Keresési találatok: áldozat

A polgármester kiemelte, hogy a megszállt városban növekszik a temetkezések száma, és vannak spontán létrehozott sírhelyek is.

A China Eastern közlése szerint pedig a balesetet szenvedett repülőgépet 2015 júniusában állították üzembe, és azóta szigorú technikai elírásoknak megfelelően tartották karban.

Egyes hétfői beszámolók szerint a fedélzeten 133 ember tartózkodott, ám később kiderült, hogy egy, a járatra jegyet váltott utas végül nem szállt fel a gépre.

​Kínában utoljára 2010-ben történt halálos kimenetelű légi baleset: akkor az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban zuhant le gép, 44 ember halálát okozva.

Egy, a 17-es lakónegyedben található tömbházhoz riasztották kedd délben a szatmári tűzoltókat, ugyanis az egyik negyedik emeleti lakásban tűz ütött ki.

Az 1954-ben üzembe helyezett bányában 2004. október 28-án bekövetkezett metánrobbanás következtében 13 ember halt meg.

Törökország délnyugati részében ezzel párhuzamosan több mint két hete erdőtüzekkel küzdenek, bár már csaknem teljesen megfékezték a lángokat.

A tűzoltók megtalálták mind az ötöt, a helyszínen jelen levő orvoscsapat pedig megpróbálta újraéleszteni őket.

A polgármester sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy ez volt az állam történetében a legnagyobb olyan kutató és mentőakció, amelyet nem hurrikán miatt kellett elrendelni.

Az árvíz sújtotta kelet-belgiumi régiókban további áldozatok után kutatnak, a hollandiai Limburg tartományban pedig megkezdték a gátak szilárdságának ellenőrzését.

A váratlanul és rendkívüli sebességgel keletkezett áradások elleni védekezésben a tűzoltóság és a katasztrófavédelmi szervezet mintegy 15 ezer emberrel vesz részt.

A tragédiát nagy vitát váltott ki Kínában, sokan a futóverseny szervezőit okolják a történtekért, ugyanis nekik tudniuk kellett, hogy a vihar lecsap, ennek ellenére mégsem törölték a magaslati etapot.

A Magen David Adom mentőszervezet korábban legkevesebb 28 halálos áldozatról beszélt, a 12-es tévécsatorna azonban már 38 halottról számolt be.

A francia katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálására 2018-ban felállított bizottság tavaly júniusban még csak háromezerről áldozatról tudott.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz hű erők között.

A Florida felé tartó természeti jelenség a hivatalos információk szerint emberek ezreit sújtotta, házakat, utakat rombolt le, terméseket tett tönkre, pusztítása nyomán többen eltűntek.

A lángokat a szomszédok vették észre, hívták a 112-es egységes segélyhívószámot, de a kivonuló tűzoltóknak már nem sikerült megmenteni a 75 éves nő és férfi életét. 

A komphajó huszonhat éve, 1994. szeptember 28-ára virradóra süllyedt el a Balti-tengeren. A balesetnek 852 halálos áldozata volt, többségük hullámsírba veszett.

Koronavírusos volt az a 26 éves fiatalember, aki április 23-án hunyt el Marosvásárhelyen.

Az 51 éves tettes, név szerint Gabriel Wortman körülbelül ötven kilométeres körzetben több helyszínen követte el a gyilkosságokat.

Az iráni Forradalmi Gárda szombaton teljes felelősséget vállalt a gép lelövéséért, amelyet pilóta nélküli repülőgépnek néztek.

Az utasok közül az ukrán diplomácia által megadott első adatok szerint 82 volt iráni, 63 kanadai, 10 svéd, négy afgán, három német és két brit.

A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata szerda reggel, nem sokkal felszállás után zuhant le, de azt követően, hogy már elérte a 2400 méteres repülési magasságot.

Kanada legkevesebb 63 állampolgárát veszítette el a katasztrófában, a rajta utazó 167 utasból 138 Kanadába utazott volna tovább.

A gép az Chile déli részén, a Punta Arenas-i Chabunco légitámaszpontról szállt föl délután, és alig több mint egy órával később megszűnt vele a rádiókapcsolat.

Beismerte Stefan Risipiceanu, hogy ő is megerőszakolta a Caracali Rém, Gheorghe Dinca egyik áldozatát, Luiza Melencut. A férfit maga a gyilkos mártotta be.

A merényletben egy férfi és egy nő vesztette életét, egy férfi és két nő pedig megsebesült. Az elkövetőt a rendőrök agyonlőtték.

Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben volt a mostanihoz mérhető tragédia: akkor 58 holttestet találtak a délkelet-angliai Dover kikötőjében egy holland rendszámú kamion rakterében.

Noha a rendőrség csütörtökön még azt közölte, egyelőre nem sikerült megállapítani az áldozat személyazonosságát, a település polgármestere már nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Az e-cigi 10 tagállamban 12 halálos áldozatot követelt és 46 államban több mint 800 embert ápolnak komoly tüdő- és légúti megbetegedésekkel.

A Dorian által leginkább sújtott bahamai szigetekről több ezer ember menekült el szombaton a fővárosba, Nassauba.

Az Egyesült Államokban 33 államban mintegy 450 megbetegedést diagnosztizáltak eddig.

A terrortámadás célpontja egy szigorúan őrzött kabuli városrész, ezen belül pedig a román külképviselet volt.

A 4-14 éves, arccal a tenger felé eltemetett gyermekeket azért ölték meg, hogy kiengeszteljék az istenségeket.

A rendőrség nyomozást indított annak kiderítése érdekében, hogy egy fatális baleset történt-e vagy a fiatal nő önként vetette magát a mélybe.

A heves esőzések következtében földcsuszamlások keletkeztek, folyók léptek ki medrükből, a víztározókban a vízszint elérte a kritikus határt.

Nem egész egy hét kellett a rendőrségnek, hogy kézre kerítsék a tettest.

A feltételezett elkövető megpróbált a sínekre taszítani egy harmadik embert is, akinek sikerült elhárítania a támadást.

A férfihez a rendőrök a szerdán eltűnt, 15 éves lány okostelefonjának köszönhetően jutottak el, ugyanis a hatóságnak sikerült bemérnie a mobilt.

A hatóságok egy több mint ötszáz fős mentőalakulatot küldtek a helyszínre a bajbajutottak megsegítésére.

Egy román nőt és egy nyolcéves gyereket a vihar következtében leszakadt tetőelemek ütöttek agyon Néa Plagiában egy étteremben.

Az idei volt az elmúlt évek egyik leghalálosabb mászószezonja a Himalájában: több mint húszan vesztették életüket a hegyekben.

A holttestet a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba szállították, ahol szakértői vizsgálat során fogják megállapítani, mi is okozta pontosan a fiatal lány halálát.

Az első lövések eldördülése után az iskola vezetői azonnal értesítették a rendőrséget, amely perceken belül a helyszínen volt.

Megdöbbentő események helyszíne volt péntek este a Szatmár megyei Dobra: egy mindössze 34 éves nő életét követelték a saját maga által gyújtott lángok.

Az Iszlám Állam gyakran jelentkezik olyan terrortámadások elkövetőjeként, amelyekhez semmi köze, hogy így tartsa fenn jelentősége látszatát.

A mentősök hosszú perceken át küzdöttek a férfi életéért, ám minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult: már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Halálos áldozatokat megyénkben nem regisztráltak, országos szinten azonban már 186 emberéletet követelt a vírusos megbetegedés.

A lelőtt rapper az Egyesült Államok egyik legismertebb zenésze volt, az idén Grammy-díjra is jelölték. Az ominózus ruhaboltot 2017 júniusában nyitotta meg.

2017. decemberében egy bukaresti nő két fiatal hölgyet lökött a metró elé. Most megszületett a végleges ítélet: életfogytiglani börtön.

Romániában mindeközben a halálozások száma elérte a 127-re emelkedett. Legutóbb három férfi esett a grippé szövődményeinek áldozatául.

Az influenza elleni védekezés első lépése a védőoltás beadatása, ugyanakkor fontos a megfelelő higiénia is.

Legutóbb három, 62 és 73 év közötti nő és négy, 20 és 65 év közötti férfi halt meg, mindannyiuknál kimutatták az A típusú influenzavírust. 

Az eltűnése óta mindent tűvé tettek érte, mi több, a nyomravezetőknek pénzjutalmat is felajánlottak, azonban a fáradhatatlan keresés eredménytelen volt.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: