Keresési találatok: villanyáram

Az INS szerint a villamos energia ára 7,64 százalékkal csökkent az említett időszakban (a 2021/118-as sürgősségi rendeletbe foglalt intézkedések következtében).

A nem élelmiszer-termékek 9,33 százalékkal, az élelmiszerek 8,84 százalékkal, a szolgáltatások pedig 6,08 százalékkal drágultak.

A júniusi 3,9 százalékról júliusban 5 százalékra nőtt az éves inflációs ráta, amihez főként a nem élelmiszer jellegű termékek 7,64 százalékos drágulása járult hozzá.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közölt adatok értelmében az elektromos energia ára 18,38%-kal nőtt januárban decemberhez képest.

Az Eurostat adatai szerint az adók és illetékek a lakosság által fizetett átlagos fogyasztói ár 40%-át tették ki a villamos energia és 33%-át a földgáz esetében. 

Az áramhiány mellett vidéken nem ritka a vezetékes ivóvíz hiánya.

Nem múlnak a viharfelhők az Ezüst Otthon felől. FRISSÍTVE.

Papici szerint túl sokszor esik szó a romák jogairól és kevésszer a kötelességeikről.

A Szamos folyó jobb oldalán lévő városrész nagyja villanyáram nélkül maradt kedd délelőtt.

A csendőrség és az Electrica közös ellenőrzési akciója során öt olyan személyre bukkantak Felsőboldádon, akik lopták az áramot.

Villanyáramot lopott a középkorú férfi Kányaházán, de lebukott.

A megyei villamossági vállalat egyik munkatársát munkavégzés közben érte áramütés.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: