Keresési találatok: rendőrség

A rendőrt kórházba szállítottak, ahol ellátták sérülését, szerencsére nincs életveszélyben, a késelőt pedig péntek reggel pedig 24 órára őrizetbe vették.

A krasznabélteki zsaruk pedig elkapták azt az 59 éves férfit, aki egy helybelijétől néhány nappal korábban ellopott egy láncfűrészt.

Noha gyorshajtókról most nem érkezett jelentés, az utak így sem voltak felelőtlen sofőröktől mentesek.

A mentősök megpróbálták újraéleszteni, de erőfeszítéseik eredménytelenek maradtak, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A rendőrök a rajtaütés során az asszonynál több mint 500 szál cigarettát találtak, melyet egyértelműen értékesítési céllal tartott magánál.

Több mint 360, összesen 110 ezer lej értékű helyszíni bírságot osztottak ki a szabálysértésen vagy közúti bűncselekményen ért autósoknak a Szatmár megyei rendőrök.

Jeffrey Epsteint New Jerseyben a repülőtéren tartóztatták le, amikor magángépével megérkezett Párizsból.

Egy üzletvezető arról értesítette a rendőrséget, hogy előző éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a boltba, majd több ezer lejjel távoztak.

A nagykárolyi és a mezőpetri rendőrség közös nyomozása rövid időn belül eredményt hozott: sikerült kézre keríteni a tettest.

Ez alkalommal a gyorshajtók mellett élénk figyelmet fordítottak azon sofőrökre is, akik elmulasztották megadni a zebrán áthaladó gyalogosoknak az elsőbbséget.

A közlekedési szabálysértők változatos okok miatt kaptak büntetést, de az biztos, egy ideig meggondolják, hogyan vezessenek.

A megye több pontján zajló ellenőrzések során több mint 100 helyszíni bírságot szabtak ki a szabálytalankodó sofőrökre, melyeknek összértéke eléri a 20 900 lejt.

A hétvégi ellenőrzési hullám során több mint 370 helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök, melyeknek összértéke meghaladta a 130 ezer lejt.

Az olaszok által keresett férfit a nagyváradi ítélőtábla elé állították, majd 24 órára őrizetbe vették.

A sofőröket még a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ennek eredménye mindkét esetben negatív lett.

A krasznabélteki rendőrségnek sikerült azonosítani azt a férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy őrizetlenül hagyott lovat Bükkszoldobágyon.

A június 14–17. közötti időszakban a Szatmár megyei rendőrök több mint 240 helyszíni bíságot szabtak ki a KRESZ-ben foglaltakra fittyet hányó sofőrökre.

A baleset nyomán három utasnak volt szüksége egészségügyi ellátásra, így őket a szatmári kórház sürgősségi osztályára szállították.

A közlekedési rendőrség munkatársai több mint 170 helyszíni bírságot osztottak ki egyetlen nap alatt.

A nagykárolyi rendőrök Kismajtény területén tartottak közúti ellenőrzést, amikor is egyik félreállított autóból mindent átható alkoholszag áradt.

A fiatal fiúk nem először követtek el el bűncselekményt, a rendőrség már dolgozik a korábbi esetek felgöngyölítésén.

A szabálytalankodó sofőrökre kirótt bírságok összértéke eléri a 35 300 lejt, ám voltak olyanok is, akik nem úszták meg pénzbüntetéssel.

A rendőrség és a csendőrség közös nyomozásba kezdett, s rövid időn belül sikerült azonosítaniuk a bűncselekmény elkövetőjét.

A rendőrök folyamatos éberségre intik a lakosokat nem csak saját, hanem a szomszédok lakásaival szemben is.

A szerdai nap során sem pihentek a közlekedésiek: a június 5-i akció során főként azokra a sofőrökre vadásztak, akik ittasan ültek volán mögé.

Május 31. és június 2. között több mint 270 helyszíni bírságot szabtak ki a megye közlekedési rendőrei, de lefüleltek két ittas vezetőt is.

Május 30-án a közlekedési rendőrök több mint 120 esetben döntöttek úgy, hogy pénzbírsággal büntetik meg a KRESZ-szabályok ellen vétő autóvezetőket.

Több mint két hét nyomozás után a rendőröknek sikerült azonosítaniuk azt a férfit, aki május 8-án kifosztott egy szatmári lakást, 700 lejes kárt okozva ezzel a tulajdonosnak.

Szokatlanul sok közúti bűncselekmény és szabálysértés történt az elmúlt hétvégén: több mint 220 helyszíni bírságot szabtak ki, illetve kiegészítő intézkedésként 17 vezetői engedélyt fel is függesztettek a rendőrök.

[1]      «      14   |   15   |   16   |   17   |   18      »      [36]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: