Keresési találatok: vírus

A hatalmas kiterjedésű országban legutóbb 11 ember kapta el a kórt, közülük hatan bele is haltak a betegségbe.A hatalmas kiterjedésű országban legutóbb 11 ember kapta el a kórt, közülük hatan bele is haltak a betegségbe.

Míg a negyedik hullám kezdetétől 52 nap telt el a hullám tetőzéséig, az omikron vírusváltozat által okozott ötödik hullámnál már 31 napon belül elérhetik a napi 25 ezer új esetet.

​A nagybányai rögbijátékos november 30-án érkezett egy különgéppel az országba Dél-Afrikából több más román állampolgárral együtt, és pozitív volt a koronavírustesztje.

Nagy-Britanniában nem észlelték ennek koronavírus-változatnak a jelenlétét, és brit szakértők szerint világszerte is nagyon kevés esetben azonosították ezt a variánst.

Halála előtt két nappal Saulian a kórházi ágyáról oxigénmaszkban még felszólította oltásellenes követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen.

Matshidiso Moeti, a WHO Afrikáért felelős igazgatója roppant aggasztónak nevezte az ebolavírus megjelenését a több mint négymillió lakosú Abidjánban.

Vezető német járványügyi szakemberek szerint azzal kell számolni, hogy az új vírusváltozatok Németországban is egyre inkább kiszorítják a kevésbé fertőző korábbi változatokat.

A nőt 2018. május 18-án diagnosztizálták, ám mivel mostanáig egyáltalán nem tartotta be az orvosi utasításokat, illetve nem is kezeltette magát, számos férfit megfertőzhetett a védekezés nélküli együttlétek sorá

A páciens egy harmincas éveiben járó amerikai férfi, aki a múlt héten érkezett vissza a kínai Vuhan városából, ahol a járványszerű megbetegedés kitört.

Az ország keleti részén található Csöcsiang tartományban emellett öt embert helyeztek karanténba légzőszervi megbetegedés miatt.

A WHO napjaink egyik legsúlyosabb problémájának nevezte meg az oltásellenesség terjedését.

Megszaporodtak az olyan esetek, amikor hackerek személyes adatok megszerzésével próbálnak pénzt kicsikarni felhasználókból.

Szatmár megyében eddig 6 megbetegedésről tudnak az illetékes hatóságok.

Míg előző héten csak három igazolt megbetegedést jegyeztek Szatmár megyében, mostanra hatra emelkedett a páciensek száma.

Országos szinten 12 emberéletet követelt a vírus, a fertőzöttek száma pedig elérte a 117-et.

A halál olyan személyek esetében következett be, akik más betegségektől is szenvedtek.

Szatmár megyében eddig csak egyetlen esetről van tudomása a közegészségügynek.

A fertőzöttek átlagéletkora 62 év, míg az elhalálozottaké 75 év. 

Az igazi vészt a vírusos megbetegedés nagyon könnyű, gyors terjedése jelenti.

További tesztek szükségesek ahhoz, hogy megállapítsák, a szer megóvja-e az embereket a HIV-fertőzéstől.

Az ebolavírus már egy egymillió lakosú nagyvárosban is megjelent.

A nyulak megdézsmálják a legelőket, üregeikkel pedig komoly károkat okoznak a földeken.

Olyan vírusok és baktériumok kerülhetnek felszínre, melyeket már-már elfeledett az orvostudomány.

Még vannak elérhető védőoltások, emellett érdemes különösen odafigyelnünk egészségünkre! 

Negyvenhétre emelkedett Olaszországban szombatra a chikungunya-láz betegeinek száma.

Latin-Amerika lehet a következő gyilkos vírus melegágya.

A H5N8-as típusú madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Konstancán elhullott hattyú tetemében.

A gyermekbénulás vírusát közvetlenül a koponyában terjeszkedő daganatba juttatják.

Az új vakcina a vírusnak már csak két törzse ellen irányul, a harmadikat sikerült kiirtani.

Az ESET kiberbiztonsági cég szakemberei az Apple védelmi technológiáját kijátszó vírust lepleztek le.

Idén még nem, ezen a télen pedig csak egyszer volt ilyen nagy a vírusos megbetegedések száma.

Gyerekek között terjednek leginkább a vírusos fertőzések Szatmár megyében!

Az internethasználók közel fele találkozott rosszindulatú programokkal az elmúlt egy év során.

Az elmúlt két héten megduplázódott a vírusos fertőzések száma – a gyerekek a legveszélyeztetettebbek.

A kutatók tisztában vannak vele: óriási kockázatot vállalnak!

Jellemzően a pénzügyi és az üzleti szféra van kitéve a támadásoknak.

A bűnözők egyre gyakrabban használnak célzott adathalász e-maileket.

Az észak-olaszországi bázison eddig 11 katonát különítettek el.

A zsarolók egymillió eurót követelnek az államtól azért, hogy elálljanak tettüktől.

Az emberi részvétellel végzett klinikai tesztek október végén, november elején indulnak.

72 órán belül az Államok bármely pontján kezelésbe vehetik majd a betegeket.

Koszovóban az eboláéhoz hasonló tünetekkel került kórházba egy beteg.

Techonínben üzemképes állapotba helyezik az ottani katonai kórház speciális részlegét.

Az orosz egészségügyi miniszter szerint a vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak.

Arra figyelmeztetett, hogy a helyzet még rosszabbodni fog, mielőtt ismét jobbra fordul.

Egészségügyi rendszereket korszerűsítenek,közszolgáltatások színvonalát javítják a pénzből.

A WHO szerint akár a 20 ezret is meghaladhatja a jövőben az Ebola-vírussal fertőzöttek száma.

Eddig egyetlen szer sem lépett a kipróbálás második klinikai fázisába.

A román külképviseletek figyelemmel követik az Ebola-járvány terjedését.

Legutóbb 2009-ben, a H1N1 influenzajárvány idején rendeltek el hasonló készültséget.

A kanadia gyógyszergyár által fejlesztett szert eddig csak majmokon tesztelték.

Az Ebola mellett félő, hogy megjelenik a malária gyógyszereknek ellenálló válfaja is.

Az amerikai tudósok a vírus eredetére keresték a választ.

Manapság kevés olyan ember van, aki ne találkozott volna valamilyen változatával.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd a Blikknek kifejtette, az áldozatok tehetnek feljelentést.

A szárazföldi Kína keleti részén eddig hat halálos áldozata van a H7N9-nek.

A belső molekuláris óra megmondja a vírusnak, mennyi ideje van osztódásra, fertőzésre.

Facebook üzenetnek álcázott "fotóvírus" terjed az elektronikus levelekben.

Csökkenőben van a vírusos megbetegedések száma - derül ki a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság adataiból.

Csökkent a tüdőgyulladásos betegségek száma - derül ki a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság közleményéből.

Február 13-19. között hetvennéggyel több tüdőgyulladásos megbetegedést regisztráltak.

Az elmúlt hét napban növekedett az AH3N2 típusú vírussal diagnosztizált betegek száma.

Szatmár megyében január 2-8. között kevesebb vírusos megbetegedést regisztráltak.

A vírus a véráramba fecskendezve képes kiválasztani a célba vett ráksejteket a testbe.

Az idén is felbukkant Romániában a nyugat-nílusi vírus.

A román internetszférában egy új vírus terjed: Basescu halála.

Megérkezett az eredmény az Országos Cantacuzino Intézetből.

Szatmár megyében körülbelül 50.000 oltóanyagra lenne szükség.

Eddig 25 személynél mutatták ki a nyugat-nílusi vírusfertőzést.

Jelenleg összesen 38 fertőzést igazoltak országszerte, a fertőzöttek közül eddig összesen négyen vesztették életüket.

Újabb személy vesztette életét a nyugat-nílusi vírus miatt.

Öttel nőtt a nyugat-nílusi vírusfertőzések száma.

Összesen 15 fertőzésről tud az egészségügy-minisztérium.

Megjelent Romániában a nyugat-nílusi vírus, már két halálos áldozat van.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: