Keresési találatok: áremelés

Az Engie Románia, az E.ON Energie Románia és a Restart Energy One egyenként 800 ezer lejes bírságot, a Premier Energy pedig 200 ezer lejes büntetést kapott.

A francia kormány emellett befagyasztja a lakossági energiaárakat és megemeli a minimálbért is.

A Helyi Tanács rábólintott a tömegközlekedési vállalat kérésére: megemelték a jegy- és bérletárakat.

A vállalat nyolc éve nem emelt árakat.

A férfi egy közösségi oldalon fogalmazta meg gondolatait, a következményekre talán ő sem számított.

A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy emelkedjen a szolgáltatás ára.

Az  ügy érdekében a taxisok valószínüleg aláírásgyűjtésbe kezdenek.

Dráguláshullám várható, október elsejétől ugyanis nő az elektromos áram, a gáz és az üzemanyag ára is.

A többletköltségekre hivatkozva megemelné a szemétszállítási díjat a köztisztaságért felelős vállalat.

2017. március 31-ig a megawatt-óránkénti 60 lejes szabályozott energiaár marad érvényben.

Rendkívüli mértékben, mintegy 80 százalékkal emelkedett az utóbbi két hétben a kenyér ára Kárpátalján.

Drágulások már az év első napjától: miért és mennyivel fizetünk többet a 2013-as évben?

A fogyasztói árak áprilisban egy hónap alatt 0,66 százalékkal nőttek.

Szeptembertől újabb gázáremelés várható.

A Rompetrol 8 banival emelte a benzin literenkénti árát.

Piacgazdasági eszközökkel léphet fel a kormány a benzin-áremelés ellen.

Egy adag rántotta 12, egy szállodai szoba 200 dollár lett.

2010 januárjától drágább lesz a cigaretta, a benzin és a villanyáram.

A Petrom hét banival emelte meg hétfőn a benzin és a gázolaj árát.

Június 16-tól drágább lesz az üzemanyag.

Április elsejétől többe kerülnek az élelmiszerek, a gyógyszerek és az üzemanyag.

Októbertől 5 százalékos áremelés várható.

Derce Tamás (képünkön) újpesti polgármester Arany Toldiját szavaltatja kínai árusokkal.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: