Szeptember 14-én a vállalat egy különleges, meglepetésekkel teli évfordulós ünnepséggel kedveskedik a szatmáriaknak.
A megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett.
Sződemeteren ért véget a szokásos évi Kölcsey-megemlékezés.
Családias hangulat, történelmi áttekintés, irodalmi társalgások: Kölcseyre emlékeznek Szatmár megyében.
Kétnapos rendezvénnyel, irodalmi tanácskozásokkal várják az érdeklődőket.
Megkezdődött az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben.
Péntek délelőtt a Láncos templom adott otthont a Református Gimnázium ballagási ünnepségének.
Ünneplőbe öltözve, oldalukon tarisznyával ballagtak el csütörtök délután a Kölcsey Ferenc Főgimnázium nyolcadikos diákjai.
A találkozó részeként avatják Szatmárnémeti díszpolgárává Tóth László nyugalmazott matematikatanárt.
Egy felmérés szerint a megkérdezettek az elmúlt öt évben soha nem vett részt a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényeken.
Sportvetélkedő, néptánc bemutató, zenei verseny és még sok más program várta a diákokat.
Bár nem mindenhol ugyanabban az időpontban, de szerte a nagyvilágban évente megünneplik az anyaságot és az édesanyákat. Nem volt ez másként a Szatmárnémeti 6. Számú Óvodában sem.
Az Avasság legnagyobb ünnepségén idén is több ezer ember vett részt.
Magyarországi iskolával közösen ünnepeltek a Református Gimnázium diákjai.
A Reménység klubban egyszerre három eseményt is megünnepeltek szerdán.
Vasárnap, azaz október 29-én 1956-os megemlékező ünnepséget szerveznek.
Számos fellépő és vidám hangulat várja az érdeklődőket a pénteki eseményen.
Mintegy 200 idős vett részt az Idősek Világnapja alkalmából Szatmárnémetiben megtartott ünnepségen.
A Reformáció 500 éves évfordulóját ünneplő programsorozat részeként sok százan vonultak a Református Gimnáziumtól az új főtéren tartott istentiszteletre.
A Kálvária templomban tartották a már hagyományosnak számító díjazó ünnepséget.
Ünnepséget szervezett az Evangélikus-Lutheránus Egyházközség a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából.
A Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség tavaszi reformációi ünnepséget szervez.
Idén október 8-9-én tartja az NDF a Svábházban a szatmári sör-ünnepet.
A gyerekek kilépnek az Életbe, ahol rengeteg kihívás vár majd rájuk.
A Kölcsey kezdi, a Református Gimnázium fejezi be a ballagási ünnepségek sorát.
Három fiú és egy leány tett vallást unitárius hitéről a Wolfenbüttel utcai evangélikus imaházban.
Kedd délben a 10-es számú Általános Iskolában is megemlékezést tartottak.
Második alkalommal szervezte meg az egyházmegyei diakónia munkacsoport figyelemfelkeltő rendezvényét.
Szombaton tartották az avatóünnepséget, melynek keretében leleplezték a szobrot.
Az 1,70 méter magas talapzatot is felállították már, tehát minden adott a november 8-i avatóünnepséghez.
Az érmindszenti emlékház avatóünnepségére szeptember 20-án kerül sor.
Megünnepelték az Anyák napját a Caritas két hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézményében.
A 16 napon át tartó versenysorozatot Vlagyimir Putyin orosz államfő nyitotta meg.
A Mikulás nem csak a gyermekeket ajándékozza meg: a Reménység központba járóknak is meglepetést szerzett.
Az ünnepségen részt vett egy szatmárnémeti küldöttség is Kereskényi Gábor parlamenti képviselő vezetésével.
Az emlékezők szerint Bem József elkötelezettsége példa értékű.
Szeptember 13-án ünneplik Romániában a Tűzoltók Napját.
A hétvégén tartották a kőszegremetei Széchenyi-megemlékezést.
Augusztus 31-én Kőszegremetén ezúttal is megtartják a kárpát-medencei Széchenyi-ünnepséget.