Keresési találatok: termék

A fogyasztók egyharmada a figyelmeztetések ellenére továbbra is visszahívott termékeket használ, ami arra utal, hogy a kockázatok jelentőségét nem sikerül elég egyértelműen közölni.

Az EP kimondta: ugyanolyan márkanév alatt, ugyanolyan csomagolásban árult termékeknek ugyanolyan alkotóelemekből kell állnia.

Pályázati- és támogatási lehetőségekről hallgathatunk érdekes előadásokat az Iparos Otthonban. 

A résztvevők érdekesebbnél érdekesebb előadásokon vehetnek részt.

Bizottság vizsgálta meg, hogy Romániában is gyengébb minőségűek-e a nyugati termékek.

A mintapéldány bemutatása óta már ötven megrendelés érkezett a terméke.

Száraz vörösbort, szalámit, süteményeket, kozmetikai készítményeket és csokoládét is árulnak.

A cég nem ma kezdett a szemüvegbe integrálható megoldásokkal foglalkozni. Izgalmas terméknek nézünk elébe.

Többek között angol és olasz minőségi termékekkel várják a vásárlókat.

Nem csak hogy megvalósul, de már előrendelhető a Computexen bemutatott koncepciótermék.

A forgalmazóknak nem lesz érdekükben csökkenteni a termékek árát.

Az első nyitva tartás napjai alatt hat-hétszáz személy látogatta meg a felújított kastély termeit.

A fogyasztó akár okostelefonnal ellenőrizheti az összes forgalomban levő termék eredetiségét.

A június-augusztus közötti időszakban drágulnak a termékek.

Alapos ellenőrzést végeztek a vetési vállalatnál.

Körülnéztünk a hagyományos termékek karácsonyi vásárán.

Bio és natúr élelmiszerek és használati tárgyak széles választéka kapható.

Őszi termékbemutatót tartott Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója.

163 darab elektronikai terméket találtak egy Iveco rakterében.

Globalizált fogyasztóvá lett társadalmunkban nehéz ellenállni a szupermarketek kínálatának.

Szatmárnémetiben a tavalyinál jóval több helyen kapható hamisított márkatermék.

A fogyasztóvédők hűtőszekrényeket, fagyasztókat és lámpákat ellenőriztek.

Egyelőre nem találtak minőségi hiányosságokat a törökországi termékekben.

Helyi vállalkozásokat és termékeket felvonultató kiállítás nyílik februárban.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: