Keresési találatok: úszás

Ebben az évben is három állomásos lesz a versengés.

60 kölcseys mérkőzött a bajnoki címekért

Itt az ideje, hogy külön hangsúlyozzuk, az úszás milyen jótékony hatással van a tartáshibákra.



A tűzoltóság néhány jótanáccsal készült a kirándulni indulóknak.

Fizikailag és szellemileg is sokat segítünk gyermekünknek azzal, ha rendszeresen visszük úszni.

Nagyon jó hatással van mind a testünkre, mind a lelkünkre az úszás, csobbanj egyet te is még ma! 

Ha az egész testet átmozgató mozgásformára vágysz, akkor az úszást neked találták ki! 

Valószínűleg csökkenni fog a tó látogatottsága.

Külföldön próbálta megmenteni házasságát a háromszoros olimpiai bajnok.

Kiderült, egy személyiségi jogi perben Tusup ellen tanúskodott.

Immár hivatalosan is véget érhet a kapcsolata amerikai férj-edzőjével, Shane Tusuppal.

Még alig kezdődött el a 2018-as év, Hosszú Katinka máris lemondott több mint másfél millió forint megszerzéséről.

A úszónő és férje, egyben trénere, Shane Tusup életében fellépett párkapcsolati válság hatással van a közös szakmai munkájukra is.

Tehetséges fiatalok – támogató szülők rovatunk újabb cikkjét olvashatják.

A férfi ezzel az első ember lett, aki segédeszközök nélkül úszott le a Duna teljes hosszában.

A petrozsényi könyvtáros már átúszta a La Manche-csatornát neoprén védőruha nélkül.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum nyerte a legtöbb érmet.

Az amerikai csodaúszó ezzel már 28 olimpiai éremnél tart!

Nagybányán versenyeztek a szatmári úszóreménységek - több érmet is szereztek.

Első alkalommal rendeztek úszás, asztalitenisz és sakkmaratont Szatmárban, közel 70-en vettek részt.

Pénteken és szombaton 24 órás úszást rendeznek a nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben.

A VSK úszói csak aranyból tízet szereztek a Salina Kupán.

Száznál is több diák csobbant a vízbe Szatmár megye eddigi legnagyobb úszóversenyén.

Az egészséges életmód záloga az úszás – aki nem tud, az Aquastarban megtanulhat.

Pityu részt vett egy úszásvizsgán is, amelyen azonban elbukott.

Kilenc érmet szereztek a szatmári úszók az első hivatalos szatmári úszóversenyen.

Mintegy 360 résztvevő összesen 1531 kilométert úszott le egy nap alatt a Sárkány Fürdő medencéjében.

A város fennállásának első úszóversenyét rendezik a hétvégén lelkes civilek és önkéntesek.

Az úszás szatmári szerelmesei egy csődeljárás alatt álló céggel való szövetkezésre kérik a várost.

A versenyszerűen úszó gyerekek szülei próbálják megmenteni az önfenntartásra képtelen uszodát.

A 39 éves magyarországi sportember tájékoztatása szerint a segítség nélküli non-stop úszás aktuális rekordja 108 km, ezt kívánja megjavítani legalább két kilométerrel.

Úszni mindenki tud, aki megtanult – ha még nem, akkor itt az ideje, hogy megtanulj.

Úszásoktatás a Nagykárolyi Termálstrandon.

Karok nélkül úszott át egy francia férfi Korzikáról Szardíniára.

Az 50 méteres férfi mellúszás döntőjében Dragos Agache második lett.

Egy tanulmány szerint az átlagosnál gyorsabb tempóban nő a sportolók magassága.

Interneten nyomon követhető Edvard Munch híres norvég festő képeinek restaurálása.

Az RMDSZ nem fogadja el, hogy megnehezüljön a Magyarországra történő beutazás.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: