Keresési találatok: vádlott

A tűzvész éjszakáján 27-en haltak meg, 150 ember került kórházba. További 38 áldozat napokkal, hetekkel később halt bele elszenvedett égési sérüléseibe.

A rajtaütésszerű akció során sikerült elfogni az illegális bevándorlókat és kísérőiket, az esti órákban pedig elkapták a műveletet irányító fő vádlottat is.

Az ügyészség a gázrobbanás veszélyének tudatos előidézésével gyanúsítja őt, valamint azzal, hogy szándékolatlanul öt 15 éves lány halálát okozta.

A férfi még 2017 novemberében mészárolta le saját szüleit és nagyanyját, a bíróság pedig csütörtök délután mondott ítéletet az ügyben.

Kitűzték az első ülés időpontját, hamarosan bíróság elé áll R. Razvan, akinek lelkén három ember élete szárad.

A férfit jelenleg a nagyváradi börtönben, a szatmárinál jobb körülmények között őrzik. Ennek ellenére éhségsztrájkba kezdett.

A rendőrség közleménye szerint a vádlottak öngyújtóalkatrészekkel vágták fel az ereiket.

Vádlottként hallgatta ki a legfelsőbb bíróság Pontát az úgynevezett Turceni-Rovinari perben.

Dylann Roof egy templomban agyonlőtt kilenc afroamerikai hívőt.

Jövő kedden már a vádlottak padján fog ülni Győzike és Bea asszony. A vád: adócsalás.

Megszökött a Károlyi úti halálos kimenetelű baleset egyik fő vádlottja.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: