Keresési találatok: sípálya

A helyszínre érkezett egy SMURD mentőegység, és a megyei mentőszolgálat egy orvosa is, akik további 30 percig próbálkoztak az újraélesztéssel, de ők is sikertelenül jártak.

Jó ütemben haladnak a hegyoldal síelhetővé tétele érdekében folytatott munkálatok.

A munkagépek már a nyomvonal utolsó szakaszán dolgoznak.

Az elkerülő utat hamar birtokba vették a kerékpározók és túrázók.

A hegyimentők jelenleg tapasztalatot gyűjtenek, hiszen a tervek szerint decemberben üzembe helyeznék a várva várt lesiklót.

A világ legmagasabban fekvő síparadicsomát tervezik Tibetben.

A közel-keleti emirátus 2020-ig szeretné évi 20 millióra emelni az országba érkező turisták számát.

Létrejött a lunaforrási sípálya ügyeivel foglalkozó igazgatótanács, testvérmegyei kapcsolatok alakulnak.

Ha nem akadnak komolyabb technikai problémák, idén télen már síelhetünk a lunaforrási sípályán.

Sípályarendszer kiépítését tervezi a Hargitán a csíkcsicsói közbirtokosság.

Csütörtökön megkezdték a Lunaforrásra vezető út kiépítését.

A Luna Sesi sípálya bekötőútjának kiépítése márciusban elkezdődik.

Tíz cég tett le ajánlatot a Luna Ses-i üdülőövezet bekötőútjának kiépítésére.

Ülésezett a Luna Ses-i sípálya mihamarabbi kivitelezése érdekében létrehozott igazgatótanács.

Ülésezik a Luna Ses-i üdülőövezet fejlesztéséért létrejött igazgatótanács.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: