Keresési találatok: vád

Vádat emeltek négy rendőr ellen pénteken az egyesült államokbeli Louisiana államban egy afroamerikai férfi halála miatt.

Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták kedden német lapok.

Polanski ellen az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta elfogató parancs van érvényben, mert a rendezőt 1977-ben elítélték egy 13 éves lány megerőszakolásáért.

Az ügyészség szerint a házelnök eskü alatt hazudott, amikor azt állította, hogy nem tudott a korrupciós ügy részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal.

Toni Greblát befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolta meg a DNA.

R. Razvan továbbra is tagad, sőt, állítja, koholt vádak alapján ítélik el.

Egy Ilfov megyei férfit gyanúsítanak azzal, hogy ellopta egy kishíján meglincselt csendőrnő pisztolyát. 

Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnököt, akit hamis tanúzás és bűnpártolás vádjával állítottak bíróság elé. 

Évről-évre felkutatják Szatmár megye vadállatait, hogy pontos képet kaphassanak az egyedszámok csökkenéséről, illetve növekedéséről.

Legalább hét gyerek ellen elkövetett nemi erőszak és szexuális bántalmazás gyanújával eljárás indult egy 32 éves francia rendőr ellen.

Az 57 éves férfi ellen most emeltek vádat.

Udrea ellen befolyással való üzérkedés és pénzmosás, Andronic ellen pedig hamis tanúzás miatt indítottak eljárást.

Trump: csak annyit mondhatok, hogy ezek teljességgel hamis és kitalált információk.

A 25 oldalas, pénteken éjfélkor közzétett dokumentumot eddig hatvanketten írták alá.

Schobert Norbi körül egy percig sem nyugszanak a kedélyek.

A gyilkossággal vádolt brit nemes ügyéből akár krimit is lehetne írni.

Szabadlábra került Bill Cosby, aki ellen szexuális bántalmazás miatt emeltek vádat.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség legfrissebb sajtóközleményében 25 személy neve szerepel.

A parlamenti bizottság is megalapozatlannak találta Udrea vádjait.

A DNA vádat emelt hivatali visszaélés miatt Nagy András volt szászrégeni polgármester és az általa vezetett hivatal hét alkalmazottja ellen.

A vád szerint logisztikai segítséget nyújtottak a terroristának.

Az 77 éves amerikai komikus nem válaszol a rágalmakra.

A volt olasz kormányfőt most korrupcióval vádolja a szenátus.

Korrupcióval gyanúsított képviselő előzetes letartóztatását engedélyezte a parlament.

A vád: illegális módszerekkel próbált az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt elérni egy népszavazáson.

Korrupciós vádak miatt visszalépett, és nem kívánja betölteni a közlekedési miniszteri tisztséget.

Győző és ügyvédje, dr. Hyross Virág természetesen felháborodott az elhangzottakon.

Damu ismét a vádlottak padjára kerülhet az elkövetett testi sértés miatt.

A terrortámadás kiagyalója azzal vádolta az USA-t, hogy több embert ölt meg, mint a terroristák.

Kiterjesztették a vizsgálatot a korrupcióval gyanúsított EP-képviselő, Adrian Severin ellen.

Felfüggesztették tisztségéből szerdán a Legfelső Bírói Tanács (CSM) két tagját.

Victor Ponta kormányfő szerint Traian Basescu akarja lejáratni őt a plágiumváddal.

A Vegyépszer szerint téves információkat fogalmaztak meg a cég ellen Romániában.

Felmentették Adrian Nastase volt román miniszterelnököt a korrupciós vád alól.

A 20 esztendős Mariah Yeater állítása szerint egy tavalyi koncerten esett meg: a színpad mögött találkozott a kanadai tinipopsztárral, aki vadul magáévá tette.

Gáspár Győzike és felesége, Bea ellen adócsalás és magánokirat-hamisítás indul vizsgálat.

Borbély László: alaptalanok a román korrupcióellenes ügyészség állításai.

Az egykori képviselő aljas támadásnak tartja az eljárást.

Besúgó volt a budapesti Román Kulturális Intézet igazgató-helyettese?

Fico szerint Sólyom szerbiai kijelentései Szlovákia ellenes támadások.

Nagy Zsolt megalapozatlanoknak minősíti az ellene felhozott vádakat.

Vádat emeltek Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen.

Beperelte egy nő David Copperfieldet,a híres illuzionistát.

Vádat emelt a román államügyészség hétfőn két volt miniszter ellen, nemzetközi bűnszövetkezet támogatása és hazaárulás miatt.

A képviselőház engedélyezte a Nastase elleni eljárás indítását.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: