Keresési találatok: baleset

A megengedett határérték ötszöröse a sugárszennyezettség szintje a tejben Ukrajna egyes részein.

Egy Dacia az árokba sodródott, a sofőrt ki kellett vágni a roncsból.

Csökkenteni akarják a tragikus balesetek számát. 

A rendőrség hivatalos közleményben számolt be következtetéseiről.

Cserbenhagyásos balesetet szenvedett Marsi Anikó. A TV2 a műsorvezetője csak a profizmusának köszönheti, hogy a nézők észre sem vették a jeleit.

Az autó utasa orvosi ellátásra szorult.

Kilenc ember vesztette életét a balesetben, koporsóik hazaszállításáról a külügyminisztérium gondoskodott.

Két ember vesztette életét abban a balesetben, mely Hajdúnánás közelében történt.

A sofőr könnyebb sérülésekkel szállt ki az autóból.

Az akkori baleset egyik áldozata kómába esett.

A pilóta és társa is megsérült a balesetben.

Állítólag a kisbusz vezetője a liveban volt a Facebookon, emiatt nem figyelt eléggé.

Szerencsére nem történt tragédia.

A gyerekek épp a zebrán keltek át, amikor elsodorta őket egy teherautó.

Figyelmen kívül hagyta a közlekedési szabályokat egy autós, balesetet is okozott vele.

A balesetben többen is komoly sérüléseket szenvedtek.

Ketten visszautasították a kórházba szállítást.

Apja fegyverével sebesítette meg magát a kicsi.

A sérültek a vétkes sofőr autójában ültek.

Sokan keresik fel a templomokat vasárnaponként, de talán egy pizzásautóra senki nem számított.

Mindössze 19 éves volt a sofőr, aki életét vesztette az ütközés során.

Egy sofőr súlyos sérüléseket szerzett, több mentőegység vett részt a mentésben.

Csak valamiféle csodának köszönhető, hogy mindkét utas túlélte a balesetet és nem történt tragédia! 

Egyelőre nem tudni, mi okozta a több sérültet követelő közlekedési balesetet.

A nő szabálytalanul szeretett volna átkelni az úton.

A hajtómű-ellenőrzést azonnal el kell kezdeni, és 20 nap alatt elvégezni az érintett repülőgépeken.

Idős férfi az áldozata a tegnap éjjel történt szerencsétlenségnek.

Több személy is megsérült abban a buszbalesetben, mely csütörtök reggel történt Szatmárnémeti bejáratánál.

A két sofőrt és az ablakon kizuhant nőt továbbra is bent tartják.

Egy Kolozs megyében bejegyzett és egy az ipari parkból kihajtó autóbusz ütközött kora reggel, egy tucatnyi utas egészségügyi ellátásra szorult.

Tanulság: érdemes nagyobb követési távolságot tartani.

A kocsi egy váratlanul irányt változtató szekeret szeretett volna kikerülni.

Újabb figyelmetlen sofőr okozott bajt: szerencsére nem történt tragédia.

A felállításra váró fa rádőlt a fiúra, akinek életét már nem tudták megmenteni.

Könnyen okozhatott volna nagyobb bajt az autós meggondolatlansága. 

Ám a férfi szándéka közel sem az volt, hogy véget vessen életének.

Az autó egy villanyoszlopnak csapódott, sofőrje pedig elillant.

A magyarországi férfi életét vesztette a balesetben

Az éjjel egy körül történt balesetben egy haszongépjármű és egy személyautó ütközött.

Külföldi rendszámű autó balesetezett a városközpontban.

A sofőr külföldről tért haza, vélhetően a húsvéti ünnepekre.

A Lidl mellett két autó ütközött egymással, a forgalom korlátozottan halad.

Egy férfi balesetezett a Károlyi úton, majd az összetört autót otthagyva elhagyta a helyszínt.

Bukarest 3-as szektorában egy építkezésen két munkás zuhant a mélybe.

Az előzetes vizsgálatok szerint a kamion felborult, amikor megpróbált megelőzni egy másik járművet.

A balesetező autó nekirohant egy gázcsőnek.

A bevásárlóközpont közelében történt balesetben három autó is érintett volt.

A középkorú hölgyet kórházba kellett szállítani.

A férfi nem állt meg az elsőbbségadásra felszólító táblánál.

Újabb példa arra, hogy egy autós figyelmetlensége is nagy zűrzavart tud okozni.

Jurij Gagarin ötven éve, 1968. március 27-én vesztette életét egy repülőgép-balesetben.

A baleset majdnem ugyanott történt, ahol néhány nappal ezelőtt egy mentő és egy haszongépjárű ütközött.

Legalább hat halottja van a miami gyalogos felüljáró csütörtöki összeomlásának. Még keresik a túlélőket.

Az érintett mentő által szállított beteget egy újabb rohamkocsi vitte tovább.

A szerencsétlenség következtében egy nő úgy megsérült, hogy kórházba kellett szállítani.

A Pusztadarócon balesetet okozó férfit a rendőrök védték meg a feldühödött rokonságtól.

A balesetben egy rendőr sem sérült meg.

A hirtelen nagy mennyiségben lehulló hó miatt fokozott balesetveszély van érvényben az utakon.

A rendőrség adataiból az is kiderül, nem mindig az autósokat terheli a felelősség a baleset miatt.

A vétkes sofőrt kórházba szállították, ám nem biztos, hogy sérülései miatt.

A helyszínt a tűzoltóság emberei biztosították.

[1]      «      9   |   10   |   11   |   12   |   13      »      [27]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: