Keresési találatok: oltásikampány

A negyedik dózis felvételét a legutóbbi oltást követő negyedik hónaptól kezdődően lehet kérni, és a tárca főként a 60 éven felüli személyeknek javasolja az újabb immunizálást.

Nem tudni még, hogy a nagyjából 90, különböző gyártmányú védőoltás milyen hatással volt a gyanúsított egészségére.

A románok 32, az erdélyi magyarok 35 és a székelyföldiek 40 százaléka tekinthető vírusszkeptikusnak, vagyis gondolja azt, hogy a COVID-19 valójában nem jelent veszélyt.

A JCVI hangsúlyozza, hogy az oltási program fő célja a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos megbetegedések megakadályozása.

​A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a brit felnőttek csaknem 60 százaléka már megkapta a koronavírus elleni dózis harmadik adagját.

​Az első dózisok várhatóan 2022 első hónapjaiban érkeznek meg, erre az első negyedévre a tagállamok mintegy 27 millió adagot rendeltek meg.

Az oltás nélküliekre, a negatív teszteredményen túl, ötnapos karantén-kötelezettség is vonatkozik az Olaszországba történt belépést követően.

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban az 5-11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus okozta Covid-19 ellen kifejlesztett védőoltást.

Az emlékeztető oltást a Pfizer/BioNTech vakcinájából az idősebb korosztály szeptember óta igényelheti, a jogosultaknak azonban egyelőre csak a fele vette fel.

A szigorításokról a múlt pénteken döntött a kormány, ezért a hét végén hosszú sorok alakultak ki az oltóhelyeknél.

Hétfőtől kezdődően azok a személyek is kérhetik az emlékeztető oltást, akiket a Johnson & Johnson vakcinájával oltottak be.

A szigorítás célja, hogy sikerüljön a társadalmi és gazdasági életet megbénító újabb általános lezárás nélkül átvészelni a járvány negyedik hullámát.

Dan Jurcan szociológus az oltási kampányt egyértelmű kudarcként könyvelte el, hisz a lakosságnak alig a 38-39 százaléka igényelte eddig az oltást.

A 19,3 milliós Romániában eddig 5 millió 200 ezer ember, a beoltható, 12 év feletti lakosság 30,7 százaléka kapott legalább egy adag oltást.

Mobil oltási csapatokat alkalmaznának az idősotthonokban, illetve gondozóintézményekben, hogy a kockázati csoportokba tartozó emberek megkapják frissítő oltásukat.

A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár mind az állami, mind a versenyszférában.

A szakember szerint át kell gondolni a kórházi ellátás megszervezését, nem szabad megfeledkezni a nem koronavírusban szenvedő páciensekről sem.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: