Keresési találatok: születés

Az Amerikában élő házaspár második gyermekének neve Lilibet Diana Mountbatten-Windsor, beceneve Lili.

Bár eltérő mértékben, de a jelenség minden tagállamban megfigyelhető, s minden adatot összevetve 2019-ben az első gyermeknek életet adó nők átlagéletkora 29,4 év volt.

A statisztikai hivatal szerint 2060-ra a Szatmár megyei gyerekek és fiatalok, a 0-23 éves korosztály létszáma 44 százalékkal fog visszaesni.

A településen, amelynek 300 lakosa van, nem tudják, mi az oka annak, hogy kilenc éve nem született egyetlen fiú sem.

Ezzel már egyhónapos korban kiszűrhető a csecsemőkori halláscsökkenés, amikor még kezelni lehet a nagyothallást.

Stohl András állítja, az aktus után egyből tudta, nagy dolog történt.

A Kensington-palota hivatalos közösségi oldalán közölte a nyilvánossággal az örömhírt.

Izgalmas adatokat hozott nyilvánosságra a nemzetközi nőnap alkalmából a Román Statisztikai Intézet.

A születésnél az énekes mindenképpen szeretne ott lenni.

Andreea Pastarnac miniszter szerint Románia határain kívül 4,4 millió román állampolgár él.

A múlt század nyolcvanas éveitől kezdve folyamatosan növekszik a házasságon kívül születettek száma.

Öt nőstény Benett-kengurunak (Macropus rufogriseus) született utódja az elmúlt időszakban a Nyíregyházi Állatparkban.

A népszerű tévés így tizennyolc év után ismét átélheti a babázás örömeit.

A három kislány, egy kisfiú és az édesanyjuk jól vannak - mondta el a szülészeti klinika igazgatója.

Három és fél évesen visszakerült igazi szüleihez két vietnami kislány.

Boldogabb már nem is lehetne Vastag Tamás, az X-Faktorban feltűnt tehetség!

A 2 hónapos apróságot a jó időnek köszönhetően a látogatók már megtekinthetik a majom szigeten.

Scorsese és Asif Kapadia brit filmrendező a híres brit autómárkáról, a Rolls Royce-ról készít filmet.

1876. január 12-én született San Franciscóban Jack London amerikai író.

A születési bizonyítvány szerint az "idősebb" testvér 2015. december 31-én, 23.59 perckor született, míg a másik 2016. január 1-jén, két perccel éjfél után jött világra.

2014-ben a megszületett 4 millió gyermekből több mint 135 ezren voltak ikrek.

Nagy volt a forgalom a sürgősségin az ünnepi napokban

Aggódik, hogy a kora miatt már nem lesz képes olyan fiús édesapa lenni, mint amilyen szeretett volna.

Földünk túl korán jött a világra a fejlődő világegyetemben.

Hetvenöt éve, 1940. október 9-én született Liverpoolban John Lennon, a legendás Beatles együttes tagja.

Tizenegy kölyök született az elmúlt napokban a kihalás fenyegette ázsiai oroszlánok utolsó vad populációjában.

A 8 kilogrammos, 60 cm hosszú borjú jól van és anyjával és 4 éves testvérével, Barackkal él közös medencében.

Nehéz, fájdalmas volt a terhesség utolsó időszaka.

Dr. Duffek Mihály előadást is tart a zeneszerzőről és koncertet is ad.

Potenciálisan nőtt az anyák és újszülöttek egészségügyi kockázata is.

Norbi még soha nem beszélt ennyire őszintén a napokról, amikor két súlyos szívműtét után újraszületett.

A műsorvezető élő adásban jelentkezett be az örömhírrel.

Megszületett Stevie Wonder kilencedik gyermeke. A Nia névre keresztelt kislány a 64 éves énekes második gyermeke élettársától, Tomeeka Robyn Bracy-től - írja a Daily Mail brit internetes portál.

Rendkívül fejletten született meg, szinte néhány pillanat alatt lábra állt.

Az MTVA műsorvezetője pár napig titokban tudta tartani a csöppség megszületését.

Növekszik az autizmus kockázata a gyereknél, aki testvére születése után 1 éven belül fogant.

Három lány után fia született a népszerű színész-műsorvezetőnek.

Az 1990 óta bekövetkezett népességcsökkenés elsősorban a kivándorlásnak tulajdonítható.

Emiatt a kórházak szülészeteinek több ágyról kell gondoskodniuk.

A régióban csak a Nyíregyházi Állatparkban látható különleges antilopfaj legifjabb tagja egy hete született.

Hamarosan újabb dédunokának örvendhet a brit uralkodó - erre következtetnek brit lapok.

Egy nap alatt három katta (Lemur catta), vagyis gyűrűsfarkú maki született a Nyíregyházi Állatparkban.

2013-ban többen születtek, többen haltak meg és többen váltak el, mint 2012-ben.

Jézus Krisztus születésére emlékezünk és a szeretet ünnepeljük.

Az UNICEF jelentése szerint 230 millió gyermek születését nem anyakönyvezték.

Csak hashajtóért ment orvoshoz egy 41 éves brit nő, ahol aztán élete legnagyobb meglepetésére megtudta, hogy nem szorulás miatt van hasgörcse, hanem mert terhes. 15 órával később már anya is lett, életében először.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér.

Egy amerikai kutató kiderítette, hogy az elsőszülött gyermek az orvosok által vártnál később érkezik.

A közvélemény szemében úgy él, mint a leghíresebb elmeháborodott király, az őrült zsarnok, aki elvesztette Amerikát.

Két egypetéjű ikerpárt szült egy brit nő, aminek a gyakorisága 1 a 70 millióhoz. Az egyik kettős fiúkból, a másik lányokból áll.

Az újszülöttek mintegy fele nem természetes úton jön a világra - írta a Hotnews.

A 2012-ben született svéd lányok 11 százaléka megéri 100. születésnapját, a fiúk esetében az arány 6 százalékos - áll a Svéd Statisztikai Hivatal szerdán közzétett prognózisában.

Az elmúlt csaknem két évtized csökkenő trendje után váratlanul jelentősen megnőtt a születések száma.

Egy 2012-ben született sanghaji csecsemő átlagosan 82 évre és 150 napra tervezheti életét.

Szatmárnémetiben hajszálra annyi gyerek született tavaly, mint tavalyelőtt.

19 év házasság után derült ki Belgiumban egy férj számára, hogy felesége "eredetileg" szintén hímnemű volt.

A családot és az orvosokat is meglepte az augusztus 8-án Debrecenben született Erdős Zselyke.

A kérdésre, hogy mi volt előbb, a tojás vagy a négy lábú kiskacsa, a válasz egyértelmű: a tojás.

Más-más országban született egy brit ikerpár: egyik tagja Angliában, a másik Skóciában.

Világszerte minden kilencedik gyerek koraszülöttként jön világra - derül ki egy tanulmányból.

A világstatisztika szerint minden 100 kislányra 102 fiúcska látja meg a napvilágot.

1592. március 28-án született Jan Amos Komensky cseh-morva pedagógus, író, filozófus, teológus.

Három napon belül 27 kölyökkel gyarapodott egy német nő kutyáinak száma két szukájának köszönhetően.

Tavaly 164 gyerekkel kevesebb született Szatmárnémetiben, mint 2010-ben.

Eltérő évben született egy ikerpár az Egyesült Államokban.

Barack Obama amerikai elnök sajátos humorral gratulált nyilvánosan csütörtökön francia kollegájának a közelmúltban megszületett kislányához.

A múlt század egyik legnagyobb, legismertebb, legsokoldalúbb és legsikeresebb képzőművésze volt.

Összefüggés lehet a születési hónap és a betegségek valamint az intelligencia között is.

A Jászai Mari-díjas színésznő túl az ötvenen esett teherbe.

Hetvenöt éve, 1936. május 17-én született Dennis Hopper amerikai filmszínész.

Áprilisban három kiskorú halt meg Szatmárnémetiben.

Amerikai thriller 2004-ből, 22.30-tól a Viasat 3 műsorán.

Új, különleges kismajom a Nyíregyházi állatparkban.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: