Keresési találatok: tervezet

Elfogadta hétfőn a román kormány a jövő évi állami költségvetés-tervezetet, amely 4,6 százalékos gazdasági növekedéssel, 5,84 államháztartási hiánnyal és 6,5 százalékos inflációval számol.

Elutasította a szenátus szerdai ülésén azt a törvénytervezetet, amelyik kötelezővé tenné bizonyos alkalmazotti kategóriák számára az uniós digitális Covid-igazolványt.

A tervezet előírása szerint a törvény hatálya alatt lévő alkalmazottak munkaszerződését 30 napra felfüggesztik, ha nem váltják ki a Covid-igazolványt.

Megszavazták szerdán azt a törvénytervezetet, amely előírná, hogy, ha egy iskolaigazgatói állást nem töltenek be versenyvizsga útján, akkor az ideiglenes iskolaigazgatót az illető iskola vezetőtanács nevez ki. 

A minimálbérre vonatkozó törvénytervezetet nyújt be a parlamentbe a Szociáldemokrata Párt, amelynek értelmében kizárólag csak a képzettséget nem igénylő munkakörökben dolgozók kaphatnak minimálbért.

Florin Roman alsóházi frakcióvezető felszólította az RMDSZ-t és a PSD-t, hogy bontsák meg pártérdekekre alapozó szövetségüket.

A tervezet törvényes garanciát jelenthet majd a létszám alatti kisebbségi osztályok működésére.

De ez még csak tervezet!

Lehetséges-e bevezetni a kormány által elfogadott törvényt a gyakorlatban is?

A tervezet három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná a románellenes megnyilvánulásokat és románellenes jelképek nyilvános terjesztését.

A képviselőházban heves vita alakult ki a témát illetően.

A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.

Visszakerül a szenátus szakbizottságához a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító tervezet.

A jogi bizottság az utóbbi hetekben több ponton is módosította a kormány tervezetét.

Visszaküldte a prefektúra a tanácsnak a szemétszállítási díjhoz adott 3 lejes költségről szóló tervezetet.

Elfogadta az idei állami költségvetés tervezetét a bukaresti kormány.

3.700-nál is több romániai fogvatartott szabadulhat, ha elfogadják a közkegyelemről szóló rendeletet.

A parlament elé terjesztették a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló polgári kezdeményezést.

Közvitára bocsátotta a kormány a közalkalmazotti bérek kiigazításáról szóló tervezetet.

Kereskényi: az adóhatóság ne egyből pénzbírságot szabjon ki, hanem adjon lehetőséget a hiba kijavítására!

Ankara pénzügyi támogatást kér az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására.

A parlament megszünteti a törvénytervezetek hallgatólagos elfogadásának lehetőségét.

A témában már négy tervezetet terjesztettek a parlament elé.

A romániai külföldi befektetők támogatják az áfacsökkentést előíró adótörvény-tervezetet

A jelzáloghitelesek megsegítésére dolgoztak ki törvénytervezetet, amit a jegybank kormányzója ellenez.

A romániaik többsége előbbre tartja szabadságjogait a biztonsági szempontoknál.

Ezúttal kizárólag az állami költségvetés-tervezetről lesz szó.

Németországban a közlekedési tárca elkészítette a külföldi autósokat terhelő autópályadíj tervét.

Tíz évvel ezelőtt került először törvénytervezet a bukaresti parlament elé.

A tervezetet meg fogják vitatni a román többséggel is.

Szerinte akár a piacon is kidolgozhatták volna a tervezetet.

Az összhangot vizsgálják a hatályos alkotmánnyal.

Két változatot is kidolgozott az RMDSZ, az alkotmányhoz igazítva.

A szakértő csoport már a technikai részleteken dolgozik.

A jogszabályt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenezte.

A tiltakozóknak nem volt hatósági engedélyük az akcióra.

Elfogadta a kormány az államosított ingatlanokról szóló új törvény tervezetét.

Az elfogadott idei költségvetés-tervezetben nincs előirányozva pénzkeret a kárpótlások kifizetésére.

A román szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet.

Megszavazta a képviselőház plénuma a pénzügyi amensztiára vonatkozó törvénytervezetet.

Hétvégén közvitára bocsátják az új egészségügyi kerettörvény tervezetének első fejezetét.

A szenátor az előzetesen nyugdíjba vonulók érdekében nyújtott be törvénytervezetet.

A szenátus elfogadta, de a képviselőház dönt az újabb szabadnap ügyében.

Visszalépés lehet a tervezet a kisebbségi politikában.

A szakszervezetek mozgásterét és az oktatói béreket korlátoznák.

A parlament elfogadta az oktatási törvénytervezetet.

A Kormány elfogadta a 2011-es költségvetési tervezetet.

Folytathatják az oktatási törvénytervezet felelősségvállalási folyamatát.

Tilos színesfémet vásárolni magánszemélyektől.

Nincs ok az aggodalomra, nem jut át a parlamenten az új tervezet.

Folytatják az oktatási tervezet felelősségvállalási folyamatát.

Kötelezővé teszik a téli abroncsok használatát.

Csütörtökön több megyében, köztük Szatmárban is sztrájkoltak a tanárok.

Az egységes bértörvény új tervezetét nyilvánosságra hozták.

Egy megyei hulladékgazdálkodási közszolgáltató megalakítását hagyta jóvá a Megyei Tanács.

Az új tanügy törvénytervezetről tartottak sajtótájékoztatót.

Állítólag sérülhet az egyetemek autonómiája.

Jövő héten törvénytervezetet nyújtanak be klónozás ellen.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: