Keresési találatok: vádemelés

A japán hatóságok azzal vádolják az üzletembert, hogy saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizettette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Az ügyészség szerint a vezetők szándékosan túl későn tájékoztatták a részvényeseket a dízelbotrányból fakadó milliárd eurós nagyságrendű költségekről.

Emberiesség elleni bűncselekményekért emeltek elle vádat. Petre Roman volt miniszterelnök esetében bizonyítékok híján megszüntették az eljárást.

A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.

Vádat emelt a DNA Elena Udrea, Ioana Băsescu és Dan Andronic ellen.

A bíróság elé állítottak között van 3 miniszter, 6 szenátor, 11 képviselő és több mint 40 polgármester is.

A szenátus elnökét hamis tanúzás és bűnpártolás gyanújával állítják bíróság elé.

Vádat emeltek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi, illetve kézdivásárhelyi vezetője ellen.

Ötszáz vezető személy ellen emelt vádat tavaly a román korrupcióellenes ügyészség.

Idegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek az együttes énekese, Petrás János László ellen.

A politikust többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé.

A DNA vádat emelt a házi őrizetben levő Mezei János és a város jegyzője ellen.

Vádat emelt az ügyészség a korrupcióval gyanúsított volt pénzügyminiszter ellen.

A DNA vádat emelt hivatali visszaélés miatt Nagy András volt szászrégeni polgármester és az általa vezetett hivatal hét alkalmazottja ellen.

Az ügyészség nem emelt vádat az énekes ellen, új nyomozást rendelt el.

Az államelnök öccsét június 20-án helyezték előzetes letartóztatásba.

A volt kommunista börtönparancsnokot emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják.

Eddig a feltételezett elkövető a nyomozók egyetlen kérdésére sem volt hajlandó válaszolni.

Vádat emeltek a hollandiai festménylopás román gyanúsítottjai ellen.

Pedofíliával és gyermekkereskedelemmel vádolják a férfit.

Vádemelés a bántalmazott gyulafehérvári magyar rektor ügyében.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: