Szebb napok elé néz az egykori téglagyár helyén kialakult, mostanra a város szégyenfoltjává vált tó és környéke.
A harmadik híd építése miatti kisajátítás az ellenzékben és az érintett lakókban is számos kérdést vetett fel.
Felújítási munkálatokat fognak végezni a Csipler Sándor Vívóterem épületén.
A Szatmárnémeti Városi Tanács tagjai teljes egyetértésben elítélik a napokban elfogadott ukrajnai oktatási törvényt.
A városi tanács rendkívüli tanácsülésen szavazott a költségvetés-módosításról, hogy segíthessenek a testvérvároson.
Visszaküldte a prefektúra a tanácsnak a szemétszállítási díjhoz adott 3 lejes költségről szóló tervezetet.
Csütörtökön tette le az esküjét az új tanácsos, aki az RMDSZ-frakciót erősíti.
Ezentúl nagyjából 35 százalékkal kell többet fizetnünk személyenként a háztartási hulladék elszállításáért.
A helyi tanács döntése értelmében a városi művelődési központ vette át a műemléképület működtetését.
Törleszthetik a játékosok felé négy hónapja halmozódó adósságot is.
A tanácsosok szerint is furcsa, hogy valaki 20 ezer eurót ad 20 négyzetméter földért.
Az egész várost lázban tartja a Golescu-híd lábához építendő Lidl szupermarket ügye.
Ciprian Craciun csütörtökön a rendes havi helyi tanácsülésen tette le az esküt.
Kikerültek a napirendi pontok közül a húzós témák, a tanácsosoknak leginkább Nits János fog hiányozni.
Hét párt és két független jelölt pályázta meg a városi tanács helyeit.
Hiába kérte az RMDSZ- és a PNL-frakció a keddi rendkívüli tanácsülés elhalasztását.
A Román Nyelv Emlékműve a park Divatházzal átlósan szembeni részén állna.
A városi tanács legutóbbi ülésén a tanácsosok hevesen kritizálták az Apaserv felújítási munkálatait.
Elfogadták a városrendezési tervét a Golescu híd jobb lábánál építendő ortodox templomnak.
Többen is a tervezet felülvizsgálását kérik a városi tanácstól.
Cssak néhány előre meghatározott ponton vehetik majd fel utasaikat a távolsági járatok.
Módosult az alapszabályzat, a sárga-kékek megnyugodva vághatnak neki az új szezonnak.
Bízva a városi tanács hétfői döntésében, a focicsapat beiratkozott a bajnokságba.
Pénzt különítettek el a zöldövezetek karbantartására, de nem adnak pénzt helységnév-obeliszkre.
A tanácsülésen hiába kérdezték a tanácsosok a polgármestert, az nem árulta el, ki építkezne a Burdea-sarkon.
A városi tanács tagjai kedden döntöttek a projekt megvalósításához szükséges összeg kiegészítéséről.
Több buszt vásárolhat a Transurban a tanácsosok által megszavazott 500 ezer lejből.
Az Olimpia labdarúgócsapat által kért 500 ezer lej felét szavazták meg a tanácsosok.
Két, a piacok modernizálását érintő határozattervezetről is döntenek a tanácsosok.
Szatmárnémeti Városi Tanácsa egy 1439 négyzetméteres területet adott használatba az egyesületnek.
Számos pontban döntöttek a Városi Tanács tagjai a csütörtöki rendes havi ülésen.
A városi tanács a Regionális Fejlesztési Minisztérium rendelkezésére bocsájtotta az Olimpia stadiont.
A helyi tanács elhatározta, céget hoz létre, melynek a parkolás és a piacgazdálkodás rendezése lesz a feladata.
A tanácsos a stagnáló pályázatok miatt aggódik.
Fontos döntést hozott a kamionok közlekedése kapcsán Szatmárnémeti városi tanácsa.
Az RMDSZ városi választmánya Magyar Lórándnak szavazott bizalmat a következő egy évre.
Az RMDSZ-frakció elutasítása ellenére a testület megszavazta a megyeközpont védőszentjeit.
Eredetileg 39 határozat-tervezet szerepelt a Városi Tanács rendes havi ülésének napirendjén.
Jelenleg 16 tömbház lakói reménykedhetnek, hogy uniós támogatással hőszigetelik az épületet.
A Szatmárnémeti Városi Tanács megszavazta a metropolisz övezetbe való belépést.
A Szatmárnémeti RMDSZ székházában minden munkanapon tartanak fogadóórát a városi tanácsosok.
Vihar előtti csenddel vette kezdetét az ehavi rendes városi tanácsülés.
Egy decemberben készíttetett felmérést mutattak be.
Különösebb vita nélkül zajlott az ülés, Ilyés a világításról is szót ejtett.
Négy épület felújításának a műszaki mutatói kerültek a tanács elé - elutasították őket.