Keresési találatok: Szatmár

A címvédő Homoród útja ezúttal Decebalba vezet, sváb rangadó Csomaközön.

Két gólos hátrányt dolgozott le a Mikola, mégis kikapott Jád ellen.

Sorsoltak a Közép-Európa-kupában, a bajnok ellen készül a VSK.

A VSK csapata nyerte az nemzetközi Szatmárnémeti Kupát.

A jövő héten születhet döntés a „költözésről”, pénteken még Mikolában fogadják a Szebent.

Újabb légitársaságot szeretnének a szatmári reptérre vonzani.

A hatodik csoport két sereghajtója találkozik egymással.

Mindenképpen győzni akar a VSK első hazai élvonalbeli meccsén.

A kézicsapat iránt egyelőre nagyobb az érdeklődés, meg is növelik a lelátót.

A Craiova után Aradot is legyőzte a VSK, hétfőtől kaphatóak a bérletek.

A VSK lányai első hazai felkészülési mérkőzésükön hét góllal győzték le a Craiovát.

A következő szezonban jegyet kell váltani a kézi-és kosárcsapat meccseire.

Az egykori elegáns Viktória Szálló, ma egy düledező épület.

Első győzelmét szerezné meg a Mikola a Dés ellen szombaton.

A ruhaszárító kötélre kötötte fel magát egy szatmárnémeti férfi.

Ingyen fuvart lehet nyerni a szombati repülős napon.

A szatmári cselgáncsozó már meg is érkezett a torna helyszínére.

A férfi tőrcsapat egy bronzzal zárta az országos bajnokság utolsó fordulóját.

Dan Fleseriu neve felmerült a szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban.

Gyenge egyéni eredmények után csapatban jól szerepelt Sportklub.

Hatszáz új szemeteskosarat vásárolt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.

Szeptember 14-én városunkba látogat Dr. Martin Eichtinger osztrák nagykövet.

Kevesebb panasz érkezik a parkolási felügyelethez mióta vannak automaták.

Felkészültek a Szatmárnémeti iskolák az idei tanévkezdésre.

Előzetesben összegyűjtöttük mire lehet számítani ezen a hétvégén.

Mindenkinek kínál szórakozási lehetőséget a Partiumi Magyar Napok.

Szatmár megyébe látogat Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt és a szenátus elnöke.

A szatmári Pándi Karola már az első meccsén meglepetést okozott.

Hamarosan megérkezik az iskolafelújításokra szánt támogatás.

Az Apollo klub által szervezett rendezvényen 34 gyerek vett részt.

A VSK férfi kézilabda-csapata két győzelmet aratott a Diósgyőri KC ellen.

A férfi kézisek az első felkészülési mérkőzésen a Nagyváradot győzték le.

Mezőfény a leggazdagabb, Szokond a legszegényebb település a megyében.

A szatmári négyes dobogós helyen végzett a tradicionális versenyen.

Lezárult az országos strandröplabda - bajnokság első szakasza.

Nem vette el a szatmáriak nyaralási kedvét a gazdasági válság.

Az öt százalékhoz közelít a munkanélküliség Szatmár megyében.

Négy mérkőzésből négyet nyert meg az Olimpia ificsapata egy magyarországi turnén.

Egy üzlet csak szatmári borokkal - ez a helyi szőlőtermelők vágyálma.

A megye 58 községéből 34 készített vidékfejlesztési projektet.

A csapat korábbi csatára életét vesztette, a klubot a megszünés fenyegeti.

Kedden dönt a kézilabda-csapat vezetése a próbajátékosok sorsáról.

Elkezdődött a táborszezon a Megyei Ifjúsági Igazgatóság székhelyén.

Pándi Karola aranyérmet szerzett a cselgáncs földharc ob.-n.

A megyei ralibajnokság 4. fordulójában remekeltek a szatmáriak. - videó és képgaléria -

Jelenleg 7414 munkanélkülit tartanak számon Szatmár megyében.

A szatmári ifjoncok számára a temesvári elődöntő volt a végállomás.

Szatmárnémeti csapata második helyen végzett a minikosár-bajnokságon.

Rekordszámú részvétel a belgrádi Egyetemisták Világjátékán.

Bár még tart a vakáció, alakul a VSK csapatainak a kerete.

Sem a városi, sem a megyei vezetők nem mutatnak érdeklődést.

Veretlenül végzett egy nemzetközi torna élén az Olimpia U16-os csapata.

A Szuperligában ezüst, az emléktornán arany és bronz a szatmáriak mérlege.

Az Atletic ifjú focistái a temesvári elődöntő-tornán lépnek pályára a hétvégén.

A vívók a Román Kupában, a bajnokságban és egy emléktornán lépnek pástra.

A férfi tőrvívók a Román Kupában és a Szuperligában léptek pástra.

Több mint száz éve annak, Szatmár lett a Jézus Szíve tisztelet középpontja.

Szatmár megye a kevésbé érintett megyék között helyezkedik el.

Nagykárolyban kezdetét vette a IV. RMDSZ kispályás labdarúgó bajnokság.

Az Atletic fiatal labdarúgói mindenkit legyőztek a szatmári zónaközi döntőben.

Hétvégén Suceava megyében rendezik a cselgáncsozók gyerekbajnokságát.

Megvan a nyertes pályázat Szatmárnémeti harmadik hídjára.

A harmadik helyről folytatja a küzdelmet Sportklub a Szuperligában.

Célegyenesben a Poligonului utcában építendő ANL-lakások ügye.

A 15 éves tehetség a negyedik helyen végzett a szatmári versenyen.

Az Unio dzsúdósai Larisszában és Grazban nyertek érmet.

Mindhárom éremből jutott a szatmári vívóknak a gyermekbajnokság zárónapján.

Szatmár legpatinásabb amatőr bajnokságát ezúttal Pusztadarócon rendezik.

A Turul tapasztalt játékosok és támogatók érkezésében bízik.

Június 19-től közlekedik a Szatmárnémeti-Mangalia gyorsvonat.

A Turul 2-1 arányban legyőzte a Szilágysomlyót és visszajutott a harmadik vonalba.

A zutpheni önkormányzat működésével ismerkednek a helyi közalkalmazottak.

Két első helyet szereztek a Sportklub fiataljai a vívó bajnokságon.

Sebastian Flucus ezüstérmet szerzett az országos gyerekbajnokságon vívásban.

Görögországban és Ausztriában fognak tatamira lépni.

A deportált zsidók emlékére szervezett ünnepséget a Zsidó Hitközség.

Ilyés a parlamenti képviselőket kéri, hogy lobbizzanak a körgyűrűért.

Beiktatták a megyei sport és ifjúsági szervezetek igazgatóit.

Remekül szerepelt Szatmár megyében az RMDSZ.

Az RMDSZ Szatmár megyei szervezete őszinte köszönetét fejezi ki a támogatásért.

[1]      «      10   |   11   |   12   |   13   |   14      »      [14]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: