Keresési találatok: tehetségkutató

Az első tájékoztatás szerint a nevezési határidő március 30. lett volna, viszont a szervezők úgy döntöttek, hogy egy hónappal meghosszabbítják a produkciók beküldési határidejét.

Kilencedik alkalommal is meghirdetik az immár regionális szintű, diákok számára szóló Star Select könnyűzenei tehetségkutató vetélkedőt.

Ha úgy érzed, hogy benned van az a bizonyos X, május 4-én megmutathatod magad!

Mata Ricsi bár második helyen végzett a X-Faktor idei évadában, mégis csalódottság látszott a tekintetében.

A fiatal énekesnek egy négyéves kapcsolata ért véget a műsort megelőzően.

A Super TV2-n debütál majd a Sztárban sztár meg egy kicsi című műsorban, mint zsűritag.

Tóth Gabi jelentette be a közösségi oldalán, hogy mi a legnagyobb újítás az idei X-Faktorban.

Tóth Andi mindössze tizenöt volt, amikor tavaly megnyerte a tehetségkutató ötödik szériáját.

A szikráknak a mentorok mögött kellett volna kilövellniük, de telibe kapták őket.

Hiányzott az összhang az X-Faktor mentora és segédje között.

Alföldi Róbert segédjeként láthatjuk viszont a színész-műsorvezetőt.

Már közös daluk is van, amit szerelmük miatt, nagy átéléssel adnak elő.

Alig egy hónap kalandozás után szakított a sztárpáros - kialudt a szenvedélyek tüze.

Fellépési csúcsot dönt az X-Faktorban feltűnt fiúcsapat.

Gabi az X-Faktor jelentkező nagy mellét, hosszú haját és feltűnő kinézetét kifogásolta.

Ezúttal nem a hangjával, hanem kreativitásával csillog majd.

Elözönlötték a külföldi előadók a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató idei sorozatát.

Az X-Faktor negyedik szériájának segítője, korábban sikert sikerre halmozott.

Alföldi szerint igazságtalan döntés miatt esett ki Batánovics Lili.

Meglepő kijelentést tett vasárnap este Tóth Gabi, aki a műsorban fiatal fiúk mentora.

Az Antena 1-en futó X-faktort követően az RTL Klubon futó tehetségkutatóban láthatjuk Surányi Botondot.

Az énekes valóságshow-k számát illetően felső határt szabnak az ázsiai országban.

Bejutott a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató döntőjébe a magyar Attraction látványszínház.

Szombat este tizenhatra bővül, s ezzel teljessé válik a TV2 tehetségkutatójának létszáma.

Vajon láthatjuk-e Keresztes Ildikót (48) az X-Faktor következő szériájában, avagy nem?

A csütörtök esti döntőben nyolc versenyző méri össze énektudását.

A szatmári Tudor Todut ezúttal elkerülte a párbajt, Surányi Botond csapata jól teljesített.

Csobot Adél Oláh Gergővel énekelt duettet, Zámbó Krisztián esett ki az X-faktorból.

Dögös, nőcis előadással lepte meg a zsűrit és a nézőket Csobot Adél az X-Faktor szombati adásában.

Tudor Todut és a NordX nevű csapatban szereplő Surányi Botond jól szerepelt az első élő műsorban.

A nagykárolyi Csobot Adél harmadikként lépett a színpadra, a mentorok elégedettek voltak produkciójával.

Jelentkezz a Szatmári Magyar Diákszövetség által szervezett tehetségkutatóra!

Elbűvölte a közönséget és a zsűrit is a nagykárolyi diáklány produkciója.

Sok névtelen kommentelő szerint Csobot Adél nem az X-Faktorba való.

A Magyar Televízió új tehetségkutató versenyének erdélyi válogatóit Csíkszeredában és Kolozsváron tartják.

Még mindig fontos férje, Kicska László véleménye és támogatása Keresztes Ildikónak.

Két erdélyi előválogatót is tart júniusban a TV2-n induló The Voice tehetségkutató.

A Britain's Got Talent győztese Ashleigh és Pudsey lett.

Május 3-án véget ért a Szatmár.ro hírportál és a Music'at Pub közös tehetségkutatója.

Többnyire dalokkal kápráztatták el kedd este a közönséget a tehetségek.

Let's Show It! - tízen neveztek be a versenyre.

Kedd este megint a tehetségeké a színpad a Music'at Pubban.

Tíz műsorszám lesz látható a tehetségkutató első fordulójában a Music'at-ben.

Változatos műsorszámokkal léptek fel a Mini TEVE versenyzői.

Let's Show It ! - Tehetségkutató szerveznek több kategóriában is.

Többen is jelentkeztek a tehetségkutatóra, de csak egy mert színpadra állni.

December 30-án a Bujtosiban lépnek fel a tehetségkutató legjobbjai.

Két szatmári fiatal is indult az RTL Klub új tehetségkutatója, az X-Faktor válogatásain.

Réka és zenekara bár nem került a döntőbe, de benne volt a tíz legjobb csapatban.

Tizenhatan mérkőznek meg a Star Select tehetségkutató versenyen Nagykárolyban.

Nagykárolyban idén is szerveznek tehetségkutató versenyt.

Rekord nézettsége van egy 48 éves tehetség produkciójának.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: