Keresési találatok: trianon

A törvényt a keddi szavazáson a 329 tagú képviselőház jelen lévő tagjai közül 175-en támogatták, és 23-an ellene szavaztak 85 tartózkodás mellett.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

Az államfőnek az alkotmányossági óváson kívül elvileg lehetősége van egy alkalommal megfontolásra visszaküldeni a parlamentnek az általa kifogásolt tervezeteket.

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház plénuma is elfogadja, Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést.

A külügyminiszter-jelölt egy kétoldalú kereskedelmi kamara létrehozását sürgette, és megemlítette, hogy a két országnak sok fontos közös projektje van, például a Bukarest-Budapest gyorsvasút megépítése.

Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház is elfogadja, Románia minden évben megünnepelné a trianoni szerződést.

Ez azt jelentené, hogy ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

 A kornak megfelelő választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által  - fogalmazott Semjén Tusványoson.

Raffay Ernő, az Antall kormány volt honvédelmi államtitkára tartott előadást Szatmárnémetiben.

 Az európai jogrendet megkérdőjelező veszélyes provokációként értékelte a bukaresti külügyminisztérium Lázár János beszédét.

A Kálvin János Református Imaházban szerdán trianoni megemlékezést tartottak.

Dr. Raffay Ernő történész új anyaggal jelentkezik Szatmárnémetiben.

Román történész: Iohannis egy napig sem maradhatna államfő, ha bocsánatot kérne Trianonért.

A Láncos-templom gyülekezeti termében tartják szerdán a megemlékezést.

Nem lesz Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napja Romániában.

Börtön várt volna arra, aki negatív színben beszél a trianoni diktátumról, ha átmegy a törvény!

A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét.

Ezzel, minden valószínűséggel, ő a legidősebb szatmárnémeti lakos.

A szerződés a Nagy Egyesülés nemzetközi elismerését is jelentette - hangsúlyozta.

2010-ben a nemzeti összetartozás napja lett az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napja.

Június 4.-e a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója.

Két éve a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét.

A Magyar Összetartozás Napjának jegyében vetített megrázó filmet a Szent István Kör.

1920. június 4-én írták alá a Trianoni szerződést - ez a nap a nemzeti összetartozás napja.

Március 17-én az RMDSZ székházában, 17.00 órakor kerül sor a Szent István Kör következő előadására.

„Ami a magyaroknak Trianon az a románoknak a II. Bécsi döntés.”

Böjte Csaba szerzetes, Czakó Gábor és Zelei Miklós írók tartottak előadást.

Titus Corlatean: a magyar kormány megkérdőjelezi a trianoni szerződést.

Kilencven évvel ezelőtt szerették volna halálra ítélni a magyarságot Trianonban.

Egy a nemzet címmel indít pályázatot a városi RMDSZ szervezet.

Közel egy évszázada írták alá a magyarság eltüntetéséről szóló szerződést.

A Szent István Kör előadást szervez csütörtökön 17 órától.

Trianoni utórezgések címmel közölt kommentárt a Die Welt.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: