,257 millió nyugdíjast tartottak nyilván 2016-ban Romániában.

A Brit Királyi Légierő repülőinek Romániában való állomásoztatása a NATO keleti szárnyának megerősítését célzó terv része.

A hibák és rossz passzok szimfóniáját hozta a kolozsvári selejtező, amelyen Dánia közelebb állt a győzelemhez, de gól nem született.

Ferenc pápa pénteken fogadta a Vatikánban az Európai Unió és a tagállamok vezető politikusait.

A kormány szerdai ülésén jóváhagyta a környezetvédelmi alap költségvetését - körülbelül egymilliárd lejt különített el környezetvédelmi programokra.

  Románia a 24. helyet foglalja el Európában a kábítószer-fogyasztás elterjedését illetően.

A szenátus visszautasította a helyi választottak vándorlását engedélyező jogszabályt.



 

535 romániai községben a szegénység mértéke meghaladja az átlagost, a társadalom peremére szorult polgárok száma 427.046.

Az államfő nem tartja indokoltnak az ügyészségi vezetők leváltását, annak ellenére, hogy egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét

A Nemzetközi Valutaalap idénre az államháztartás 3,7, jövőre 3,9 százalékos hiányával számol.

Hatályon kívül helyezte a kormány az előző kabinet hadihajók beszerzésére vonatkozó határozatát. 

[1]      «      16   |   17   |   18   |   19   |   20      »      [42]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: