Keresési találatok: Ügyészség

Chiricát az ügyészség 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte, ez idő alatt nem láthatja el tisztségével járó feladatait, és csak ügyészi jóváhagyással hagyhatja el az országot.

A bíróság honlapján elérhető információk szerint U. Simion ügyvédje kérelmezte, hogy védence előzetes helyett kerüljön inkább hatósági felügyelet alá, ám ezt kategorikusan elutasították.

Az új intézmény hatáskörébe került volna az illegális fakitermeléssel, a környezetszennyezéssel és a védett területek állat- és növényvilágának elpusztításával kapcsolatos bűncselekmén

Szatmár megyében egyébként jelen pillanatban 523 személy van otthoni karanténban.

 

A moinesti bíróság melletti ügyészség ügyésze vádemelés nélkül lezárta februárban a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.

Az eljárást mind a két esetben az ákosi rendőrség fogja lefolytatni a nagykárolyi ügyészség vezetésével.

A gyanúsítottat 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték, így az ügy további alakulását a férfi már csak a rácsok mögül követheti.

Az ügyészek bírálták többek között az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) létrehozását.

Összegzett az ügyészség: közel 300 gyanús haláleset, 40 gondatlanságból elkövetett emberölés, 43 szexuális visszaélés. És ez még nem minden.

Most már biztos: emberölés áldozata lett az idős férfi és a fogyatékkal élő fia.

Megdöbbentő esetről számolt be a szatmári törvényszék melletti ügyészség.

Kollégái hosszasan keresték a petei határátkelőnél dolgozó férfit, de már csak az élettelen testét találták meg.

Az énekes két kamionnal karambolozott, ám elmondása szerint nem érzi magát hibásnak.

A megállapodást a SRI a legfelsőbb bírósággal és a legfőbb ügyészséggel még 2009-ben kötötte.

Sebastian Ghitát azzal vádolja az ügyészség, hogy többek között egy rendőrfőnököt is megvesztegetett bizalmas információkért cserébe.

Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnököt, akit hamis tanúzás és bűnpártolás vádjával állítottak bíróság elé. 

Iliescu ellen a bányászjárásként elhíresült erőszakos cselekmények ügyében emeltek vádat.

Nyilvánosságra hozta a tavalyi év statisztikáit az ügyészség: az is kiderült, hány pénzmosási esetben indítottak eljárást.

Lezárta a vizsgálatokat az ügyészség és bíróság elé állítja az erőszakolót.

Őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnökét.

Vádat emelt az ügyészség adócsalás miatt az avasi üzletember ellen.

Az ügyészség lezárta a nyomozást, immár a törvényszék bíráin múlik a két személy sorsa.

A választási dokumentumok meghamisítása és hivatali visszaélés gyanújával indított ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást hétfőn a román legfőbb ügyészség.

A választási dokumentumok meghamisítása és hivatali visszaélés gyanújával indítottak eljárást.

Az ügyészség befejezte a vizsgálatokat, a törvényszéktől függ a férfi sorsa.

Nem kezdeményezi az ügyészségi vezetők leváltását Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

Calin Popescu Tariceanu emelt óvást az alkotmánybíróságon.

A DNA hétfői közleménye szerint átadták az ügyet a legfőbb ügyészségnek.

Az ügyészség fiktív tételeket talált a könyvelésben, lezárta a nyomozást.

Adócsalás vádjával küldi bíróság elé az ügyészség a vállalkozót.

Kiszivárogtatott hangfelvétel ügyében vizsgálódik a román ügyészség.

Marius Iancu két izgalmas eset kapcsán is tájákoztatta a sajtó képviselőit.

Nyolc Arad megyei helyszínen - köztük két határrendész lakásán - tartottak házkutatást.

Az RMDSZ-es politikust Bogdan Olteanu volt házelnök ügyében idézte be a vádhatóság.

Áldozataikat rabláncon tartották és bántalmazták az Arges megyei Berevoiesti községben.

A házkutatás tényét maga a polgármester is megerősítette a Szatmár.ro megkeresésére.

Dragneát hivatali visszaélésre és közokirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítják.

Az ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert.

A legtöbb bűncselekmény vagyon ellen irányult a tavaly Szatmár megyében.

Merényletekre készülő feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Belgiumban.

Ügyészség: nem kötelesek információt szolgáltatni a nyomozással kapcsoltban.

A korrupcióellenes ügyészség veszi át a kormányfőhelyettes konvojában történt halálos baleset kivizsgálását.

A román katonai ügyészség nem indít nyomozást az 1989-es forradalommal kapcsolatban.

Munkaidő után személyi iratokat hamisítottak menekülteknek.

Nem zsarolás, hanem fenyegetés gyanújával folyik bűnvádi eljárás a volt államfő ellen.

A renitens viselkedéséről ismert férfit a város másik végén fogták el a rendőrök.

A párizsi ügyészség terrorcselekménynek minősítette a szuperexpressz elleni merényletet.

Korrupcióellenes rendőri vezetőket vett őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Zárolta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Victor Ponta miniszterelnök vagyonát.

231 képviselő szavazott a mentelmi jog megvonása és a vizsgálat megindítása ellen.

A Korrupcióellenes Ügyészség munkatársai Szatmárnémetiben és környékén is házkutatást végeztek.

Pontához közel álló személyek, beleértve egy rokonát is, kerültek a korrupcióellenes ügyészség látókörébe.

A szatmári főügyész elismerte, a DNS-vizsgálat egyelőre semmilyen eredményre nem vezetett.

Tucatnyi megvesztegetésre derült fény 2014-ben.

A lakosság segítségét kérik a képen látható férfi kézre kerítésében.

A főügyész szerint nincs ok a pánikra Szatmárnémetiben – elkészült a gyanúsított fantomképe.

A Szatmár Megyei Törvényszék melletti Ügyészség közleményben reagált az ügyvédek sztrájkjára.

A Szatmár Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség lezárta a nyomozást.

A politikai táborok egymás befolyásától féltik az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Az áldozat, aki anyját próbálta védelmezni, útban a kórház felé hunyt el.

Éjfélkor lejárt a politikus ellen hozott bírósági intézkedések hatálya.

Pedofíliával és gyermekkereskedelemmel vádolják a férfit.

A gyergyószentmiklósi ügyészség sem indít bűnvádi eljárást a székely zászló kitűzése miatt.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: