Keresési találatok: templombúcsú

Helyi és zarándok hívekkel telt a szamosdarai templom búcsúján, Nagyboldogasszony ünnepén.

Vasárnap tartják a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária templom búcsúját.

Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Rafael főangyalok ünnepén a mezőfényi katolikus közösség gyűlt egybe temploma búcsújára.

A Székesegyház mellett a csanálosi, szakaszi és krasznaterebesi templomok is búcsút ünnepelnek hamarosan.

Pusztadarócon és Halmiban tartanak templombúcsút május 1-jén, Szent József a munkás ünnepén.

Szatmárhegyen templombúcsú, az egyházmegye templomaiban szentségimádás lesz vasárnap.

Sándorhomokon, Szatmárudvariban, Túrterebes-kishegyen, Erdődhegyen, Misztótfalun és Szárazberken tartanak búcsút.

Pusztadarócon és Halmiban tartanak templombúcsút május 1-jén, Szent József a munkás ünnepén.

Csodatévő Szent Miklós napján tartotta templombúcsúját a Szatmárnémeti Szent Miklós Egyházközség.

A közös Szent és Isteni Liturgiára szeretettel várják a híveket vallási hovatartozástól függetlenül.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hat temploma ünnepli búcsúját augusztus 15-én.

Augusztus első tíz napján az egyházmegye nyolc pontján is templombúcsút ünnepelnek.

Pénteken Szent Mihály arkangyal és a többi égi Erők tiszteletének ünnepén tartják a templombúcsút.

Kisdengelegen lesz templombúcsú október 20-án vasárnap - Ft. Feigi György mond szentbeszédet.

Havas Boldogasszony, Urunk színeváltozása és Szent Dónát ünnepekre készülünk.

A nagytarnai katolikus közösség ünnepli búcsúját június 7-én, pénteken.

Május első napjaiban a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hat pontján tartanak búcsút.

A Szatmári Egyházmegyében a kökényesdi templomot szentelték Szent Imre tiszteletére.

Vasárnap került sor a mikolai görög-katolikus templom búcsúünnepségére.

Október 13-án, szombaton emlékezik meg az Egyház az utolsó fatimai jelenésről.

Batizgombáson és Aknasugatagon tartanak búcsút Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, június 29-én.

Június 27-én a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye három pontján tartanak templombúcsút.

Templombúcsúk lesznek Csanáloson és Irinyben,valamint Szakaszon és Mezőfényen lesz búcsú.

December 6-án ünnepélyes Szentliturgiával zárult a búcsú.

Porciunkula búcsút ünnepelt a kaplonyi közösség július 31-én vasárnap.

Szent Péter és Pál apostolok ünnepén két helyszínen is tartanak templombúcsút.

A Szatmári Egyházmegye hat pontján tartanak templombúcsút.

Több településen is templombúcsút tartanak az egyházi ünnepen.

Augusztus 6. és 10-e között a Szatmári Egyházmegye öt pontján ünnepelnek templombúcsút.

Szent László a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye három pontján tartanak templombúcsút.

Szent József, Szűz Mária jegyese ünnepén hat templombúcsút is tartanak.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: