Keresési találatok: rendőrség

Több tucat, botokkal, lapátokkal és egyéb eszközökkel felfegyverkezett személy esett egymásnak a Brassó megyei Négyfaluban.

A rokonokból és ismerősökből verbuválódott csapat kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálta meg a rendőröket, mivel nem értettek egyet az egyenruhások intézkedéseivel.

N. I. ellen az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatást, a törvény előtt pedig minősített lopás és lopás kísérlete miatt felelhet majd.

Noha a rendőrség feladatköre az elmúlt hetekben nem várt feladatokkal bővült, ez nem jelenti azt, hogy a közlekedési kihágások felett szemet hunynának.

Megyénkben jelenleg 312 fő tartózkodik az intézményes karanténközpontok valamelyikében, 4395-en pedig lakhelyi elkülönítés alatt állnak.

A helyszínre kiérkező rendőröknek sikerült tetten érniük két személyt: a 21 és a 32 éves férfiak épp két lakattal bajlódtak, amikor a hatóság emberei megérkeztek.

A közlekedési rendőrök rutinellenrőzés céljából állították volna félre a személyautót, ám a sofőr, ahelyett hogy az út szélére húzódott volna, sebesen letért egy mellékútra.

Az elfogást követő nyomozás során megállapították, hogy az illető nem először jár a házban, március 16. és 19. között többször is megdézsmálta a lakatlan épületben tárolt értékeket.

A rendőrség azt is megállapította, hogy a BMW-n lévő ideiglenes rendszám, közismertebb nevén piros rendszám két nappal korábban már érvényét vesztette.

A feltételezett elkövetőt 24 órára őrizetbe vették, a bűncselekményekkel kapcsolatban indított nyomozást pedig az ügyészség irányításával folytatják.

A rendőrség az utóbbi években több olyan kampányt is szervezett, mellyel a betörők és csalók leleményességére hívták fel a lakosság figyelmét. 

Nem ő volt azonban az egyetlen, aki ellen jogosítvány nélküli vezetés miatt indítanak büntetőjogi eljárást.

A közlekedésrendészeti osztály munkatársai csütörtökön baleset-megelőző akciót szerveztek, azaz a szokottnál is több ponton voltak jelen, hogy rutinellenőrzést és sebességmérést tartsanak.

A sofőr által megfújt szonda oylan alkoholkoncentrációt mutatott ki, mely már épp elég volt ahhoz, hogy a szóban forgó személy ellen büntetőjogi eljárást kezdeményezzenek.

A tájékoztatás szerint a Gabriel Georgescu utcában történt lopás elkövetője egy mindössze 15 éves fiú, akit menekülés közben tartóztatott fel egy másik gyalogos.

A rendőrség az ügyben vizsgálatot indított, de egyelőre arra utaló jelek nincsenek, hogy a férfi erőszakos cselekmények áldozata lett volna.

A közlekedési rendőrök a csütörtöki nap során több mint 100 helyszíni bírságot szabtak ki a szabálytalankodó autósokra, ezeknek összértéke megközelítőleg 32 ezer lej.

​Ám nem ő volt az egyetlen, akit ittas vezetésen értek a hatóság emberei.

A csütörtöki nap meglehetősen szerencsétlen volt az autóvezetők számára, ugyanis a baleset-meglőezési akció során a rendőrök több mint 120 helyszíni bírságot osztottak ki.

A kormánynál egy helybéli 19 éves fiú ült, aki a nedves úttesten megcsúszott, majd a menetriány szerint jobb oldali árokba hajtott, végül pedig egy fának és egy villanyoszlopnak is nekicsapódott.

Az öldöklés helyi idő szerint szombat délután kezdődött a Bangoktól mintegy 250 kilométerre lévő városban, amikor a katona tüzet nyitott egy házban.

A hatóság tájékoztatása szerint a sárkozújlaki fiatalember 2019 márciusa és 2020 februárja között két lopást követett el Szatmárnémeti területén.

[1]      «      10   |   11   |   12   |   13   |   14      »      [36]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: