Keresési találatok: útépítés

Korszerű útburkolatot kaphat a Doba – Csengerbagos – Dacia – DN19-es országút közötti szakasz, illetve a Nagymajtény – Kőröstelep – Királydaróc szakasz.

Közérdekű információ: útépítési munkálatok miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.

Remélhetőleg hamarosan véget ér a per és kiderül, ki foltozza majd a megyei utakat.

Nem csak kijárat, hanem bejárat is lesz a 16-os lakótelepre a töltés mentén és a Golescu híd alatt is haladó új út.

Mezőterem határában adták át a kolozsvári útépítőknek a terepet: hamarosan kezdődhet a munka.

Tavaly Erdély kapta a Romániában útépítésre szánt pénz 80 százalékát.

A tervek szerint három hónap alatt készülhet el a több mint nyolc kilométeres útszakasz.

Elkezdődik a települést a „külvilággal” összekötő útszakasz modernizálása.

Ioan Rus szállításügyi miniszter szerint a korrupció és a pereskedések késleltetik az útépítéseket.

Jóváhagyta a román kormány a magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodást.

DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy pestistemetőt találtak a londoni városi vasút építői.

A testület rendkívüli tanácsülésen hagyta jóvá a beruházást.

Talán baj van az aszfalttal, de mindenképpen több kell belőle.

A gond: a cégek párhuzamosan több helyen is dolgoznak ugyanazokkal a gépekkel, ugyanazokkal az emberekkel.

Ígéret: Romániában az idén 130 kilométer autópálya készül el.

A Bechtel még 18 kilométernyi út megépítését vállalja

A Bechtel, útépítő-vállalat külföldi kölcsönhöz folyamodhat

Hatvan millió lejt pályázott meg útépítésre a Megyei Tanács.

Elkezdődött a Halmi-Csedreg közötti út újraaszfaltozása: a munkálatra a megyei tanács nyert el támogatást.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: