Keresési találatok: választás

A jelenlegi elnök az elmúlt öt év kormányzásának mérlegét számokkal védte, s kihívója programjáról azt állította, hogy se füle, se farka.

Angela Merkel a felvonulás előtt elmondott rövid beszédében kiemelte, hogy a demokráciát meg kell védeni a gyűlölködés, az erőszak és a félretájékoztatás ellen.

A négy ciklus után a politikából visszavonuló Angela Merkel kormánya az új Bundestag október 26-ra tervezett megalakulásáig marad hivatalban.

A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

Az óvások az ország több megyéjére, köztük Szatmárra is, valamint a fővárosra és a diaszpórára vonatkoznak.

A szeptemberi helyhatósági választásokon született eredmény is kiélezett küzdelmet vetít előre a december 6-i parlamenti választásokra.

Schönberger Jenő püspök arra buzdítja híveit, menjenek el szavazni december 6-án, a parlamenti választások alkalmával.

Arra a kérdésre, hogy vajon a hatóságok érdekeik alapján manipulálják-e a járványügyi jelentéseket, a megkérdezettek 49 százaléka válaszolt igennel.

A vasárnap lezajlott helyhatósági választásokkal kapcsolatban 1128 feljelentés érkezett, ebből 461 alaptalannak bizonyult, 279 esetben pedig bűnvádi eljárás indult.

1990 óta nem volt ilyenre példa Szatmárnémetiben: 50% fölötti eredményt kapott egy polgármester, egy fordulóban.

Az utóbbi órákban több szatmári, román anyanyelvű lakos is magyar nyelvű szöveges üzenetet kapott, amely által egyesek etnikai konfliktusokat akarnak gerjeszteni.

A külföldön állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkező román állampolgárok szeptember 21-ig igényelhették, hogy a román hatóságok lakóhelyükhöz közelebb is nyissanak választókörzetet.

Diplomáciai források szerint a Fehéroroszországot érintő, a felelősök elleni célzott szankciók meghozatalának szükségességével kapcsolatban a miniszterek között egyetértés mutatkozott.

A kezdeményezés alaptörvénybe foglalná, hogy nem választható a törvényhozásba, a helyi közigazgatásba vagy az államelnöki tisztségbe olyan állampolgár, akit jogerősen szabadságvesztésre ítéltek.

​Az idén önkormányzati és parlamenti választást is kellene tartani Romániában, de egyelőre egyiknek az időpontja sincs kijelölve.

A sürgősségi rendelet értelmében a szavazók már nemcsak saját lakhelyük parlamenti képviseletébe szólhatnak bele, hanem bármelyik szavazókerületben leadhatják voksukat, ahol a szavazás napján éppen tartózkodnak.

Az ellenzéki párt szerint alkotmányellenes és az európai joggyakorlatnak is ellentmond, hogy a voksolási rendszer ilyen horderejű változtatását alapos közvita nélkül.

A voksolásokat a májusban vagy júniusban tartandó önkormányzati választások időszakában tartanának meg.

Érthető módon az RMDSZ nem támogatja a kétfordulós polgármester-választás tervezetének ötlketét. Ludovic Orban szerint így is megvan a többség a tervezet megszavazásához.

A kisebb román pártok és főleg a PNL legfőbb szövetségesének számító jobbközép USR sürgetik a visszatérést a kétfordulós polgármester-választáshoz.

A választáson hivatalosan győzelmet arató Evo Morales elnök a csalás gyanúja miatt lemondani kényszerült, és elmenekült az országból.

Az elnökválasztás második fordulójában a romániai elemzők a 15 százalékpontos előnnyel induló Iohannis sima győzelmére számítanak.

A Központi Választási Iroda hétfő esti közlése szerint, az adatok 99,9 százalékos feldolgozottsága után, Klaus Iohannis 37,49 százalékkal nyerte az elnökválasztás első fordulóját, ami 3.381.848 szavazatot jelent.

A vasárnap esti urnazárást követően az időeltolódás miatt Argentínában, Brazíliában, Kanadában, Chilében, Kolumbiában, Kubában, Mexikóban, Peruban, az USA-ban, Uruguayban és Venezuelában még folytatódott a szavaz&aac

Amennyiben a 14 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, akkor november 24-én második fordulót rendeznek.

A romániai elnökválasztáson a voksolásra jogosult csaknem 19 millió nagykorú román állampolgár eldönti, ki legyen az ország elnöke a következő öt évben.

A választói névjegyzékben 19 millió polgár szerepel, számukra belföldön 18 748, külföldön pedig 835 szavazóhelyiséget rendeztek be.

Firea azt sem zárta ki, hogy adott esetben függetlenként indul a megmérettetésen, ha pártja nem őt jelölné.

Az új szabályozás azért sürgős, hogy az év végi elnökválasztáson már ne legyenek fennakadások a külképviseleteken.

A közvetlen megválasztáshoz történő visszatérés növeli legitimitásukat, és a választói akaratot nem írhatja többé felül a pártok közti háttéralku.

Szatmár megyében este 9 óráig a szavazásra jogosultak 41,63 százaléka, vagyis 130952 személy járult az urnák el.

12 óra 30 perckor Szatmár megyében a részvételi arány 13,74 százalék volt, mely elmarad az országos 17,55 százalékos átlagtól.

Lettországban, Máltán, Szlovákiában és Csehországban szavaztak az EP-választás harmadik napján.

A szavazókörletek vasárnap reggel 7 órakor fognak nyitni, s egészen este 21 óráig fogadják majd a voksolni óhajtó állampolgárokat.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: