Keresési találatok: énekes

Orendt Gyula 34 éves, zenei tanulmányait szülővárosában, Sepsi­szent­györgyön kezdte, majd Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte énekművész-énektanár diplomáját.

Sokak vágya meghallgattatott - a legendás zenész, Ákos jövőre a PMN előadói között

Könyvet ír, koncertezik, lemezt készít Ákos – A szülői értekezleteken viszont nem szólal fel.

Ledöntötte az énekesek legnagyobb ellensége, a vírusos gégegyulladás!

A nemrégiben elhunyt díva ruháiból novemberben rendez árverést a Julien's Auctions aukciósház.

A eső ellenére is sokan kitartottak, esernyővel kezükben énekeltek együtt a népszerű énekessel.

Az énekes kétszer lett kamuöngyilkos, hogy ne kelljen bevonulnia katonának.

Az énekes közel 15 kilogrammot fogyott a betegsége miatt.


Csobot Adél újra babát vár, nehéz döntést hozott férje.


A tehetség az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy mégsem vág bele a műsor döntőjébe.

A nyílt utcán érte el a halál Meggyes Rolandot, művésznevén Mohamant.

Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte a halál.

Mata Ricsi bár második helyen végzett a X-Faktor idei évadában, mégis csalódottság látszott a tekintetében.

Csupán pár nap van hátra és kiderül, hogy ki nyeri az X-Faktor tehetségkutatóját.

Molnár Ferenc Caramel önéletrajzi könyve elég meglepő olvasmány, főleg a gyermekkori fejezetek.

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású költő-énekese volt.

A tinédzsernek meggyőződése, hogy egy komoly szakmát is ki kell tanulnia.

André olyan munkakörben is kipróbálta magát, ami egyáltalán nem volt az ő világa.

Kállay-Saunders András kifejezetten érzékeny lelkű énekes, ami minden dalából is érezhető.

A nem profi énekesek közül a híradós az, aki talán érezte, mit vállal igazából A Nagy Duett versenyével.

A hétszeres Grammy-díjas amerikai énekest 57 éves korában érte a halál.

Majka alapjáraton nagyon türelmes embernek mondható, de apróságokon hamar ki tud akadni.

A slágergyáros a Genesis tagjaként 150 millió, szólóban újabb 100 millió albumot adott el.

Az énekest nem tartóztatták le, de gyanúsítottként tartják számon.

Túl van egy újabb megmérettetésen Király Viktor - még nem tudni, hogy továbbjut-e.

Az örökifjú zenész a kerek évfordulót amerikai turnén ünnepli.

Az örökifjú énekes, a Sex Bomb, a Delilah és a She's A Lady című számok előadója június 7-én lesz 75 éves.

Tíz év telt el a második Megasztár óta, Torres Danival pedig sok minden történt.

Fekete Dávid megállapodott, sőt családapa is lett. Szerelme, Regina egy babával is megajándékozta.

A közönség semmit nem vett észre abból, hogy a zenészt az elmúlt időszakban mekkora fájdalom érte.

Szülei egyre többször kérdezik tőle, mikor lesz már nekik unokájuk.

Az X-Faktor korábbi győztesének egy pubban kevertek valamit az italába.

Azért folytatják külön az életüket, mivel a céljaik nem megegyezőek.

Madonna három, meglehetősen magas lépcsőfoknyit zuhant hanyatt.

Koós János felesége mindenkit megnyugtatott, hogy az énekes jól van.

Még tizennégy év után is hatalmas port kavart az exkluzív interjú.

Rekordszámú szavazat érkezett a játékosokra.

Elvileg Fischer Lászlónak hívják, gyakorlatilag Magyarország egyik legismertebb előadóművésze.

Rosszul kezdődött az énekes utolsó napja Thaiföldön.

Eredetileg Indiába készültek, de ott kevés az esély harmadik típusú találkozásra.

Bob Marley neve egyet jelent Jamaicával és a reggae zenével.

Kellemetlen közjáték zavarta meg az idei, sorrendben 13. Jimmy-gálát.

Komoly konfliktuson van túl párjával Tóth Vera.

A 69 esztendős sztárt szombatról vasárnapra virradó éjjel érte a halál egy athéni kórházban.

Nem tudni, hogy a korábbi profi ökölvívó milyen minőségben működik közre.

A rapper szerint a korábbi tartozásainak a késedelmi kamatairól lehet szó.

Barátja cáfolja az énekes halálával kapcsolatos eddigi történetet.

Sztárparádé vár az idén is A Dal című műsorban a köztévé nézőire.

Az ügyészség nem emelt vádat az énekes ellen, új nyomozást rendelt el.

Ő a rock and roll Királya, minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású előadója.

Hízelgőnek tartja a férfiak nyomulását, de hidegen hagyják teljes mértékben.

Hetven éves korában meghalt Joe Cocker világhírű brit-amerikai rock- és bluesénekes, dalszerző.

Az énekes ittasan okozott közúti balesetet szombat hajnalban.

Az énekes hetekig volt kórházban, agyvérzést okozó agyi „ér-torzképződménnyel” műtötték.

Úgy tűnik, sok más hírességhez hasonlóan a párkeresésben a kényelemre szavaz.

Jakab-Péter Izabella iszonyú pillanatokat élt át, amikor követték egy lépcsőházba.

Lánya szerint a zenésznek még dolga van a Földön, ezért maradt életben.

Nem voltak előttünk a szövegek, amikor a lemezt szerkesztettük - ezzel védekeznek.

Az Égi zenészek termében állították ki az énekes fotóját.

A rock 'n' roll-történeti különlegességet 68 másik ritkasággal együtt árverezik el januárban.

Az énekesnő kislánya is nemrég töltötte be a második életévét.

Az agyműtéten átesett popsztár édesanyja reméli, fia hamarosan hazamehet.

Ügyészi és védelmi fellebbezések miatt nem jogerős az elsőfokú ítélet.

A díszpolgárságot adományozó oklevelet és a főváros jelképes kulcsát Milan Ftácnik pozsonyi főpolgármester adta át a Szlovákiában is rendkívül népszerű énekesnek.

Az énekes a hatvanas években ajándékozta a szemüveget egy nőnek, aki megcsípte a fenekét.

Négy éve már megrópált öngyilkos lenni a Modern Hungária egykori sztárja.

Agyműtétje után az énekes még hetekig az intenzív osztályon marad.

Kétszer kellett egymásra találniuk ahhoz, hogy örökre együtt akarjanak maradni.

Az énekes teljesen kiborult az orrába tekergő kígyótól.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: